Ittvagyunk...körülöttünk millió ember,mégis csak te és én,mint a filmekben...még nem történik semmi,még csak várunk...várunk,de mi sem értjük,mire s miért...aztán odalépsz hozzám...arcomat két tenyered közé fogva megcsokolod homlokom...megölelsz...sokáig és erősen...aztután elengedsz...sarkon fordulsz s eltűnsz az utca forgatagában...csak állok némán,utánnad meredve...szívemben mintha ezernyi pici kéz nyulna utánnad,de testem tehetetlen...testem érzi amit agyam bár nem ért,de tud és amit szívem képtelen elfogadni...valoban vége,bár soha el nem kezdődtött...