Mára két ínyencfalat jutott. Egy kooperációs játék – amelyben nem egymás, hanem a társasjáték ellen játszunk – és egy tesztelés alatt álló társas.

Utóbbiról sokat nem merek mondani azon kívül, hogy jövőre várható, és abszolút működőképes mechanizmusa van, jellegzetes eurogame módon. Éppen néhány különleges kártyával próbáltuk, ki is jött, mi az, ami felborítja az egyensúlyt, vicces dolog a tesztelés. A dolgok finomhangolása után klassz játéknak ígérkezik a …, amelyet műfajában talán még talán durván a Dominionhoz tennék legközelebb, és amelynek a címét sem írom le egyelőre.

A másikét viszont leírom: a Pandemic (avagy német kiadásban Pandemie, tervező Matt Leacock, 2-4 játékos) az év első felének az egyik legnépszerűbb társasa, amely nagyban tehet a kooperációs játékok idei reneszánszáról (annak ellenére, vagy talán részben azért is, mert grafikai megjelenítése nem annyira a szépségre, mint a funkcióra helyezi a hangsúlyt). A témája nem túlzottan békés:  járványok törnek ki a Földön, és nekünk kell megakadályoznunk az emberiség teljes pusztulását. Egyáltalán nem egymás ellen játszunk - a „mentőcsapat” különböző képességekkel felruházott tagjaiként egyetlen cél vezérel minket: megtalálni a vírusok ellenszereit és megfékezni a járványt.

^{A tábla felrakásakor (városokra elhelyezett 3×3, 3×2, 3×1 vírusjelölő) és a szabályok ismertetésekor egy kicsit berezeltem ugyan, mert a fejemben hónapok óta terveződő saját (nem ko-op) játékomra – a témából némileg adódó módon – egészen emlékeztető szabályokba szaladtam bele, de aztán megnyugodhattam, hogy csak 10-15% az enyémre kísértetiesen emlékeztető szabály, szóval még azért nincs veszve semmi, legfeljebb a fejemben érlelődő változatok közül a Pandemicre kevésbé emlékeztetőek irányába fogom elvinni a dolgot a téli szünetben, amikor megpróbálok kidolgozni már egy teljes szabályzatot (1.0-sat).}

A Pandemicben a soron következő játékos mindig négy szabadon választott akciót hajthat végre. Viszonylag sokféle akció lehetséges, a hálózatos világtérképen egy szomszédos területre (rácspontra) átlépéstől kutatóállomás létesítéséig (olyan helyen, ahova van kártyánk), ezt követően már kutatóállomástól kutatóállomásig lépés is csak egy akció, de a kártyáinkkal is utazhatunk. Ahol vagyunk, ott egy akció egy vírusjelölő levétele, ha pedig sikerült (esetleg találkozáskor cserével) öt ugyanolyan színű kártyát összegyűjteni, akkor azzal felfedeztük az adott vírus ellenszerét, hurrá!

No persze a vírus közben fénysebességnél is gyorsabban terjed: minden játékos négy akciója után két (később több) városkártyát húzunk, ahova lerakunk egy vírusjelölőt, a játékos meg magának húz két kártyát, de ha kitörés-kártyát sikerül felszedne, akkor egy helyre rögtön három jelölő kerül. Ahol meg háromnál több jelölő lenne egy vírustípusból, ott simán terjed a vírus minden szomszédos területre (mókás esetben láncreakciót elindítva ezzel). De hogy segítsük a vírus még durvább terjedését, a kitöréskor a terjedésre felhasznált lapokat összekeverve visszatesszük a húzópakli tetejére (tehát előbb kever, aztán a keveretlen paklimaradék tetejére tesz), vagyis olyan helyeken üti fel fejét újra a vírus, ahol már pár körrel ezelőtt is.

A különböző játékosoknak különböző képességeik vannak, az egyik például az orvos, aki egy területen az összes fertőzöttet gyógyítja, a szer felfedezése után már külön akció nélkül is, míg például a kutató öt helyett négy egyforma kártya felhasználásával tud ellenszert kidolgozni, szóval ezekre a képességekre ezerrel építünk, miközben megpróbálunk nyerő stratégiát kitalálni (tehát az orvost küldjük végig a háromkockás fertőzöttségű területeken, míg a kutatóval találkozót eszközölünk valahol, hogy megkapja a hiányzó kártyát stb.). Az idő viszont fogy minden kitöréssel, és a helyzet egyre reménytelenebb…

…olyannyira, hogy rendesen vesztettünk is a játék ellen (a kezdő felállás nem is volt szerencsés: a három vírusjelölős városok mind egy színből, feketéből, Ázsiában voltak, diszpécserünk viszont nem volt – ötféle karakterből csak négyfélét használhatunk). Igaz, sokan panaszkodnak, hogy négyen igencsak embert próbáló a feladat, de azért nem adom fel, hiszen a játék izgalmas (és ahogy halad előre, egyre izgalmasabb), a kooperáció külön móka (így például nyílt lapokkal játszunk, de még így is be kell vetni minden meggyőzőképességet a közös stratégiához), ezért legközelebb újra bevetem magam, hogy megpróbáljuk megmenteni az emberiséget…