Thoughts in the brown depth of the afternoon
Azon gondolkodtam így szieszta közben, hogy minél nagyobb valakinek a hatalma, annál közvetettebben, annál kisebb mértékben (persze, nagyobb "területen") tudja alkalmazni. A kisgyerek egyetlen tudás birtokában ("ha rálépek a hangyára, megdöglik") élet-halál ura tud lenni a kert végében. A cselekedeteinek a hatását azonnal és teljeskörűen átlátja, érzékeli: a hangya megdöglik. A szülő, aki a hangyabolyt akarja kiirtani, már nehezebb helyzetben van, csak napok múlva derülhet ki, hogy sikerült-e teljesen megszabadulni az átokfajzatoktól a forróvíz, meg a mosólúg közreműködésével. Ahogy megyünk fölfelé, úgy lesz a hatalom eszköze egyre csorbább, a hatalmat gyakorló keze egyre kötöttebb, ő maga pedig egyre alárendeltebb az eszközéül szolgálóknak.
Ha tíz embert akarok meggyőzni az igazamról, élhetek a saját hatalmammal (legyen az akár a tudás, a tisztelet, vagy az erőszak hatalma). Száz embert már nem tudok se végigpofozni, se egyenként rábeszélni valamire, és nem is kaphatok teljes képet egyenként mindegyikőjükről. Ha ezreket, vagy még többet akarok valamilyen irányba terelni, az irány is pontatlanabb lehet csak, és egyre több és több bizalmas vezetőre lesz szükségem, hogy segítsenek őket egybentartani. Az én akaratom, ahogy egyre többen lesznek, egyre inkább felhígul az alattam levők akaratával, ezáltal egyre inkább kiszolgáltatottá válok az irányukban. A tömegnek tömege lesz, a legtetejéről pedig bármilyen beavatkozás az egész struktúrára érvényesül.
Ahogy megyünk egyre feljebb, azon gondolkodom, hogy ha volna is
egy isten, neki talán nem is maradna lehetősége beavatkozni a
szabad akaratok organikus káoszába, hiszen egy rossz mozdulattal
éppúgy mint egy jóval összekuszálná az egészet. Na jó, egy zacskó
popcorn azért megjár neki a nézelődéshez. Egy nagy
zacskó...
