a napló tükrözi írójának életét és az én életem tényleg ilyen
unalmas, nem kitalált, csak a légkondi kavarja meg néha a levegőt
is körülöttem.
szóval írok filmekről, a megemlékezés szintjén.
pár évvel ezelőtt néztem ki magamnak a titanic fesztiválon, de aztán nem került megtekintésre, csak észben volt tartva. azonban nem találtam senkit, akinek kedvem lett volna hozzá nekiültem végre magam. az első felében azt gondoltam, hogy a némi ijesztést leszámítva még érthetetlen művészfilm is lehetne, főleg a nő fetrengésére gondolok, aztán jött a második cd és erősebb lett a nyomás, az a típikus, amikor már a kispárnádat szorongatod és ezt sikerült a végén torokszorító drámává fordítani. kitalálható befejezésé ellenére megnézendő darab.
a filmnek 3 évvel később készült el az amerikai változtata és meglepő módon sztem az a jobb. sokkal nyomasztóbbnak éreztem a hangulatot, mint az eredetiben. viszont a végét nem akarták pozitívra varázsolni legalább.
ami azért kezd zavarni ezekben a japán filmekben, hogy kell bele ilyen fekete haj az arcot eltakarandó és kikandikáló ijesztő szemek...
christina ricci tagadhatatlanul jól mutat kisbugyiban meg szakadt felsőben, de ennyi. nevetségesen semmi ez kérem szépen.
értem én srácok, de ez kevés volt bizony.
eli roth cabin fever c. filmje a megnézendők listán volt, hát most sürgősen lekerült róla. mi az isten volt ez?? de komolyan. ezzel el kéne bujdosni inkább. tarantino helyében azt is letagadnám, hogy megnéztem. ha gyilkolászás van meg kegyetlenség akkor csináljuk már rendesen. áhh
ez van, ha tanulni kéne..
