Fecsegünk összevissza.

Elméleteket gyártunk.

Szép színeseket, csodálatosakat...

Mindig akkor beszélek sokat, amikor valamit szeretnék elfedni. Amit tulajdonképpen szeretnék felfedni. De nincs bátorságom.

Mi lehet lényeges?

A sok mellébeszélés, amikor azt hiszem kurva fontos dolgokról beszélek, de az igazságot nem merem kimondani?

Egyik nap olvastam Karinthytól, és meg kellett állnom egy pillanatra. Megnéztem, még mindig ott állok, döbbenten afelett a két mondat felett! :DDDDDD

"Kifogytam minden mondanivalómból. Hát kénytelen voltam megmondani az igazat."

Hát, most is meglep! Nevetnem kell!

"Eléálltam" és végre kimondtam, hogy szeretem, és minden, mindenben ez a szerelem akart kifejeződni. Bárhogy is történt. Mindig is szerettem. Amikor először találkoztunk, olyan volt, mintha csak nemrég váltunk volna el, mintha egy utazásról tért volna vissza mellém. És hullámoztam vele együtt, tovább. Minden öröm, amit tett, tesz... Egyszer írtam a naplómba, most is leírom, már csak azért is érdemes volt megszületni, hogy őt megismerhettem.

Szeretni, együtt lenni... Lenni... Mi lehet ennél fontosabb? Ezen túl, bármit teszek, bármit mondok, gondolok, minden ennek a szeretésnek a kifejezésére szolgál, semmi más nem kell... 

Miközben kerestem a megoldást, tönkrement a házasságom. Tanultunk egymástól. És remélem ő is boldog lesz, újra, ahogy szeretné. A szerelmével, akit megtalált... talán ő lesz az, igen.

És lassan túlleszünk a dolgokon, bár a neheze most jön, a tárgyalás, a költözés, az "új élet".

Az élet....