szalagavatója
Előzményei a napnak: Reggel
korcsolyáztunk. Én és a kölykök. Sokan voltak, nyüzsögtek,
estek-keltek, ügyesedtek.
Később felforrt bennem valami, rárobbantam
az első szembejövő futópadra és rohantam, tapostam egy órán
keresztül. Senki más nem volt a teremben és meglepő módon se zene,
se TV nem dübörgött. Űzött a csend a futópadon. Egy óra alatt
kifutottam a dühömet.
Megnyugodva mentem táncolni. Ott is sok
lurkó volt, ők is nyüzsögtek, mert bukfenceztünk. Az jutalom,
örültek és fecserésztek.
Sietnem kellet, hogy oda érjek a szalagavató
főpróbájára.
A srácok izgultak, milyen ügyesek a többiek, mennyivel
hosszabbak a táncok, mi lesz velük. Hát mi lenne?! Megnyugtattam
őket -ez nem egy táncverseny és nekem meg a rokonoknak biztos
tettszeni fogtok. Ebben meg is nyugodtak.
A hangosító-világosító az a fajta ember volt, aki lassú,
teszefosza, de cserébe buta is és ezen tulajdonságait a legkisebb
stresszhelyzet is hatványozottan felerősíti. A keringőt tanító
tánctanárnéni (nekem is ő tanította, igazi kiabálós dilettáns
liba..:S) fontoskodva instruálta az imént említett technikust és
közben még arra is volt energiája, hogy néha be-beszóljon a
közvetlen környezetének.
Nekem is.. Reá emeltem a pillámat, felöltöttem az
ideggyógyász gyengéd mosolyát és megnyugtattam: nincsen semmi
baj.
Az osztály végtelenül ügyes és jókedvű volt, a táncot
dícsérték a kívülállók, hát nem aggódom.
És remélem, dilettáns tánctanárnéni is moderálja magát a
későbbiekben.
Igazán izgalmas volt ez az egész. De
tényleg!
2 hozzaszolas
