Drága Tamásom!


nem tudom miért irok.De irom kell..Ki tudj, lesz e még rá lehetősgem.
Igen,még mindig szeretlek.De azt shizem ez enm bűn.ésezzel nem
ártok senkinek,mivel nem célom, hogy vissaszerezzelek.nem veszlek el
attol akit szeretsz.lehet,hogynem igy jött le, de enm vagyok egy
kegyetlen és érdek nőszemély.Csak is akkor lettem
védekező,bántó,mikor már nem birtam.mert azért valljuk
megőszintén,te is bántottál.probáltál velem kedves lenni,én is probáltál
veled.de sajnos sosem egyszerre.egyetlen dolog miatt nincs kedvem
meghalni.Sosem tudnám meg,hogy még lehetek veled valaha együtt.Ha
elmegyek megigérem vigyázok rád:)Mint ahogy te tetted anno.
ha most boldog vagy,márpedig ugy látom,akkor megérte parasztnak
lenni.megérte elszakadni, mert most boldog vagy.És én enm tudtalak
azá tenni.Kár érte.Nem birom ezt az életet.nem enkem találták ki.nem
tudok élni.segitség kellene, de tul büszke és önző vagyok hogy
megtegyem.Félek..de ott ahűűs tenger...már nagyon vágyom..csak te
hiányzol onnan.Onna ahol semmi sem bántó, semmisem sodor
veszélybe és semmi enm koz fájdalmat.Ahol minden lélegzet egy
hatalmas megnyugvás mindenki.örökké vándor mindenki, s minden tett
az úúton haladó vándor mozdulata...ezt olvasom a flmen.


Azt hiszed házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten
szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s
minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké
városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha
megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a
vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára
útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a
cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
Márai Sándor


Huhh kezd erősen hány ingerem lenni.kezd hatni a dolog.gyógyszert
vettem be.Többet mint kellett volna.Összesen 19et.Látod mennyire
gyenge vagyok?megfutamodom az elől ami egyszer adatik
meg ..élni.Miért mondják, hogy uj nap uj élet?! ez nem igaz.hadd
kezdjek uj életet!!Kérlek vissza.Kérem az öelésedet, acsókodat,
amosolyodat.kérem..Amik teléevoltak óvással és
gyengédséggel..Fájdalommal és vággyal.
Elegem van.mindenből.Abból, hogy az anyám nem veszi észre, hogy
élek.Vagiys inkább azt, hogy nem.Azt hogy füvezem, ha leiszom
magam, ha sirok, ha fáj valami.pedig annyira szeretm.És neki is menniy
fájdalmat okoztam.ne haragudj ráme en tudok szeretni.ne tudom hogy
kell.Ő majd tudja.
Azt hiszem tul közel voltam az igazi boldogsághoz..És tul közel
hozzád.tulságosan akartam kettőnket.de
megbotlottam.Elestem.ésmost mélyebbre kerültem, minthogy azt
valaha is elképzeltem.
elfáradtam.Nem keresek tovább.Elég volt.

Szeretlek..

Amikor kimondom magamban, hogy vége, olyan érzés, mintha háulrol belm eresztenének kettőt mongyuk egy shoutgunnal.aztán utána baromi nagy és idegesitő csend és nyugalom.
Eggyetlen dolog folyamatos, hogy ugy érzem, kiszakad szivem.

Amit leirtál, az mind szép és jó lett volna.de sosem lehetett volna igy.wElőször is mert én nem tudtam enked ezt mondani.Főlega távolság miatt.Mondtam, de enked eugy tünik az enm jelentett annyit, mint ebben a helyzetben jelentett volna.És Másodszor, pedig..te sosem hallgattál meg.Akármilyen magyarázatot adtam.Sosem hallottad meg, hogy szeretlek és kellesz, csak annyit hallottál:Mocca.
És ezt sajnálom.Sajnálom, hogy enm lehettem ott, nem rázhattalak meg és mondhattam hogy fogd már be itt vagyok szeretlek ez miért enm elég?!
de ami volt, az elmult.Bár a jövő nem más mint egy ujabb visszatérő esztendő.

szic