"Uram! A késemért jöttem!"

Ma egész jó napom volt, sőt kifejezetten jól éreztem (érzem) magam még egy ilyen szürke hétköznapon is (ma is esett), és ez azt jelenti, hogy kezdem hozni a formámat, csak nincs kit motiválnom magamon kívül, de azt hiszem, ez nem lehet probléma. Zuzut meg majd megpróbálom képernyőn keresztűül jobb kedvre deríteni, hát ha sikerül a lehetetlen.

Jó napom volt, mert természeti szépségekben volt részem. Figyelem, unalmas tájleírás következik (Jókai nyomába azért nem érek)! Először is reggel Svolvaerbe menet (nem nagyon tudom leírni, hogy tulajdonképpen milyen is volt) már messziről láttam Kjelbargtindot, és a hegy teteje teljesen felhőbe burkolódzott, közben a síkban vele jobbra (a tenger felől) hét ágra sütött a nap, és nagyon szépen megvilágította a felhőt, néhol pedig áttört rajta. Majd mikor hazafelé buszoztam észrevettem, hogy lassan már minden sárga. A domboldal mögül sütött a nap, a másik oldalt pedig teljesen be volt borulva, a domb cserjéi pedig narancsban, sárgában és vörösben játszottak, gyönyörű volt ez a színkavalkád. Nem természeti csoda (mondjuk minden élőlény az), de birkákkal is találkoztam, és úgy sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőgépem, mert volt köztük egy fekete, és pont középen legelészett, ráadásul a megvilágítás is tökéletes volt. Remélem lesz legközelebb még a tél előtt.

Olyan fura, hogy a norvégok észre sem veszik, milyen csodálatos helyen élnek, természetesnek tartják. És nekik az is, nem gyárkémény mellett nőttek fel (persze annak is megvannak a szépségei, de nem feltétlen az erőmű).

Sikerélményben is részem volt! Anya kolléganőjével "beszélgettem". Az idézőjel fontos, mert valójában és csak "Ja"-kat  vagy "Nei"-okat mondtam, de annyira örültem, hogy megértem mit kérdezget.