ó azok a vég nélküli töprengések
Hisz sok volt ma a töprengeni való. Vizsgáztattunk. Ímhol
a gyerek aki link, nem járt órákra és elviselhetetlen, sőt füle
sincs és habár lába van neki (kettő is) táncra nem igen tudja
alkalmazni. És nicsak, a vizsgán megjelenik, végcsinálja, mitöbb
kiderül, hogy az édesanyja lebénult, így a sanyarú sorsú (továbbra
is lógós, lusta, botfülő, X lábú) gyermeket egy kegyelem 4-essel
tovább taszajtjuk. Első napirendi töprengés tehát egy orv
zsarolással félbe lett szakítva.
De bónusznak itt van a titokzatos vizsgabiztos, akit még
sose láttam az előtt -legalábbis ezt hittem-. Kiderül róla, hogy
tavaly felvételiztetett a főiskolára, mitöbb emlékezett rám,
továbbá arra is, hogy mennyire tettszettem a bizottságnak és hogy
sajnálták, hogy nem volt több megfelelő jelentkező és így a szak
-oh jajj- létszám híján nem indulhat. Hát ezen már volt
morfondírozni való.. Ha tényleg ez az oka -ahogy eddig is
sejtettük- hogy nem tudják elindítani az osztályt, vajha mifféle
tényező lesz az ami az eddig lámpaoszlopok mögött és kanapék alatt
sunyító-lapító balettosokat bevonza a főiskolai
felvételire..?
És ebből egyből következik a nap nagy töprengési
pontja:
Mi van ha nem indul a szak. Mondjuk a következő tíz évben. Mert mért is indulna, ha nincs jelentkező? Menjek el modernre, miközben ez volt életem fő -vagy inkább egyetlen- elve?! Tanuljak valamit évekig ami fikkkarcnyit sem érdekel? Valamit amire csak az undor, a kétely és a hányinger bizarr elegyével tudok gondolni? No de papír az megigen gyorsan kéne, hogy lobogtassam az állam, a szülők és jobbára az egész világ előtt. De megéri e egyálltalán elmenni a felvételire és hát ugye konkrét moderntánctudás híján lerombolni kissé a presztizsemet a főiskolán? És ha fel is vesznek, én ugyan be nem járok az órákra.. újjabb presztizs romlás. De mondjuk valamely hihetetlen drasztikus benyomás hatására mégiscsak bejárnék, hát hogy tudnék a magam és környezetem szemébe nézni. Én aki olyan büszke voltam rá, hogy igenis nem adom be máshova csak oda ahova én menni akarok. És én bizony nem lobogtatnám azt a diplomát amin egymással szoros nexusban szerepelne a nevem és a "modern táncos" kifejezés. Teljes patt helyzet. Nem akarom, de muszály volna, ellenben lehetetlen, hogy végig csináljam, de valahogy mégiscsak kéne, de képességem -még ha gyakorlati van is talán- érzelmileg nincsen ehhez. Na? Ötlet? Várom a lelkes ideákat erre a gordiuszi 22-es kitolásra..
Mi van ha nem indul a szak. Mondjuk a következő tíz évben. Mert mért is indulna, ha nincs jelentkező? Menjek el modernre, miközben ez volt életem fő -vagy inkább egyetlen- elve?! Tanuljak valamit évekig ami fikkkarcnyit sem érdekel? Valamit amire csak az undor, a kétely és a hányinger bizarr elegyével tudok gondolni? No de papír az megigen gyorsan kéne, hogy lobogtassam az állam, a szülők és jobbára az egész világ előtt. De megéri e egyálltalán elmenni a felvételire és hát ugye konkrét moderntánctudás híján lerombolni kissé a presztizsemet a főiskolán? És ha fel is vesznek, én ugyan be nem járok az órákra.. újjabb presztizs romlás. De mondjuk valamely hihetetlen drasztikus benyomás hatására mégiscsak bejárnék, hát hogy tudnék a magam és környezetem szemébe nézni. Én aki olyan büszke voltam rá, hogy igenis nem adom be máshova csak oda ahova én menni akarok. És én bizony nem lobogtatnám azt a diplomát amin egymással szoros nexusban szerepelne a nevem és a "modern táncos" kifejezés. Teljes patt helyzet. Nem akarom, de muszály volna, ellenben lehetetlen, hogy végig csináljam, de valahogy mégiscsak kéne, de képességem -még ha gyakorlati van is talán- érzelmileg nincsen ehhez. Na? Ötlet? Várom a lelkes ideákat erre a gordiuszi 22-es kitolásra..
le a tetejére
