H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

seule sur mon ile

2008/02/24

Pelenkaszex

Pelenka, azaz a DL (diaper love) szerelem

 

Leggyakrabban felnőtt, egyedülálló férfiak hódolnak a pelenkázás örömének, bizonyára sokan emlékeznek az azóta jobb létre szenderült pelenkás fiúk honlapjára, amit hitetlenkedve néztünk. Pedig igenis létezik a pelenkafétis. Hogy hányan járkálnak közöttünk becsomagolva, nem lehet tudni, de a magyar nyelven is élő pelenkás közösség beszámolói szerint vannak akik, határozott örömüket lelik abban, ha mindennapi ügyeik intézése közben elvégezhetik a dolgukat. Vannak, akik gumibugyiban szeretnek lenni, de vannak olyanok is, akik be is pelenkázzák magukat.

A szükséges eszközt gyógyszertárakban vagy szakboltokban szerzik be inkontinenciásnak adva ki magukat, de szexoldalakról is megrendelhetők a szükséges eszközök. Néha egészen infantilis viselkedéssel is társulhat a pelenkára való izgulás, a lányok gyakran kislányként pelenkával és cumival fotózkodnak, ami gerjesztőleg hat egyes férfiakra. Ha szerencsésen összetalálkoznak a párok, megvalósíthatják az apu kislánya szerepjátékot, mikor a férfi bepelenkázza barátnőjét, cumit rak a szájába, és kirakja a kertbe a plédre játszani kicsit. A felnőttes pelenkások táborában rengeteg élménybeszámolót találunk, s megtudhatjuk, vannak, akik bepelenkázva mennek el egy bevásárlóközpontba, de olyan is akad, aki vezetni szeret egy már kicsit megpakolt pelenkában.

 

 

Asszem megint lemaradtam valamiről. Node mindegy... Akit érdekel, az olvashat a Gumicsizma- illetve lufifétisről bővebben itt.

 

 

 

The unbending trees

 
You are a lover from today
Can you afford to dump a friend?
Will you ignore me again?
Will he always be there?

And now you are walking hand in hand
Demonstrating something unreal
I know it feels good to depend
Will he always be there?

It's not a shame, not a glory
Just a romantic day
Maybe you’ll never be sorry
I’m not always quite right

You are a lover from today
Can you afford to dump a friend?
Will you ignore me again?
Will he always be there?

And now from the corner of the street
I see you kissing his face
Does he smell really sweet
Will he
Will you
I'm sad, aren't i

You are a lover from today
It's just a romantic day
I will dream of you tonight
And it all will happen to me...
Kulcsszavak: zenél

2008/02/23

HELP ME, pls!!!

Kérlek, valaki aki ért a gépekhez, és van tapasztalata Router contra DC témában, írjon rám, vagy kommenteljen! Nagyon köszönöm! :)

2007/12/11

Zagar feat the Underground Divas - Wings of love

Kulcsszavak: zenél

2007/11/27

két mekkora zene...

 

 

Freemasons

 

 

Alanis Morisette

 

(kb 2 hete ezt a 2 számot üldözöm..és véééégre megvannak...:) )

Kulcsszavak: zenél

2007/10/17

Norbi vs Sziget...most sírjak vagy nevessek?!?!

 

 

 

Minden Sziget-fannak a szíves figyelmébe ajánlom ezt a videót... mindenesetre érdekes. 

2007/10/07

kizárták az Alba Volánt...

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) versenybírósága kizárta az Alba Volánt az ob I-ből, mert a címvédő székesfehérvári csapat ebben a szezonban harmadik alkalommal nem jelent meg előírt létszámban bajnoki mérkőzésen. Erről Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára tájékoztatta az MTI-t.

Az Alba csütörtökön, pénteken és vasárnap nem tudott 15 játékost kiállítani a HC Csíkszereda elleni idegenbeli összecsapásokra.

A diszkvalifikált klub az MJSZ elnökségénél fellebbezhet az ítélet ellen. A székesfehérváriak annak "estek áldozatául", hogy legjobbjaik közben az osztrák bajnokságban szerepelnek.

"Nagyon sajnálom, hogy a csapat irigyei így döntöttek. Aki valamit akar tenni a magyar hokiért, megpróbálják elvágni a torkát. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nem fellebbezünk, csak az osztrák bajnokságban folytatjuk, és ha annak vége, akkor játékosaink nem szerepelnek a válogatottban sem. Bízom benne, hogy az elnökség józan lesz, és akár fellebbezés nélkül is felülvizsgálja a kizárásunkat" - nyilatkozta feldúltan id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, miután az Alba Volán vasárnap este 5-3-ra kikapott a vendég Graz 99erstől.

Az Alba esetleges fellebbezésétől függetlenül az MJSZ vezetősége hétfőn 16 órakor ülésezik.

 

a kurva anyját ennek a szemét disznónak. az alba megérdemli a kizárást, baszik az egész ob1re, erre ez a fasz pedig kicsinyes bosszúból elkezd a válogatottal zsarolni?!?!milyen ember az ilyen....??

 

[origo] NemzetiSport

Kulcsszavak: hokizik

2007/09/23

Se megbaszni, se kibaszni vele...

Két katona gyütt haza szabadságra.
Bementek egy tanyára.
Ott vót a nagylány maga.
Zanyjáék émentek disznóvágásra.
Hát beengedte űket.
Konyha vót a közepin, érű is vót egy szoba, emérű is.
Vacsoráztak.
Bort vitt nekik, minden.
Aszongya az egyik katona:
- Ugye, így is alszunk, ahogy eszünk?
Mer a lány köztük evett.
Aszongya a lány:
- Mé ne? Így.
Bevacsoráztatta.
Ki vótak fáradva, bort adott nekik, oszt az eggyik hamarább berúgott.
Bevezette az eggyik szobába. Rázárta az ajtót.
Emennek önti a bort, önti - ez is berúgott.
Ezt bevezette emebbe szobába. Erre is rázárta az ajtót. A nő meg a közepin, a konyhába lefeküdt alunni, ott aludt.
No, reggé a lány má főkel korán, végez, minden.
Kinyitogassa az ajtókat:
- Fő lehet kéni! - aszongya. - Reggé van, megyek fejni.
Az egyik katona kérdezi a másikat:
- Tenálad aludt?
- Nem.
- Hű - aszongya -, de kibaszott velünk. Basszunk ki mink is vele!
- Hát hogy?
- Tudod mit? Én beszarok a kuckóba!
- Én meg kifizetem a hállást - aszongya.
Mennek az istálló felé. Az eggyik fölállította a pecsit, pecsire tette a krajcárt. Mikó odaérnek a lány feji a tehenet.
Aszongya:
- Jó reggét!
- Jó reggét!
- Hát köszönjük a hálást! - aszongya. - Hát nem is tudjuk mivé megháláni. Hát kifizessük! Oszt úgy élépett elüle a másik.
A lány meglássa, hogy mi a helyzet, főkapja a tehén farkát, aszongya:
- Tessék, tegye a pörsöjbe!
Hát szégyenbe maradtak a katonák, de evvé oszt émentek.
No, a lány megfej, bemén. Érzi, jaj de büdös van! Megtanájja:
- Aj, de kibasztatok velem, no megájjatok!
Gyorsan egy kis papírt, becsomagóta, szalad utánnuk. Kajabál, hogy:
- Katona bácsik, ájjonak meg! Ájjonak meg!
Hazaért édesapám, édesanyám, hoztak egy kis kóstolót maguknak is a disznótorbú!
Azok csak évették tűlle, oszt beletették a táskába.
A lán visszament, ők meg mentek.
Mentek sokáig, kifáradtak. No, most ebbe a kocsmába maj bementek.
Kérnek tányért, villát, hogy maj megeszik a kóstolót. Hát mikó meglássák, aszongyák:
- Ilyen lánt még nem láttak.
Ezt se megbaszni, se kibaszni vele nem lehet!. . .
Kulcsszavak: erotikusnépmesél

2007/09/16

Keresek egy számot... helpmepls!

Keresem a Lora c.film egyik betétdalát, de még google-be beírva, dalszöveg alapján sem tudom azonosítani. A dal a Yazoo együttes Winter Kills című számának magyar átdolgozása, és egy eléggé karcos hangú nő énekli. Ez a szám hangzott el többek között a werkfilmben is... (lásd-halld lejjebb) Aki véletlenül ismeri, vagy neadjisten megvan valakinek, húúú,akkor nagyon boldog és hálás lennék, ha szólna... egyébként jó a film?

 

 

 

Őrült világ

 

 

 

ettől a számtól kiráz a hideg.de imádom.

Kulcsszavak: zenél

Egy szép vers

 

Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom. Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz, Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt, mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb, mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka, mit senki se tud: gyökere minden gyökének, rügye minden rügynek,
Egek feletti ég a fán, mely maga az élet.
Mely magasabbra nő, mint a lélek remélhet, hogy elme megérthet,
Mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek. Ott őrizlek a szívemben.

(E.E.Camings: Kötődés)

2007/09/07

nem tok dönteni...

...mi legyen a csengőhangom?

alternatívák:

 

 Kosheen - Catch U

 

 Moloko - Forever More

Kulcsszavak: unatkozik zenél

2007/08/26

Holnap GÓLYATÁBOR!!!

 aki merő véletlenségből a BGF-KVIFKre jár/járt, megoszthatna velem pár infót, pl mekkora a szopatás mértéke... nameg szerintetek vigyek-e egy üveg vodkát, vagy lesz elég? olyan furi h már itt tartunk, de máá' nagyon várom :D

2007/08/01

csak ugy... illik mindenre :)

(ui: remelem tudod, hogy a masodik Neked szol...)

2007/07/31

Bukarest, Dublin meg ilyenek... part 2.

szoval... vasnap este sikeresen megerkeztem, a malev csak egy orat kesett, de mar a dublini repteren utolert a vegzetem: egz no odajott hozzam, es kijelentette, h elege van a bukaresti magyarokbol (egy futoszalagon voltak a cuccaink)... kicsit kioktattam, mirefel meg o jelentette ki pofatlanul, h leszarja. anyad.nos, a tortenethez az is hozzatartozik, h egy kis varoskaban vagyok, ami olyan, mint pesthez kepest szentendre. szal itt mki ugy nez ram, mint valami genetikai csodara, es kerdezgetik, hol van kis hazank, stb,stb... nos, a kb 50. ilyen kerdesnel kibuktam, es beetettem egy buta szokevel,h magyarhon bizony afrikaban van. mire az okos kis szoke: ahhoz kepest te eleg feher vagy!!!ehh, no comment. na mind1.

 

csodalatos kis csaladnal lakom, bar az elso percben teljesen ledobbentem, ugyanis a vendeglatom egy toloszekes no. persze nem ez a legmeglepobb, hanem az, amilyen termeszetesseggel kezeli, es... szal az is hozzatartozik a dolgokhoz, h o latja el a rakos ferjet es a cukorbeteg nagyon tulsulyos kisfiat. szal eppen minden tiszteletem az ove. mindemellett hihetetlen artz a no, olyan jo poenjai vannak,h ihaj... :) es mindig foz nekem soksok es finom kavet... mar meg sem kerdezi, csak pakolja ki elem... asszem meg egy dolog, aminek a fuggojeve fogok valni.

 

tegnap a csopbeosztas es az elso ora utan elmentunk dublinba, ahol csak 2 ora vegigfutottuk a belvarost, es robogtunk VOLNA haza. ugyanis lemondtak az osszes vonatot, buszt nem talaltunk, na mind1, innen meg husszor kanyarodik a story, lenyeg, h hazaertunk. illetve mindenki mas. kiveve en. mert miert is ne, ugy eltevedtem, mint a huzat. node annyira,h a varos masik vegen kotottem ki. borzalmas volt, kb sirogorcs legszelen alltam, es Trisha (a vendeglatom) sem tudta betajolni, merre lehetek. na mind1, 2 ora alatt sikerult hazakeverednem, ettem, furodtem, aludtam. a mai nap a halal. ha ezt a hetet tulelem, akkor remelhetoleg aug 19.en felszallhat velem a gep haza. jah, es persze, ebben a kurva iskolaban csak explorer van, amin nem tolt be a wiw. fasza. szal aki ir, annak az emilcimem: meszaros-zsofi!kukac!hotmail.com.

 

puszilok mkit, megyek zabizni, mert utana meg 6ig business oram van. szembejon velem a halal, en meg nem menekulhetek...:(

jah, 18 fok van. neha hideg, neha meleg, de jobb, mint otthon. telleg, meselhetnetek mar, h van-e vmi izgalom, mert itt csak a keltakrol hallok, de azokrol sokat.

Kulcsszavak: irkedik

me_zso8

< <


©2006 Sarok.org