Caratheodory, a jó édes anyád.
No, elszoktam én ettől a matematika-dologtól igen keményen. Az egy dolog, hogy egy órába telik egy kétoldalas levezetést legalább so-so stabilan beleverni a fejembe, de még akkor sem érzem, nincs az, hogy tudom, mi a tétel motivációja, honnan indul, hova tart, és elég csak a levezetés fő irányvonalát, nagy ötleteit megjegyeznem és onnantól megy on-the-fly kipótolni a hiányosságokat. Hja, mondjuk valószínűleg nem ártana, ha a lineáris algebrának legalább az alapjaira emlékeznék és nem jelentene nagy rácsodálkozást egy determináns-kifejtés...
Azért felvetődik bennem a kérdés, lehet akár nyugodtan körkérdésnek is venni, hogy létezik-e ember, akinek ezek a skillek megmaradnak a fejében, aki évekkel az egyetem (vagy a vonatkozó alapképzéses tárgyak) után is könnyedén ráállítja az agyát egy egyenletmegoldásnál, némi határértékszámításnál, algoritmus-nagyságrend-belövésnél vagy egy primitívebb integrálásnál bonyolultabb matematikára, ha az nem csatlakozik a szoros szakterületéhez? Nem lehetek én az egyetlen ember, akinél a csuklóból-mátrixinvertálást vagy a Cramer-szabályt nullára kisöpörte csekély három év alatt a sok kis praktikus skill, ami persze közben produktív munkaerővé tett.




