Engem megváltoztat, felnőtté tesz ez a válás. Persze, a változás már előbb elkezdődött, de most érik...
Másképp nem került volna VÁLságba a kapcsolatunk, de el kell válnunk, ő kerek perec kijelentette, hogy nem szándékozik változni, és a továbbiakban felelősséget vállalni a kapcsolatunkban, inkább egy másik kapcsolatba menekült, és az a lány ugyanolyan gyerek, mint én voltam a házasságunk előtt...
Azért fáj, hogy nem képes velem változni, de ki nem erőszakolhatom, mert minél jobban szeretném, annál inkább ellenáll.
Végiggondolom, ahogy együtt vállaltuk a felelősséget a gyermekünkért annak idején, és végül minden rám maradt, mert neki sokkal fontosabbak voltak az anyagiak. Talán az is csak menekülés volt a családi felelősség alól.
Persze ehhez én is hozzájárultam, mert én meg nem akartam az anyagi részéért felelősséget vállalni. De le is kötött maximálisan a gyerek, reggeltől estig, és senkire nem számíthattam.

És amikor elkezdtem tanulni, suliba járni, akkor kezdődtek a problémák. Amikor az anyagi függetlenségem építgettem.

Megyek végig a kapcsolatunkon, és rengeteget tanulok belőle. Hol mit miért hogyan rontottunk el...

Nem sokra megyek vele, ezzel még nem tudom újraértelmezni az egészet, és igazából egyedül is vagyok ezzel. Egyedül csinálom ezt is. Ő csak hajtogatja a magáét, hogy nem bír így élni.

Minden krízis egy lehetőség a változásra. De az emberek nagyon nagyon félreértik, mert úgy képzelik a változást, hogy előlről kezdenek mindent. Aztán csodálkoznak, hogy egyszercsak ismétlődik az egész. Én is így hittem.

De ez már a házasságom szempontjából lényegtelen. Ő a homokba dugja a fejét, én meg egyre csak szembesülök....

Igen, igaza van abban, hogy ha újra együtt lennénk, semmi nem változna. Talán csak a sebek lennének nagyobbak. Kijelenti, hogy ő nem akar és nem is fog változni. Az én változásom pedig ellenállást váltana ki belőle. De arra intem magam, hogy nem várhatom el senkitől, még életem párjától sem, hogy megtegyen valamit, amire képtelen.