Mondd, hogy fogytam!

Ázz.

A Lotus, mint márkanév ugye már eleve gyanús, de azért nézzük meg. Meg főleg nézzük meg, mivel eleve fura az egész, hiszen az IBM épp mostanában szállt be a Sun mellé az OpenOffice.org fejlesztésébe. (Mekkora hülye már ez a domain-szoftvernév...) A Lotus Symphony első verziója több okból sem okoz csalódást.

Először a "Built on Eclipse" felirat tűnik szembe a splash screenen. Nos, igen, erre számítani lehetett. Egyébként az Eclipse elég szépen elbújuk, csak avatott szem ismeri fel a Súgó, a Welcome Screen, meg a Beállítások felépítéséből, esetleg a folderstruktúrá(k)ból, hogy mi dolgozik itt a háttérben. A megjelenés többi része teljesen elüt a megszokott eclipse-es designtól.

Már csak azért is, mert kék. De eltérünk a szinte unalomig szokott szövegszerkesztő-felépítéstől már a toolbarokban is – ez rögtön látszik, például abból, hogy a betűtípusok állítgatása a jobboldali sávra szorult. Ez némileg jobb helykihasználást látszik biztosítani, főleg álló A4-es doksik esetében, pláne wide screent feltételezve.

Ugyanakkor nincs ez még teljesen kitalálva, hiszen a stílus-választót sikerült eldugni a normál toolbar közepére (pedig annak isten által rendelt helye oldalt van, hogy lehessen látni, mit választ az ember, lásd Word), cserébe az oldalsó sávon alapból el lehet érni (szinte a legszembetűnőbb lehetőség) a szöveg 90°-onkénti elforgatását, meg a "bevésett" "stílust". A UI designer srácokat (ha voltak ugyan, és nem ún. programozók fejlesztették az egész szoftvert) ezúttal is meg kell tehát baszni fasszal, azt hiszem.

Aztán persze igen hamar lebukik a szoftver másik alappillére, maga az OOo is. Bár a controlok (néhol, kicsit) mások, az általános megjelenés pedig egészen eltér első ránézésre, a dialógusablakok felépítéséből (és a betöltődésük lassúságából) ismerős asszociációk bukkannak felszínre.

Sajnos az egész szoftver minősége is leginkább az OOo-ra emlékeztet így, tíz perc használat után. A letöltéstől számítva a következő frusztráló problémákkal találkoztam:

• a letöltés 20 k/seccel ment, végig – az installer 150 mega, így eltartott egy darabig,
• ráadásul elsőre nem is sikerült ("size differs!", wtf), úgyhogy kétszer kellett nekifutni, mire,
• ezután természetesen kiderült, hogy hiába választottam angolt a letöltések közül, csak magyarul installálódott az istenadta,
• ennek ellenére a szoftver fele így is angol,
• aztán próbáltam készíteni egy új doksit, amire a "Sorry, cannot open file" választ kaptam – ugyanez másodikra már összejött,
• ahogy az OOo, úgy ez a cucc is képtelen felfogni a két monitor fogalmát, így a kép szélén megjelenő menük felét szó nélkül áttolja a másik monitorra,
• ha a magyarként, magyar beállításokkal telepített szoftvert meg szeretném győzni, hogy "inch" helyett "milliméterben" számoljon, akkor azt három helyen kell átállítani – minden komponensre egyszer.

Ha idáig eljutottunk, akkor megkapjuk a szabvány OOo felület egy feltupírozott változatát, és (többé-kevésbé) lehet szöveget szerkeszteni. Kicsit fura ugyanakkor, hogy sehol nem említik a kód jórészének forrását: minden IBM-nek és Eclipse.org-nak van brandelve, a filenevek is rendesen át vannak keresztelve, pedig ide a rozsdás bökőt, hogy bitre átvették legalább a 80%-át az OOo-nak.

További bizonyítékok erre a mérhetetlenül igénytelen, "ami van, azt kidobáljuk a usernek"-menük (pl. mi értelme az összes betűtípust felsorolni (persze mindet alap betűtípussal) a jobbklikkes menüben?), amikben sehol egy ikon, hogy ne kelljen már őket folyton végigolvasni etc.

Másik nüansznyi lebukás a függőleges scrollbar működése (az újrarajzolt ikonok azonosak, bár a Lotus esetébe áthelyezték őket, és valahogy eltűnt a kék gumó): a legfelső állapotban a felfelé nyíl disabledre vált, a gyorstekerő viszont nem (ez főleg a Lotusnál vicces, ahol egymás alá került a kettő, így még szembetűnőbb a dolog).

Egyébként ha a kettő között kéne választani, mégiscsak inkább a Lotust választanám, mert valamivel kezesebb, és szebb is. De ha a cél nem csak az, hogy szöveget szerkesztgessünk, hanem valamit meg is kell csinálni, akkor még úgy néz ki, jó ideig maradhatok a Wordnél, vagy ha igazán szépnek is kell lenni, akkor muszáj lesz kiszedni TeX-hel, ahogy eddig is.

Szóval nem értem én ezt. De legalább most már van "még egy" ingyenes office csomag, amit nem igazán lehet használni. Juhé. Talán egyszer beindul valami verseny, és akkor megérjük, hogy ezekből lesz is valami, ami több a Word bugos lekoppintásánál.

Szép-szép dolog, hogy lefagyasztunk dolgokat, aztán meg kiolvasztjuk, és ez milyen egyszerűvé is teszi az életünket. De ugyanakkor azért gondoljunk már bele, hogy mennyire nem triviális pl. egy sülthús+krumplipüré kombót végigvinni ezen a processzen. Betenni könnyű, kivenni is, de a következményeket viselni már nem triviális.

Ha nem volna érthető a fenti: épp most égettem szénné a nyelvem egy darab fagyos hússal.

Mindenen szám van. Már figyelem egy ideje. A legutóbbi megdöbbenés az volt, hogy nem csak a gyufásdoboz külsején van (vonalkód), hanem a belsejébe is ütnek valamit (sorozatszám?). Az imént viszont a wc-papír guriga belsején sikerült megpillantanom egy tintasugarassal leadott sorozatot.

Most megnéztem: a fogvájók még nincsenek egyenként megjelölve. Ez ad némi reményt.

1. Működj! 
2. ???
3. Profit Működik.

Ezt se értem: 11-es Media Player, Windows XP-n. Ilyen vistás skinje van, ez még mondjuk nem lenne baj, mert egész szép. Még az idiótán előhívható menüket is meg lehet szokni nagyjából. De hogy bezárni miért nem lehet rendesen, azt nem tudom. Idézném kedvenc Spolsky-nkat, innen:

When the Macintosh was new, Bruce "Tog" Tognazzini wrote a column in Apple's developer magazine on UI. In his column, people wrote in with lots of interesting UI design problems, which he discussed. These columns continue to this day on his web site. They've also been collected and embellished in a couple of great books, like Tog on Software Design, which is a lot of fun and a great introduction to UI design. (Tog on Interface was even better, but it's out of print.)

Tog invented the concept of the mile high menu bar to explain why the menu bar on the Macintosh, which is always glued to the top of the physical screen, is so much easier to use than menu bars on Windows, which appear inside each application window. When you want to point to the File menu on Windows, you have a target about half an inch wide and a quarter of an inch high to acquire. You must move and position the mouse fairly precisely in both the vertical and the horizontal dimensions.

But on a Macintosh, you can slam the mouse up to the top of the screen, without regard to how high you slam it, and it will stop at the physical edge of the screen - the correct vertical position for using the menu. So, effectively, you have a target that is still half an inch wide, but a mile high. Now you only need to worry about positioning the cursor horizontally, not vertically, so the task of clicking on a menu item is that much easier.

Szóval ezt azóta tudjuk, amióta van Macintosh. Ehhez képest az új Media Playert (sőt, gyanítom, hogy a vistás szoftverek nagyrésze is, bár sose próbáltam) _nem_ lehet bezárni úgy, hogy az ember feltolja a jobb felső sarokba az egeret, aztán klikkel. Hogy miért, az rejtély. Talán a Microsoft annyira bénának gondolja az embereket, hogy véletlenül állandóan a bezárásra kattintanak, és ezt próbálja megelőzni? Igaz, az M$-nek már egyszer sikerült ezt eljátszania. Folytatva az idézetet:

Based on this principle, Tog has a pop quiz: what are the five spots on the screen that are easiest to acquire (point to) with the mouse? The answer: all four corners of the screen (where you can literally slam the mouse over there in one fell swoop without any pointing at all), plus, the current position of the mouse, because it's already there.

The principle of the mile-high menu bar is fairly well known, but it must not be entirely obvious, because the Windows 95 team missed the point completely with the Start push button, sitting almost in the bottom left corner of the screen, but not exactly. In fact, it's about 2 pixels away from the bottom and 2 pixels from the left of the screen. So, for the sake of a couple of pixels, Microsoft literally "snatches defeat from the jaws of victory", Tog writes, and makes it that much harder to acquire the start button. It could have been a mile square, absolutely trivial to hit with the mouse. For the sake of something, I don't know what, it's not. God help us.

De a srácoknak ezúttal sikerült továbbmenniük. Hiszen ha nem bírom így bezárni, az ember csak próbálkozik mással, mivel ez a pontos pozícionálás eléggé reménytelennek tűnik, különösen ha a baloldali monitoron van full-screenbe kirakva a Player. A másik módszer, amivel meg lehet(ne) úszni az egér pontos használatát, az az Alt+F4 billentyűkombináció, ami a Windows 3.1 óta működik, meglehetősen jól. Na, gyerekek, szerintetek mi történik a Media Playerben ennek hatására, na mi? Igen, okosak voltatok: természetesen(?) bejön a system menü. Persze próbálkozhatnánk még napestig az olyan obskurus kombinációkkal, mint Ctrl+W (ablak bezárása, Thunderbird pl. erre is kilép), Ctrl+Q (Opera kedvenc kilépő funkciója) stb., de ezekre nem reagál semmit a becses szoftver.

Úgyhogy a film végén tessék szépen egeret ragadni, és megtanulni bepozícionálni azt a 30x10 pixeles fekete téglalapot (fekete alapon, természetesen, nehogy már a notebook LCD-jének tetejére kerülve fel lehessen ismerni a széleit), és megnyomni.

Beszart az E50, úgyhogy kénytelen voltam downgrade-elni egy korábbi telcsire. Ennek megfelelően most senkinek nem tudom a számát – max. akkor, ha egyezik a két évvel ezelőttivel, és már akkor is ismertem. Ez mondjuk meglepően kevés emberre igaz. :(

Shit.