Drótszamár
Avagy: never change a working system!
Már két éve sem volt fiatal ("Nyolc éves, ez a legszebb kor / Várom a suli előtt fél egykor" – ahogy az örökérvényű költő mondaná), amikor leraktam a pincébe. Azóta sem néztem felé. Ma viszont végre rászántam magam, hogy előrángassam, hiszen itt a tavasz, nekem meg iszonytató mozgásigényem van.
Fel voltam készülve a legrosszabbra. Hogy ellopták. Hogy
ráomlott a szekrény. Hogy a szomszédok ráejtették a Szaratov hűtőt.
Hogy megette a rozsda. Hogy megette a fene. Hogy... Titokban már
nézegettem is helyette másikat a neten, hiszen ebből már tuti nem
lesz soha újra kerékpár. Gondoltam én.
Ehhez képest ott találtam, ahol hagytam, feketébben mint valaha volt, se rozsda, se karc, se posztó. Még a harminc kemény magyar forint is ott figyelt a tizenkettes kulcs mellett a kistáskájában. Talán csak ez a táska fakult meg egy kicsit jobban, meg persze a kerekek voltak leeresztve, de amúgy minden pöpec volt rajta. Por is épp csak annyi, amennyi a lakásban két hét alatt lep be mindent.
Tegnap már okosan utánaérdeklődtem, hogy pontosan mibe kerül a nagygenerál (4-5 nap és 8.000 Ft), és szépen el is indultam vele a közeli szerviz irányába, de útközben egyre inkább kezdtem megbizonyosodni, hogy erre semmi szükség. A jármű egyetlen hangot nem adott magából, ahogy toltam, a kerekekben még négyes se, nemhogy nyolcas volna – teljesen le voltam döbbenve, no. Úgyhogy szépen átalakítottam a szervizlátogatást tavaszi sétává, és a napsütésben elgurigáztam a Shell kútig.
Itt megint fel voltam készülve a legrosszabbra, de a néni roppant kedvesen és némileg értetlenül igazított útba, hogy hát ott van a két pumpa, persze, használjam csak amelyik jólesik. Félelemmel vegyes meggyőződéssel nyúltam a gombok után: legalább az egyik keréknek muszáj lyukasnak lennie. De nem volt az. Pikk-pakk beletoltam három bart, aztán a hitetlenségtől áthatva nyeregbe pattantam.
Mint új korában, komolyan mondom. Egyetlen zokszó nélkül működött a váltó, akadály nélkül gördült a kerék, a pedál szinte magától fordult a lábaim alatt. Közben csodás napsütés, meg minden.
Aztán hazajöttem, és gondoltam, akármennyire nem nyikorog, azért csak megolajozom egy kicsit, érezze a törődést meg a hálát. Levittem egy rongyot letörölni azt a kevés port róla, meg a WD-40-et, ami – mint tudjuk – mindenre jó. Befújtam a váltót, a kerékagyakat, a pedál csapágyait, aztán gondoltam, akkor most megyek egy nagy kört.
Azóta recseg-ropog a kormány, befog a hátsó fék, és az első váltó is magától lehúzódik. Most kellett ez nekem?
Na, megyek, és benézek a bringáshoz, hátha tud valami okosat mondani a kormányra, a többit meg beállíttatom.
