Mondd, hogy fogytam!

Where will we be
When the summer's gone?

Na, jó, rendben van, hitvány alak vagyok. Egyébként is megfigyeltem, hogy aki reggel rohadtul érzi magát, pedig estére teli van álmokkal, ötletekkel, és majd szétfeszíti az energia -- hát az bizony szörnyen hitvány ember. Reggeli rosszullét, esti szárnyalás – erről ismerszik meg a hitvány ember. Ellenkező esetben azonban, ha valaki már kora reggel összeszedi magát, és teli van reményekkel, estére viszont gyengeség keríti hatalmába, nos, akkor biztosan aljas, önző, középszerű emberrel van dolgunk. Undorodom az ilyen emberektől. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én undorítónak találom.
   Persze vannak olyanok is, akik reggel-este egyformán jól érzik magukat, ugyanúgy örülnek a napfelkeltének, mint a napnyugtának – hát ezek egész egyszerűen gazemberek, csak utálattal tudok szólni róluk. Na és aki reggel-este egyformán rosszul érzi magát, arról az emberről már nem is tudom, mit mondjak, az egy utolsó senkiházi faszkalap, merthogy nálunk az italboltok este kilencig nyitva tartanak, sőt a jeliszeveji egészen tizenegyig, ezért – hacsak nem tartozol a söpredékhez – estére feltétlenül összeszedheted magad, valami vacak kis mélységet bármikor meg tudsz nyitni magadban.

Venedikt Jerofejev: Moszkva-Petuski

Nem első randinak való film

*

Hőzöngünk itt a népszavazásokon; de mi ez ahhoz képest, amikor az amerikai nézők megszavazták, hogy Bobby akkor inkább mégse haljon meg?

*

Yonderboi egyik száma olyan, mintha Mike Oldfield írta volna, és mégis nagyon egyedi.

"Ignite is a melodic hardcore/punk band from Orange County, California, that formed in 1993.Much of their music is socially and politically aware. The band is highly connected to the straight edge scene because of past members being straight edge. Ignite actively support, and has given proceeds to organizations such as Earth First, Doctors Without Borders, Sea Shepherd, AMI and Pacific Wildlife. Zoli Teglas, the Hungarian lead singer, has a brother who is a wildlife preservation veterinarian.

Their breakout album came 1994, on Lost & Found Records called Scarred For Life. In 1997 recorded a split cd with a Portuguese straight edge band called X-Acto, and since then they became a big success in the European hardcore scene.
On July 20th, 2005, they announced a deal with Abacus Recordings, a subsidiary label of Century Media. The album Our Darkest Days was released on May 16, 2006. It topped the list of pastepunk.com 's top 25 albums of 2006."

http://www.last.fm/music/Ignite 

Ööö... 

Saccolok, kipróbálom, bepróbálkozom egy véleménnyel – ha úgy tetszik, támadok. A védekezést, a reakciót (az -időt) lemérem, kalkulálok, újraszámolom, és megint. És újra és újra, és ismét és megint. Közelebbről és távolabbról foglalok állást, elmondom (letesztelem) a félkész gondolatokat, kivárok, pöcögtetlek, rugdoslak, ha kell, és előbb-utóbb jön valami vissza. Az ismét bemegy a számító gépbe, ismét kijön valami – valami számszerűsíthető – és már tudok is rólad.

Így megy ez. 

Minden szar.

Trágya.

Humusz.

Tavaszodik.

Elejtem és összetöröm magam, ahogy rámlépek reggel a szőnyegen, nap mint nap.

Azután lehajolok, összeszedem, -söpröm, különválogatom a hamutól, meg a csikkektől a részeket.

Ragasztót veszek, és ragasztok: fejet a fülhöz, arroganciát, keserűséget és némi fájást a mellkas mögé.

Azután újra járni tanulok. Előbb a bal lábam emelem, majd később a jobbat.

De van olyan is, hogy az összerakásnál felcseréltem a kettőt, véletlenül.

Azután lefekszem aludni, hogy kipihenjem.

Vagy előbb rágyújtok, és csak aztán.

Holnap szépen fogom a notebookot, és kiülök a Feneketlen partjára dolgozgatni. Ha elfogy a betáp, előveszek egy könyvet, és azzal folytatom. Ha megéhezem, eszem valamit a környéken, aztán visszamegyek olvasgatni.

Ez a terv. Meglátjuk, meddig jutok vele.

Szóval voltunk színházban. Drámaian szar volt. A fények, a színpad mozgása (darabonként, ugye, merthogy a Nemzetiben voltunk), a díszlet úgy egyébként, meg maguk a színészek és főleg a zene (az ám!) rendben volt, csak épp maga a dráma, illetőleg a rendezése mintha szétesett, felgyulladt, összedőlt, és csak aztán süllyedt volna el. Rossz volt, na. Úgy, ahogy soha nem hittem (de persze minden egyes bemutató előtt féltem), hogy Mohácsi-darab rossz lehet. Bejáratott rendezőim tehát nem hozzák a formájukat mostanában – igaz, közben Béla mintha kezdene visszakúszni a Korcsula óta.

Mint rossz színház után mindig, most is csak nyögvenyelősen indult a "na, hol iszunk meg akkor egy sört" c. játék, és némi szervezkedési balfaszkodás után röviddel hamvába is holt. Eközben az eső meg szakadt, úgyhogy úgy döntöttünk, taxit hívunk a hazamenetelhez. Mondom a "kedves" diszpécsernek, hogy itt állunk, javasoljon már valami helyszínt, ahova megérkezhet az autó, merthogy magam nem vagyok járatos a környéken. És ezen a ponton három feltevéssel is éltem egyszerre, melyekről így utólag belátom, hibásak voltak.

Az első közülük az volt, hogy emberek tucatjai rendelnek taxit nap mint nap a neves műintézményhez, és ebből kifolyólag a diszpécsernek talán van némi halovány fogalma, hogy mégis hol lehet megállni. Nem volt. Ezután feltételeztem, hogy nem csak az én ε-sugarú környezetemben dől a lé az égből, hanem például legalábbis egész Budapestet beteríti az áldás. Erről a feltevésről később kiderült, hogy helyes volt. Ami nem volt helyes, az a harmadik premissza, azaz hogy a telefon túlvégén ülő illetőt a legcsekélyebb mértékben is izgatja, hogy per pillanat szabad ég alatt tíz méteren bőrig ázik az ember: nem izgatta.

Ennek megfelelően bejelentette, hogy akkor az ún. Diadalívhez jön majd az autó. Gondoltam, máshova biztos nem tud (hallottunk már erről mendemondákat), úgyhogy beletörődtem: lesz egy 200 m-es futásunk. Mivel azonban az autó az ígért négy-öt-, sőt a további hat-hét perc eltelte után sem világlott ki az Íven túli sötétségből, rájuktelefonáltam újra. Kérdésemre, hogy ugyan nem jöhetne-e az autó mégis inkább valami fedettebben megközelített helyre a diszpécser okosan közölte, hogy az autó oda jön, ahova kérem. Néhány halk kurvaanyád elmormolása után abban maradtunk, hogy akkor jöjjön oda, ahova először beszéltük, azt legalább megtaláljuk. Újabb tíz mondatnyi tökéletes kommunikációs űr, valamint a diszpécser és a taxis közötti rövid, veszteséges kommunikáció után kiderítettük, hogy az autó már egy ideje vár ránk a megbeszélt helyen.

Már csak ketten álltunk Báránnyal az eresz alatt, valamint két kedves ifjú hölgy, akik jól láthatóan vártak valamire. Mint kiderült, a lányok egész pontosan arra vártak, hogy valamelyikünk végre felajánlja nekik, hogy hazaviszi őket. Hogy ezt maguktól miért nem mondták el, egy marad az est végeláthatatlan rejtélyei közül. Mindenesetre nekivágtunk hát négyen az esőáztatta sötét ismeretlennek.

És itt kiderült, hogy volt egy negyedik előfeltevésem is, miszerint a diszpécsernek van legalább egy szemernyi józan esze, de természetesen ebben is csalódnom kellett. Ugyanis kiérve a Diadalív árnyékából (haha) autó helyett egy drótkerítéssel találkoztunk, ami elzárta az utat a civilizáció felé, ameddig a szem ellát. Fel is út, le is út, fény viszont csak az irdatlan építkezés túloldalán látszott. Itt már kezdett előttem felködleni a diszpécser arca, rajta az otromba vigyorral. És aztán egyszercsak Occam borotvájaként tört utat a megvilágosodás fénycsóvája csatakos hajamon át egyenesen az agyamba: nem arról van ugyanis szó, hogy nemtörődöm, vagy netán buta lenne a taxisok vezére, nem. Egész egyszerűen egy gonosz, megkeseredett lélekkel van dolgunk, aki most félasztalnyi telefonkészüléke fölött ül, mint a világ ura, háta görnyedt, ahogy rázza a sátáni kacaj.

Mi pedig eközben felfedeztük, hogy tavaszi esőben szarráázni még mindig kellemesebb, mint mondjuk téli hófúvásban, és akkor már jobb, ha az ember meghagyja rá a távot. Az autót végülis kb. fél kilométer gyaloglás után a Soroksári út melletti szervizúton találtuk meg. Nem voltunk boldogok.

The Dresden Dolls

First Orgasm 

It is a Thursday
I got up early
it is a challenge
I’m usually lazy

I make some coffee
I eat some Rice Chex
And then I sit down
To check my inbox

I only read a word or two
I stare across the street and see the churches and the blue

The first orgasm of the morning
Is cold and hard as hell
There wont be any second coming
As far as I can tell

I arch my back cause
I’m very close now
It’s very cold here
By the window

There are some school kids
Yelling and running
They barely notice
That I am coming

The first orgasm of the morning
Is like a fire drill
It's nice to have a little warning
But not enjoyable

I am too busy to have friends
A lover would just complicate my plans
So I will never look for love again
I’m taking matters into my own hands
I’m taking matters into my own hands

I bet I could last at least a week without someone to hold me
I bet I could last at least a week without someone to hold me
Won’t you hold me?
Won’t you hold me?
Won’t you hold me?