Szálka, a Csodafa!

Valami csütörtök délután. Valami zuhanás, nem érzékelek semmit, távolodik a kéz, messze minden, nem látok. Hallom, ahogy beszélnek, teszem a dolgom, igyekszem legalábbis, de nem, érzem, nem tudok írni, nem megy a vágás, képtelen vagyok válaszolni, izzadok, szédülök, összefolyik minden. Megy az idő, de nem tudom, mennyi telt el, hol is járok. Várom, hogy jobb legyen, de lassan vánszorog a változás. Nem szeretem, nem uralkodok magamon...

És miért? Mert megint nem ettem insulin után, elfelejtettem, nem érdekelt, nem tudom. Egyre súlyosabb néha...