Kedd van, épphogy elmúlt dél. Az utcánk konténer kukáit majd' minden nap végigjáró 30-as-40-es szakállas ember az egyik alumíniumdoboz taposásakor hangosan felzokogott. Talán undor lehetett az oka, bánat, nem tudom. Ősi szenvedés rövid hangja volt, amire ugyanígy ráismerne bárki például a középkoban is. Lehet hogy azon kesergett hogy mondjuk otthon fekszik az alultáplált gyereke és ő nem tud többet tenni érte mint hogy gyűjti és leadja az aludobozokat - amiért tudja hogy nem fog elég pénzt kapni ahhoz hogy elég kaját vigyen haza belőle - mert mondjuk nincs iskolai végzettsége, se elegendő önbizalma, társadalomismerete. Lehet hogy csak valami gusztustalan fröccsent rá a taposott tárgyról és eszébe jutott azon bánkódni hogy ebből kell megélnie és nincs családja vagy van de nem segít.

 

 

Én pedig pár járdával előbb, a kutyámmal elégedetten sétálva arra gondoltam, milyen szivesen szórakoznék kulturáltan, olyan helyen, ahová sok ember jön el - és ezt ki akarom próbálni már fiatalon is. 

Ja, és hazaérve a kedvesemet ébresztgetem és lebegek a boldogságtól ha csak rágondolok is.

 

Meg a postaládában ingatlanhitelről volt levél.

 

Ilyen idilli a korszakunk.

Nézd meg: hogy bántunk az őrültekkel mind ezidáig. Becsülték őket, félve tisztelték, kinevették, kihasználták őket a mi, emberek - ma meg már (csak) nincs rájuk időnk.

Sajnálatos tény hogy megbámulnak olykor, sőt, előfordul hogy hülyének néznek érte a járókelők, mindazonáltal jó fákat ölelgetni. Apám is csinálta, én is csinálom és a hugom is.

Elkezdtem a pincében kutatni és kiderült hogy az összes zoknit, vállfát, törülközőt és vászon zsepit, amivel életemben találkoztam, egy térkapu idegyűjtötte. Visszajuttatom őket elhagyott gazdáikhoz illetve némelyeket újhoz.

 

Több szuka tüzel a környéken és Vincent bánatos valamint az a gyanúm hogy dacból a lehető leghamarabb szart eszik miután megmossuk a fogait. Mégis milyen már illatos szájjal csajozni.. .fúj.

A környékünkön már befedett mindent. A mieink voltak az első lábnyomok benne.

Vincent frankó virágokat lép!

Erről az jutott eszembe amikor a könyvelőnk elmondta hogy mitől mozgássérült. Hetedik hónapra született, oxigénhiányosan, az ikertesóját "előreengedte", azóta nehezen mozognak a kezei és a lábai. És én megsajnáltam és mondtam neki hogy "szegény". Erre ő: "Nem szegény. Én megtanultam egy szakmát és rengeteg mindent. Relatve nagyobb is a teljesítményem az átlagosnál." "Tényleg - mondtam én - hiszen úgy is lehet látni hogy minden napod sikeres küzdelem."

Ahogy bármelyikünkéi.

Az egyik állásközvetítő oldal az anyám nevét is kérdezi regisztrációkor.

Oké hogy az adatvédelmi nyilatkozatuk korrekt de szerintem ez egyáltalán nem tartozik a releváns információk közé.

Angliában még azt is tilos megkérdezni interjún hogy párkapcsolatban él-e, tervez-e gyereket, milyen nemzetiségű a családja.

 Ezek így "küldenek el anyámba"? 

januártól szeretnénk, kb egy szemeszterre

 

Eddig találtunk kurvásat meg columbiai szervkereskedőset.

Rajtakaptam gyávaságom egyik megnyilvánulását a múltban és megijedtem tőle.