"Uram! A késemért jöttem!"

Eső. Eső, szél. Eső, szél, hideg. Szél, hideg, eső. Hideg, szél, eső. Hideg, eső, szél. Szél, eső, hideg. Eső, hideg, szél.

Valaki szólhatott volna előre, hogy özönvíz lesz. Meg ha itt tartunk, valaki küldjön egy bárkát, itt nincs hozzá elég fa.

Három napja szakad az eső, mintha dézsából öntenék, és nem nagyon hajlandó elállni, legfeljebb azért, hogy átadja a helyét a szélnek, amibe meg beleremeg a ház, egy-egy erősebb fuvallatba. Már csak a paradicsomos káposzta kárpótol így, a szobafogságban.

"Szobafogságból" kifolyólag zenét hallgattam/ok. Megnéztem, hogy milyen számok vannak a gépen, és sajnos a felét nem hallgatom ma már, pedig még mindig szeretem őket, csak aztán jönnek az újabb, meg újabb kedvencek, a régieket meg szép sorjában elfelejtem.

De most tettem ellene, "régi" ismerősöket hallgattam és tök jó volt. Gyorsan szerkesztettem egy listát is, melyen Gavin DeGraw lett a befutó, meg persze Kispál és a Borz (amit nem ismerek olyan jól, de amelyik számukat ismerem, azt szeretem is). Szóval a dobogó első helyén ők állnak, majd jön a Keane, az Incubus és a Foo Fighters, akik szintén megosztva kapják a második helyet, majd a bronzérmesek: Kakaós Keszeg, Counting Crows és The Who.

Szóval a bandák csatájában ők a befutók, de ha külön-külön vesszük a számokat már más az állás. Íme a tízes lista:

1. I'm still here - John Rzeznik
   
2. Chariot - Gavin DeGraw 
3. Try Honesty - Billy Talent
4. Kicsit hadd - Kispál és a Borz
5. Message from the bottle -Police
6. Kashmir - Led Zeppelin
7. Big Sur - The Thrills
   
8. The frog prince - Keane
9. Best of you - FooFighters
10. Radio, radio - Elvis Costello

Azt hiszem a lista állásán tudnék változtatni, hiszen mindig más a jelenlegi kedvenc, de ezt a tíz számot mindig szívesen meghallgatom sok másik mellet is, mint pl. a Coldplay Violett Hill-je.

A zenéről még nagymama jut eszembe, meg gondolom Asmának is, hiszen emlegette a "muzikális" családot. A történet annyi, hogy Sex és New York-ra mentünk a csajokkal, Ritának pedig eszébe jutott az Akácos út című nóta. Na már most ez nagyi egyik kedvence (melyik hatvan évesnek nem), és ebből kifolyólag ismerem (idézni tudom) a szám első néhány sorát. Rita pedig egyszer ezt énekelve jött be az állatházba, és nem folytattam. Visítva röhögtünk egyet, majd a mozi előtti szünetben megint eszébe jutott, nekem meg fel kellet hívnom nagyikámat, hogy "Mama, hogy is van az Akácos út?". Nagyi pedig elénekelte nekünk a kihangosított telefonba... Imádom az öreglányt. :)

Reggelre a szelíd kopogtatásból durva dörömbölés lett, úgyhogy maradt minden fiú kedvence, a futball. Nagyon jó, már csak ez hiányzott, hogy beégjek őstehetségemmel, ami meg is történt párszor, de jó fejek voltak a többiek, nem vettek róla tudomást. Még anyám is beszállt. Hogy miért? Mert elaludt a tanára, és gondolta utánam néz, hogy szakadó esőben ne kelljen hazamennem busszal. 

Szóval anya beállt, és bemutatkozott: Jeg heter Eva, Vikis mama. Attól kezdve a többiek Mamának hívták, és agyon dicsérték teljesítményét, ami bevallom jobb mint az enyém, de remélhetőleg kosárban felülmúlom, 6 év csak jó volt valamire.

Bare litt kapu. Azt jelenti csak kicsi a kapu. Anya mondta az egyik csapattársának, aki hatvanhatodszorra sem találta el a kaput. Bare litt kapu...

Amúgy erről az egész focizásról a Magyar Vándor jutott eszembe. Felteszem kitalálod, melyik rész miatt.

Az eső. Hát rendesen zuhogott, akár ha dézsából öntenék, ahogy tartja a mondás.  Órákig esett, egész focizás alatt, és a legjobban Hopenen. Jól megjártuk ezzel a hellyel, itt mindig jobban esik. Alig akaródzott beszállnom reggel a kocsiba (meg a felkeléssel is voltak problémáim, mint úgy általában), és akkor anya közölte, hogy vigyem magammal a teámat. A mimet? Aztán végigteáztam szépen a kocsiutat. (Most már értem, miért találtam régebben a kocsiban bögréket!)

Miután hazamentünk (2, 2 és fél óra játék után), anyával belekezdtünk a házfelújító projectbe, mivel a szép kis szobám tapétája LILA (csúnya lila, nem szobába való, hanem szemétbe). A legnagyobb alázattal kapargattam a falat, de nem nagyon akart engedni, de fél óra küszködés árán, bezsákolhattam a szemetet, és mindenki örülhetett, hogy már csak  az új tapéta felrakása áll boldogságom útjába. Narancssárga tapétát fogunk venni. Még nem raktuk fel? Nem,még nem. Pénzszűke miatt (hónap vége) csak szombaton vesszük meg az új tapétát, amit aztán tehetünk fel, és mivel a gyerekmunka a legolcsóbb, biztos nekem is kell csatlakoznom, hogy aztán a törzsfőnök idegeire menjek, mivel leszokott a dohányzásról, és mostanában egy kicsit fusztrált az én anyukám.

Most, így estefelé a Nap a hegy mögé  került, és onnan világítja meg a felhőbe burkolózott hegyet, nagyon szép. Olyan, mintha... Nem is tudom. A természet szépségeire nem mindig van jelző. Ez egy ilyen alkalom.

 Nem tudom, hogy van vele más ember, de én "depisebb" (nem szeretem ezt a szót, de nem találtam mást) lettem. Sokkal érzékenyebben reagálok mindenre és ez abban nyilvánul meg, hogy sírok a meséken. Hülye dolog, mi? Sírni a 101 kiskutyán, csak mert fáznak a kölyök kutyák. Akár egy egy klimaxos öreglány... Bár ha jobban belegondolok, legalább van min röhögni, ha a barátaimmal dumálok.

Rajzfilmek. Imádom őket. Nem tudom mi lenne, ha a magyarnepmesek.hu-n nem lehetne ingyen mesét kérni, vagy ha nem lenne youtube, ahol meg a disney filmek remekjeit nézegethetem. Klasszikusok. Ha már a klasszikusoknál tartunk, most néztem meg a Hófehért, Nepp József remekjét. Mire is mennénk mesék nélkül, még ha morbidról is van szó!

Eső

Eljött a rossz idő, így estére. Ami nem meglepő tekintve, hogy itt sokszor esik, vagy fúj a szél, vagy köd van, vagy valami hasonló. Ha kinézek a szobámból egy hegyre látok (minő meglepetés), ami önmagában még nem lenne érdekes, de most esik. Még mindig nem hangzik érdekesen? Akkor megosztom veled barokk körmondatomat az itteni esőről:
Mikor kinézek az ablakon a Coldplay Yellow című száma jut eszembe, és nem a szín miatt, hanem a klip miatt, ahol Chris Martin bőrig ázva andalog a tengerparton, bár itt nem úgy esik, mint amit Chris élhetett át (már ha átélte), hanem inkább felhőbe burkolózik, ami leereszkedik egészen a háztetőig és onnan kopogtat befele, hogy vegyék már észre, de az ember nem akarja, mert akkor rossz érzések uralják majd a szürke, morcos felhők miatt, amik már teljesen eltakarják a kilátást az öbölre.

Szóval ilyen a lofoteni eső, csendesen kopogtat, de nyomot hagy maga után. Ráadásul már sötétedik is, de naplementét nem fogok látni, és nem csak a hegyek miatt, hanem ezek miatt a pöffeszkedő, szürke gomolyagok miatt. De nem panaszkodom, szeretem, ha esik az eső (regn norvégul), csak azt sajnálom, hogy holnapra is meg fog maradni, és akkor Henningsvaer helyett focizni megyünk (szerdánként közösségi programok vannak, pl. kirándulás, vagy foci, esetleg múzeum látogatás).