gasztronómia és utazás
2010/03/17
2010/03/11
Szakad a hó
2010/03/10
Vidéki bíróság tapasztalata
A Somogy Megyei Bíróságon jártam. Beköszöntem, majd jöttem is haza...
Ugyanis 3 nyugdíjas ülnök forma bíró besétált a tárgyalóba. Az a tanács, mely ebben a perben egyszer már számot adott hozzá nem értéséről. Amikor az ügyvédek azonosították magukat, a bíróság nem mutatkozott be, hanem az egyik férfi egy kis kockás papírról elkezdte az iratokat ismertetni. Erre mondtam, hogy hoppá, egy kis türelem! Ki kicsoda? Mert ha a 13.00 és 13.45 közütti időre kitűzött tárgyalásom az a tanács jár el, mely már egyszer mellényúlt a jognak, akkor itt erősen el kellene gondolkodni azon, menniyben várható futólépésben valami jogszerű ítélet. Így tehát bejelentettem az elfogultságot és mehettünk haza.
Az alapeset pedig érthető. A bíróságok sorra hozták butábbnál butább döntéseiket a perben, mely valaki nyert. A döntést a siófoki bíróság sértődöttsége motuválta, nem pedig az írott jog. A másodfokú eljárás során az iratokat tényleg meg kellene ismerni, ám erre 45 perc nagyon kevés. Azaz felteszem, az ítélet már készen volt, így elég lett volna a 45 perc az egészre. De köszönöm, ebben egyetlen ügyfelem életét nem engedem bele...
2010/03/08
Elütöttem egy őzet...
Nagyon hosszú volt a hétvége
Már csütörtökön felmentünk Budapestre, és Évámat kiraktam a Gellértben, én meg robogtam tovább Egerbe, ahonnan csak igen későn értem vissza. Ágyba zuhantam, és másnap, reggeli után azonnal beszálltam a mókuskerékbe, melyből sikerrel léptem ki késő délután. Lazításként lementünk a Gellért Fürdőbe, de óriási csalódás volt. Koszos, lepusztult, sötét, rideg, habár néhány éve állítólag felújították az egészet.
Péntek este gyalogbodza és Gergő látogatott meg minket, így nagyot kajáltunk, de a lényeg az orbitális méretű gesztenyepürén volt, amit alig tudtunk letolni magunkba. Nagyon szuper este volt!
Szombaton hajnalban keltem és már 7 előtt ott voltam a Flamenco parkolójában, ahonnan a busz indult Szeremley Hubához, aki bortársaságunkat vendégül látja. Az eseményről igyekszem majd egy külön írásban beszámolni, így röviden csak annyit, hogy a rettentő húsokat már fakanállal nyomtuk le a gigánkon a végén, cefetül jól laktunk, és a borok is jók voltak. A társaság iszonyat remek volt, a gasztronómia és a birászat nagyjai voltak jelen, és csak kisdobosként ülhettem le az asztal sarkára...
Este Figula Mihálynál csillapítottuk szomjunkat, és nyomtuk le az ebédet némi füstölt cuccal, sajttal, majd éjfél előtt értünk valahogy vissza a Gellérthez. Vasárnap nagyon lassan szedtem össze magamat, és délután még részt vettem a Liverpool Szurkolók egyesületének közgyűlésén, mert a gittet rágni kell mindenképpen. :)
Ma munka, de reménykedem abban, hogy mindjért itt van ahétvége!
2010/03/03
"Mutyi Hungary" - most kaptam a levelet
Gyakran ismételt kérdések kis hazánkban:
1. Van Nokia töltőd?
2. Hagyma, csípős mehet?
3. Bubisat?
4. Oltattál?
5. Hány hónapra vetted?
6. Számla nélkül mennyi?
7. Mi a dresszkód?
8. Pontgyűjtő kártya van?
9. Mikor volt csőcsere?
10. Hány gigás?
11. Hány colos?
12. Hány km van benne?
13. 3 G?
14. Fapadossal voltatok?
15. Akciós?
16. Vágod?
Metszeni kellene
Rettentően tiszta, napsütéses reggel jött reánk
2010/03/02
Ma elegáns voltam
2010/02/28
Konyhabútor szerelés
Természetesen nem lettünk készen. Kora délutánig Sanyi kertész ssegítet, és vele kapcsolatban akkor fless volt, hogy majd hanyat estem. Ugyanis a svéd cég bútorszállítói közül az egyik srác "ügyfele" volt a székesfehérvári intézetben úgy 3 évig valami fatális jogerős elítélés miatt.:)
Most hagytuk abba, és már látszik, mit is ad ki magából majd a cucc, de a holnapi napi munkáimat le kellett mondani, és folytatni kell az egészet. Őrületesen fáj a hátam, mehetek majd Hévízre gyógykezeltetni magam.

