Manhunt - Embervadászat felsőfokon
Emlékeztek még a Menekülő Ember (The Running Man) című Schwarzenegger - mozira, melyben a nézők élő adásban követhették figyelemmel néhány szerencsétlen legális legyilkolását az amerikaiak tévéközpontú, túldimenzionált bizarr jövőképében? Fejeljük meg ezt némi Mad Maxes beütéssel, fűszerezve egy kis Hitman - féle lopakodósdival; kész is van a Rockstar Games (GTA, GTA Vice City) játéka, a Manhunt.
Sokatmondó a cím, ez a bevezető képsorokból is kiderül. Zavartan térünk magunkhoz sokkos álmunkból, majd egy beteg elme közli velünk szinte mindenhol jelen lévő kamerái mikrofonjából, mit is kellene tennünk, hogy azt a bizonyos még egy esélyt megkapjuk. A lényeg: különféle embervadászokat, klántagokat gyilkoljunk meg, végezzünk ki, mielőtt még ők tennék ugyanezt velünk. A halál pillanatainak minél durvábbnak kell lennie,, mert csak akkor lesz látványos, közli a hang, és gyűjteményébe csak így passzolnak a felvételek.
A játék dobozán enyhén feltűnően ott virít a 18+ logó, és nem is véletlenül. Erőszakos és véres világban csak a vagy te vagy én szlogen érvényesülhet, úgyhogy érzékenyebb lelkületűek le se üljenek a gép elé. Aki viszont nekikezd, az az irányítás és a grafika testreszabása után mindjárt a kezdő pályán találhatja magát, aho, arctalan trénerünk megtanít minket a gyilkolás alapjaira. A vadászat lényege az ellen csendes becserkészése, aminek egyszerűen pompás példáját minndjárt be is mutathatjuk első áldozatunkon, nemes egyszerűséggel egy műanyag zacskóval megfojtva őt hátulról. A halál pillanataiban a kamera átvált közelire, és animációszerűen szemlélhetjük a (nekünk) szerencsés kimenetelű kivégzést.
Karakterünket külső szemszögből, TPS módban irányítjuk (a bámészkodás lehet belső nézetű). Alapban sétálunk, ölés előtt vagy a vadászok közelében érdemesebb lopakodni - jobb oldalt a figuránk ikonja mindig mutatja, mit is csinál(hat)unk épp, bal olsalt pedig egy radarszerűség jelzi a hang erősségének megfelelő arányú piros villanással, mekkora zajt csapunk. Árnyékban érdemes haladni, amikor csak lehet, ugyanis ellenfeleink a sötétben egyáltalán nem látnak minket, még két lépésről sem (ha lapulunk, karakterünk ikonja jobb oldalt bekékül) - s ha ügyesek bagyunk, többé már egyáltalán nem látnak semmit...
Bevethető fegyvereink több csoportra oszthatók: a zölddel jelzettek egyszer használatosak (például papírzacskó), illetve ezekkel hangtalan a gyilkolás (egy üvegszilánk a torokba). A sárga tárgyak eldobhatók, hogy ilyen módon zajt csapva elcsaljuk az őröket helyükről, s mi a sötétből kilépve végezhessünk velük. Ezt megtehetjük (a zöld mellett) a pirossal, illetve a kékkel jelzett fegyverekkel és tárgyakkal; ezek viszont hangosak (például az ólmosbot csattanása egy tar fejen odavonzza a többi vadászt).
Küldetéseink egyértelműek, fokozatosan vezetnek rá a gyilkolás ízére, fenti szószólónk mindig hangosan kommentál mindent (remek magyarítás is készült a játékhoz, lásd a cikk végén). Ténykedésünket egy-egy fejezet végén a program csillagokkal értékeli; kapunk ilyeneket az adott pályaszakasz gyors teljesítéséért, gyilkolásaink stílusáért, azaz csendben végeztük-e ki a vadászokat, vagy csak szimplán egy bunyóban agyonvertük őket - előbbi értelemszerűen többet nyom a latban.
Apropó, kivégzés. Akkor tekinthető "igazi" kivégzésnek az aktuális gyilkosság, ha áldozatunk mögé lépve a feje fölött megjelenik három szürke kis háromszög. Ha ilyenkor nyomjuk meg a két akciógomb egyikét (minél tovább tartjuk nyomva, annál véresebb, brutálisabb a jelenet - persze időhatárokon belül), a kamera átvált felvétel üzemmódba, s megtekinthetjük, hősünk miként fojtja meg, töri vagy vágja el nyakát stb. az áldozatául esett vadásznak.
A grafika hűen adja vissza a véres jeleneteket; az egész játék meghatározó hangulatát nyújtjaa kamerás felvétel - szerű megjelenítés, a néhol szaggatott vagy szemcsés kép. A program ráadásul megdöbbentően jól futott egy viszonylag gyengébb gépen is (lásd lejjebb). Negatívumot nem is nagyon tudok mondani, esetleg a komolyabb zene hiány tűnt fel néha - az effektek viszont nagyot ütnek. A Manhunt-tal tényleg úgy érdemes játszani a hozzám hasonló hardcore gamereknek, ahogy a játék ajánlójában le van írva: ablak és függöny be, redőny és villany le, otthonról mindenki elzavar... és indulhat a vadászat.
Sokatmondó a cím, ez a bevezető képsorokból is kiderül. Zavartan térünk magunkhoz sokkos álmunkból, majd egy beteg elme közli velünk szinte mindenhol jelen lévő kamerái mikrofonjából, mit is kellene tennünk, hogy azt a bizonyos még egy esélyt megkapjuk. A lényeg: különféle embervadászokat, klántagokat gyilkoljunk meg, végezzünk ki, mielőtt még ők tennék ugyanezt velünk. A halál pillanatainak minél durvábbnak kell lennie,, mert csak akkor lesz látványos, közli a hang, és gyűjteményébe csak így passzolnak a felvételek.
A játék dobozán enyhén feltűnően ott virít a 18+ logó, és nem is véletlenül. Erőszakos és véres világban csak a vagy te vagy én szlogen érvényesülhet, úgyhogy érzékenyebb lelkületűek le se üljenek a gép elé. Aki viszont nekikezd, az az irányítás és a grafika testreszabása után mindjárt a kezdő pályán találhatja magát, aho, arctalan trénerünk megtanít minket a gyilkolás alapjaira. A vadászat lényege az ellen csendes becserkészése, aminek egyszerűen pompás példáját minndjárt be is mutathatjuk első áldozatunkon, nemes egyszerűséggel egy műanyag zacskóval megfojtva őt hátulról. A halál pillanataiban a kamera átvált közelire, és animációszerűen szemlélhetjük a (nekünk) szerencsés kimenetelű kivégzést.
Karakterünket külső szemszögből, TPS módban irányítjuk (a bámészkodás lehet belső nézetű). Alapban sétálunk, ölés előtt vagy a vadászok közelében érdemesebb lopakodni - jobb oldalt a figuránk ikonja mindig mutatja, mit is csinál(hat)unk épp, bal olsalt pedig egy radarszerűség jelzi a hang erősségének megfelelő arányú piros villanással, mekkora zajt csapunk. Árnyékban érdemes haladni, amikor csak lehet, ugyanis ellenfeleink a sötétben egyáltalán nem látnak minket, még két lépésről sem (ha lapulunk, karakterünk ikonja jobb oldalt bekékül) - s ha ügyesek bagyunk, többé már egyáltalán nem látnak semmit...
Bevethető fegyvereink több csoportra oszthatók: a zölddel jelzettek egyszer használatosak (például papírzacskó), illetve ezekkel hangtalan a gyilkolás (egy üvegszilánk a torokba). A sárga tárgyak eldobhatók, hogy ilyen módon zajt csapva elcsaljuk az őröket helyükről, s mi a sötétből kilépve végezhessünk velük. Ezt megtehetjük (a zöld mellett) a pirossal, illetve a kékkel jelzett fegyverekkel és tárgyakkal; ezek viszont hangosak (például az ólmosbot csattanása egy tar fejen odavonzza a többi vadászt).
Küldetéseink egyértelműek, fokozatosan vezetnek rá a gyilkolás ízére, fenti szószólónk mindig hangosan kommentál mindent (remek magyarítás is készült a játékhoz, lásd a cikk végén). Ténykedésünket egy-egy fejezet végén a program csillagokkal értékeli; kapunk ilyeneket az adott pályaszakasz gyors teljesítéséért, gyilkolásaink stílusáért, azaz csendben végeztük-e ki a vadászokat, vagy csak szimplán egy bunyóban agyonvertük őket - előbbi értelemszerűen többet nyom a latban.
Apropó, kivégzés. Akkor tekinthető "igazi" kivégzésnek az aktuális gyilkosság, ha áldozatunk mögé lépve a feje fölött megjelenik három szürke kis háromszög. Ha ilyenkor nyomjuk meg a két akciógomb egyikét (minél tovább tartjuk nyomva, annál véresebb, brutálisabb a jelenet - persze időhatárokon belül), a kamera átvált felvétel üzemmódba, s megtekinthetjük, hősünk miként fojtja meg, töri vagy vágja el nyakát stb. az áldozatául esett vadásznak.
A grafika hűen adja vissza a véres jeleneteket; az egész játék meghatározó hangulatát nyújtjaa kamerás felvétel - szerű megjelenítés, a néhol szaggatott vagy szemcsés kép. A program ráadásul megdöbbentően jól futott egy viszonylag gyengébb gépen is (lásd lejjebb). Negatívumot nem is nagyon tudok mondani, esetleg a komolyabb zene hiány tűnt fel néha - az effektek viszont nagyot ütnek. A Manhunt-tal tényleg úgy érdemes játszani a hozzám hasonló hardcore gamereknek, ahogy a játék ajánlójában le van írva: ablak és függöny be, redőny és villany le, otthonról mindenki elzavar... és indulhat a vadászat.
1 hozzaszolas
