Lakásnézés saga
Hát meg a faszom. Az egy dolog, hogy az ingatlanközvetítős nő egy tehetségtelen béna balfasz, aki eddig tizenötször hívott fel, pedig nem a közel-keleti békét kellett megtárgyalnunk, hanem egy kibaszott kiadó lakást akartam megnézni. Még a hétvégén sikerült egy hétfő délután hármat kialkudni, amihez képest először tíz percet akart késni a tulaj, aztán "valahogy" kénytelenek voltunk kedd délre módosítani, mert valamit elkavart a nő (természetesen már akkor, amikor a célpont felé tartottam az ún. buszon), majd egy újabb lökéssel még másfél órát rávert erre az időpontra is.
Aztán ma végre összejött a találkozó. Na, nem fél kettőkor, hanem negyed háromkor, de ez már szinte mindegy is. Várakozás közben a nőt kellett végig hallgatnom, amint szidja a tulajt, hogy az mindig késik, meg egyébként is mekkora fasz. A mai késésre amúgy van magyarázat: a tulaj arab, így a pontosság nem tartozik a legfőbb erényei közé. ("Akkor holnap reggel kilenc, ha Allah is úgy akarja." – jut eszembe drága barátom kairói hányattatása.) Egyébként más baj nincs vele, még a fürdőt is felújítaná pikk-pakk. Mondjuk rá is fér. Amikor ezt megosztottam a nővel, azt mondta, hogy szerinte tök rendben van az a fürdő, nem kell ahhoz hozzányúlni. Ez is milyen már?
A lakás pedig természetesen ennek tetejébe (fürdővel vagy
anélkül) szar: béna a beosztása, gyakorlatilag egy cső az egész pár
fallal közben, és még az is rosszul tagolt – hatvan négyzetméter,
de szinte semmi nem fér bele. Ráadásul még jó rideg is, meg sötét
is.
Na mindegy, valamiért ezt a kört is meg kellett futni.
