voltam moziban.
tegyük a családot egy kiteherbe és nézzük meg mi sül ki belőle. már az elején tudjuk, hogy nem egy egyszerű párszáz mérföldes utazásról lesz szó. megvan itt szinte mindenkinek a maga tragédiája azonban nem a csüggedés vesz az erőt az emberen közben, hanem a mosoly.
néha olyan érzésem volt, hogy csupán jelenetek sorozat, amik nehezen állnak összé eggyé, de megérte megnézni.
két általam igen nagyrabecsült színésznő játéka volt főleg, ami leírás alapján érdekesnek tűnt. mégsem sikerül elragadnia, mert erőltetettnek tűnt és gyengének. engem is meglepett, mennyire hidegen tudott hagyni az egész.
a szellemlovas :-)
ezt a készítők sem gondolták komolyan. volt hogy megállt bennem
a vér.
végül a moziba járó közönségről.
döbbenet mennyire nem tudnak viselkedni az emberek. azon kezdem
magam túltenni, hogy fiatal kis csitrik azt hiszik otthon éppen
plazma tv-t néznek és ehhez mérten választják meg a beszédjük
hangerejét, hogy kitárgyalják a filmet. már azon is kezdem túltenni
magam, amikor lányok vagy fiúk párjuk előtti villongás gyanánt
próbálják meg kitalálni a történet vezetésté, ami akkor sem megy
amikor az igen egyszerű klisé sorozat. de ezek az idősek, még ezek
se különben. most is neki áll egy nem éppen popcorn mozi alatt
(értsd: semmi hangos zaj a filmben) kibontani a diabetikus
csokoládáját és ezt vagy 10 percen át eszegeti is minden alkalommal
hangos papírcsörgéssel kísérve. ja és a telefont felvevő emberekről
ne is beszéljük.
menjenek inkább haza, komolyan.
