akadékoskodás
...meghallottam hogy a közös képviselő által indítványozott
megbeszélés tart. Fél óra késéssel kimentem és a találkozó okáról
annyit tudtam meg, hogy bejelentették hogy a vízórákat ki fogják
cserélni az összes lakásban. Majd még értesítenek mindenkit
külön-külön előtte.
Mire kiértem, már javában a panaszkodás folyt.
Azelőtt még nem láttam ilyet:
Két idősödő néni kérdőre vonta Nelhübelnét a költségvetés kapcsán.
Valamint hogy nem vette át kettejük ajánlott levelét, amit
kötelessége volna közös képviselőként. Ezt most átvetették vele de
nem derült ki, miről szól.
Nelhübelné Fekete Beatrix közös képviselő a szokásos
szolgálatkésznek nem nevezhető hozzáállásával hahotázva ordítva
igyekezett mindig félbeszakítani őket és a problémákat szőnyeg alá
söpörni mielőtt a füleihez eljutnának. A munkáját jónak tartó
maroknyi, ám többségben lévő lakócsoport egy-egy tagja néha
helyeslőleg bekiabált arra, amit mondott és vádaskodások cikáztak a
levegőben ide-oda.
Annyit megértettem, hogy a két nénivel egyetértek a költségvetés
felülvizsgáltatásának kérdésében: én is szivesen látnék tisztán ez
ügyben.
(Mint kiderült, a fekete hajú pénzügyi ellenőr és meg is tette a
szükséges lépéseket, Beatrixot elővette az önkormányzat. Be is
adott kérésükre elszámolásokat de ezek állítólag mások, mint amiket
mi kaptunk és a lakóknak nem is akar másolatokat adni belőlük.)
Annak a javaslatuknak is hangot adtak, hogy ne fizessen a ház
takarítónőt és mindenki a saját lakása előtt takarítson, aki pedig
nem akar, az bérelje fel szomszédját erre. Hogy ki takarítsa a
lépcsőházak ablakait vagy a havat a járdáról, arra nem mondtak
ötletet. Szerintem ezt erőfeszítések árán meg lehetne szervezni de
mégis hagynám, mert meg vagyok elégedve a takarítás
minőségével.
Á, még az is kiderült, hogy van számvizsgáló bizottsága a háznak,
ott is álltak végig de meg se mukkantak. Az egyik neve Irigy Pista.
(: Lehet, hogy ők is itteni lakók, mint a takarítónő és egymást
segítő kört nyitottak a közös képviselővel.
Nelhübelné azt is hajtogatta, hogy úgysem csinálja már sokáig
(mert ez nagyon megterhelő és agyvérzést kapni nem akar 18 ezer
forintért) és egy ilyennél megragadtam az alkalmat hogy megkérjem,
tűzzünk ki egy időpontot amikor a közgyűlés előtt lemond és
megszavazhatjuk az utódját mert akkor addigra idehívnánk több
jelöltet, akiknek az ajánlatai közül válogathat a tisztelt
lakógyűlés. Reakciók:
1. Nem mondtam hogy lemondok. Mikor hallott maga ilyet?
2. A slepp szerint pedig nem kell mindent legalizálni mert még a
végén többet fizetünk és semmi nem lesz jobb.
Megjegyzem, ez most így van.
A társasháznak nincs adószáma. Nem tudom, ez mennyire jelentős,
csak feltűnt hogy erről is veszekednek. A baráti táraság szerint
nem kell adószám, a nénik szerint meg kell.
Abban maradtak, hogy a perszóna intézkedik az ügyben, hogy a
szemközti házzal válasszuk szét az eddig közösen fizetett vízdíjat
és majd jelentkezik. (Abban a házban nincsenek vízórák így jelenleg
a vízfogyasztásuk felét a mi házunk fizeti.)
Végül nem jutott alkalom hogy elmondjam, én miért kértem ajánlatot
más közös képviseletet vállaló cégektől. Nekem a neten nyomon
követhető házkezelés tetszett a kommunikációra való hajlandóság
mellett.
Hazafelé azt a pár lépést Nelhübelné anyukájával jöttem. Beszélgettünk, kérdezte, hogy áll a felújítás, mondta hogy vigyázzak ne menjek ki izzadtan amikor a pincébe kell mennem ruháért és rendesen csináltassam meg a WC hőszigetelését mert még a másodikon is vérfagyasztóan hideg mindig. Megkérdeztem, nem engedné-e meg hogy szigeteltessem a pincék plafonját hogy ne fázzak fel állandóan. Készségesen elmondta, hogy azt engedélyeztetni kell a társasházzal a közös pincék esetében.
Basszus, nála van a kulcs.


_Bathing_Woman.jpg)
