fogd rá a nyuszira és f(k)uss

Szerda este:
„Tulajdonképpen sosem késő. Szóval életünk bármelyik perce alkalmas arra, hogy
döntsünk- még ha az a döntés meg is változtatja az életünket. Sosem késő változtatni, ha
szükségét érezzük a változásnak, ha kell a változás. Akkor is, ha átalakul az életünk.
Bár újat hoznak az életünkbe, eleinte nem jó. Mert ott az a sok dolog, amihez hozzá kell
szokni. Hozzászokni, mint nem jó dolgokhoz. A kényelmetlenségek és kellemetlenségek,
amik még vissza akarják hozni a régi időket, a változás előttieket, amik rá emlékeztetnek, nem
szörnyűek, csak egyszerűen szomorúak, s néha azt gondoljuk, talán nem is kellett volna
változás. Talán jó volt minden úgy. Mert egy darabig mindennek a sötét oldalát látjuk, aztán a
jót, és idő kell, hogy mindent egyszerre, egymás mellett lássunk. Soha nem tökéletes persze
semmi, és ebből kell kiindulni, s egy változás előtt is erre kell gondolni: nincs garancia arra,
hogy tökéletes lesz. Jobb lehet. Rosszabb is lehet. Lehet szebb, kellemesebb, és felemelőbb.
Tökéletes soha. Így a változás vagy szakítás igénye nem a tökéletesség igénye, csak
szabadulás a szokványostól, az unalmastól, a rossztól. „

Szerda délután:
„Néha a változás önzőség. Ez nem kerülhető meg, de ugyanúgy szükséges néha az
önzőség, mint a változtatás. Merthogy az életünk bizony, ha nem is teljesen, de a mienk, és
magunknak kell rendezni sorsunkat a mederben, ezzel más ember nem rendelkezhet. Így ha
módunkban áll, meglépjük néha az önző és drasztikus lépéseket. Mi mást tehetnénk?
Szenvedéseink bizony a mi szenvedéseink és ezért más nem fogja cipelni a terhet. Ha saját
életünket szúrjuk el, nem magasztal fel senki. Csak majd állunk ott élet és halál mezsgyéjén és
arra gondolunk, hogy ha akkor és ott, mikor az elhatározás olyan szilárdan megszületett
bennem… de akkor bizony késő lesz. Az élet és halál közötti mezsgyén ugyanis már
mindegy. És életünknek ez a pontja talán az egyetlen, ahol tényleg mindegy. Ott már semmi
nem számít, mert átlépünk valahová, ahol a tudat megszűnik létezni, és csak a lelkünk él. És
ott már olyan mindegy, hogy mit tettünk, míg testünkkel éltünk. A lélek végre szabad, és élni
kezd. És ő majd meglépi a változást, amire eszeddel és tudatoddal nem voltál képes. Mert a
lélek bátorságánál nincs hatalmasabb, és nincs rémisztőbb.”

Szerda reggel:
„A szakítás is egy változás. Épp ezért olyan nehéz. Mert nem hisz igazából senki abban, hogy
megszűnhet a szeretet. Csak amikor állunk ott, egymással ordítozva, vagy csak magunkba
roskadtunk az elkeseredettségtől, s megfogalmazódik a mondat, hogy én már ezt nem
bírom… no akkor jövünk rá, hogy önmagunkkal kell együtt élni, és nem mással. És amíg
magunkkal nem kötöttünk békét, addig az életünk is csak olyan lesz, mint mi, abban a
pillanatban, ott, elkeseredve.”

Szerda reggel:

De ez is csak egy reggel, és kinézve az utcára megállapítod, hogy minden ugyanolyan, csak
neked fordult ki a világ. A szívedet kifacsarod, hogy aztán a szárítóra tedd, míg új életet
kezdve nézhetsz bele a világba, ami bár nem olyan, mint tegnap, de talán túlélhető. Egy
darabig biztosan.

 

Kedd reggel:
(nem lejegyzett történések)
Kimondani, hogy vége: Hosszú út visz el, hosszú és rögös a végső szóig, amit félve mondunk
ki, vagy csak elhamarkodottan, s mikor az ajtó csapódik, mi ott állunk, földbegyökerezett
lábbal, és…ökölbe szorított kézzel,…és nem nyújt vigaszt a kispárna sem, hiába issza fel a
könnyeket. Aztán jön a megbánás. Amikor megfognánk a telefont, és felhívnánk, hogy gyere
vissza te bolond, ne csináljuk ezt, már tudom, hol rontottam el és minden rendben lesz… De
nem. Mert az utolsó után már nincs semmi. Mert a határok átlépése után nincs visszaút, már
visz az ár és sodor az élet.
Kedd délután:
Néhány óra múlva már elhiszed, hogy tudsz élni nélküle, de éjszaka rájössz, hogy még
levegőt sem kapsz így. Nyomorult árvának érzed magad, és legszívesebben Vele lennél, mert
hülyeség volt, de soha többet nem jönne már vissza: ezt még a csapódó ajtó előtt mondta,
mielőtt elküldted. Reggelre hatalmas karikák lesznek a szemeden, mert persze hogy nem
tudsz aludni, mert minden rá emlékeztet, az illatok, az ízek, a városok, a helyek, ahol valaha
kéz a kézben és boldogan…