H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

Most megmondom, mit főztem ki :)

2007/10/25

Krumplileves II. (Lestyános)

Olajon megpárolok sárga- és fehérrépát, és ha kapok, akkor paszternákot is, karikára vágva. Ha már puhult egy kicsit, akkor megszórom egy fuckanalnyi liszttel, és egy kanálnyi pirospaprikával, majd azonnal felöntöm vízzel, amiben benne van két-három-négy, kockára vágott krumpli. Kevés vegetával ízesítem, sóval, borssal, és a lényeg: két-három lestyánlevelet dobok bele. Amíg felforr, addig összegyúrom a tésztának valót: egy tojás, két csipet só, és annyi liszt, amennyit felvesz ahhoz, hogy kőkemény tészta legyen. Amikor a leves felforrt, akkor a tésztát belereszelem a levesbe. 10 perc, és kész.

2007/02/20

Főzök, sütök

Ha valami jót sikerül alkotnom a konyhában, akkor azt ide fogom leírni.
Igen, tudok a receptes naplóról :) Ez nem az, hanem a kis kukta önálló, saját főből előadott gasztronómiai próbálkozásai :)

Legtöbbször egyszerű, könnyen (és lehetőleg olcsón) elkészíthető kajákat főzök, négy személyre, és elég sűrűn engedem el a fantáziámat. Még ha ismert ételt is csinálok, abba is próbálok belevinni valami egyénit, akár szükségből, akár mert ki akarom próbálni.
Ha valami jól sikerül, azt elmesélem.

Szia Sarok!

2006/03/07

Krumplileves 1.

15 perc alatt elkészül.

A meghámozott krumplit (na jó, burgonyát :) kockásra vágom, és annyi vízben, hogy rendesen ellepje, felteszem főni. Kevés sót és 4-6 babérlevelet teszek a vízbe.
Amikor majdnem kész, akkor vékony rántást készítek: kevés olajon kifehérítek annyi lisztet, hogy sűrű massza legyen. Még mielőtt a liszt barnulni kezdene, megszórom pirospaprikával, majd az egészre 1:1 arányban összekevert tejfölt-vizet öntök.
A felöntött rántást azonnal hozzáöntöm a krumplihoz. Ha felforr, akkor eltűnik a rántás minden kis csomója. Mikor elzárom a tüzet alatta, egész kevés borsot darálok a tetejére.

    Tipp:
    Remekül felhasználható a maradék kolbász is ebbe a levesbe. Már rögtön az elején bele lehet dobni a vízbe a krumpli mellé. Érdemes a kolbászt karikákra, a karikákat pedig negyedekre vágni.


Jó étvágyat!

2006/02/28

Sajtos husi

Fogok egy tűzálló tálat, az aljába pici olajat öntök, és körbecsurgatom úgy, hogy a tál oldalára is jusson.
Kb. 8-10 szelet klopfolatlan, de nem túl vastag szeletre vágott, enyhén megsózott karajt egyenként lerakok kicsit elcsúsztatva a tálba úgy, hogy mindegyik közé teszek egy kisebb darab trappistasajt szeletet. (Ha a sajtból háromszögű darabom van, akkor az abból vágott szeletet kettévágom, akkora bőven elég két husi közé.)
Tehát pakolom sorba a megsózott husit és a sajtot. Egy husi, egy sajt, egy husi, egy sajt. Ha rövid az edény, akkor az egész sort kicsit feljebb tolom.
Amikor készen van, akkor az egészet betakarom tejföllel, de úgy, hogy mindenhol eltakarja.
A tűzálló tál tetejével vagy alufóliával lefedem, és berakom a sütőbe, kb. 230 fokra. Ezen a hőfokon kb. egy óra múlva nézem meg, szúrok bele egy villát, és ha puhán belemegy, akkor leveszem a tálról a takaróját, és fedő nélkül sütöm addig, amíg a tejföl a tetején pirosas színt nem kap - akkor készen van. Ez maximum 10 perc.

    Tipp: Ha a sülthusi-illatnál is illatosabbra akarjuk, akkor amikor lekerül a fedő, késsel faragjunk rá néhány forgács szerecsendiót (őrölt szerecsendió is megfelel).


Krumplipüré illik hozzá, és lájtos savanyúság, mint pl. a csemege uborka.

Jó étvágyat!

2006/02/21

Tejleves

Az érzékenyek kedvéért szoktam másképpen is nevezni :) Pöttyös tésztaleves, vagy pötyileves. Végtelenül egyszerű, tápláló, és a nevével ellentétben semmi bizarr íze nincsen :)

Kevés olajon megfuttatok egy-két fakanálnyi lisztet, és pirospaprikát szórok rá. Ezt a rántást nem vízzel, hanem tejjel engedem fel. Sót szórok bele, és amikor felforrt, egy-két marék cérnametéltet, és azonnal leveszem a tűzről. A tészta fedő nélkül is megfő kb. két perc alatt.
A végeredmény egy hófehér, piros pöttyös leves lesz, amit a gyerekek pötyilevesnek hívhatnak, a zord férfiak pedig fehér tésztalevesnek, hogy ne legyen ciki, hogy mégis finom.

    Tipp:
    Ezt a levest nem szabad több liternyi mennyiségben elkészíteni, mert hamar leég a tej miatt. Maximum másfél-két liternyit főzök egyszerre, igaz, így mindig kevés, de legalább az utolsó cseppig elfogy.


Jó étvágyat!

2006/02/20

Baconos csirke

Fogtam egy csirkemellet, kifiléztem, felvágtam nagyobb darabokra. Egy tálba olajat öntöttem, beleszórtam vegetát, borsot, piros aranyat, majorannát, meg valami ezer éves, beszáradt fűszerkeveréket. Összekutyultam, és beleraktam a csirkemell-darabokat.
Aztán bacon-szalonna szeletbe tettem egy darab csirkemellet, és fogpiszkálóval megtűztem. Betettem őket egy picit megolajozott tűzálló tálba, és lefóliázva sütőbe dugtam. Kb. negyven perc múlva levettem a fóliát, és adtam neki még tíz percet.
Amikor a bacon pirosra sült és a husiba beleszalad a kés, akkor biztosan jó.

Vajas krumplival tálaltam.
A krumplit meghámoztam, kockákra vágtam, és jó sós vízben megfőztem. Amikor megfőtt, leszűrtem, és jó adag vajat (margarint) dobtam bele, és azzal együtt összetörtem. A tányérokon pici petrezselyemmel szórtam meg, és mellé állítottam a baconos csirkemell-darabkákat, amiből kihúztam a fogpiszkálót.

    Tipp:
    Ha finom vajaskrumplit szeretnék csinálni, akkor összeturmixolom, vagy habosra verem, vagy robotgéppel dolgozom meg, hogy könnyű legyen.


Jó étvágyat!

kukta



©2006 Sarok.org