hétvége
Hétvégi beszámoló.
Pénteken, elmentünk összepakolni a cuccot az I. Szolnoki Retro Bálra. Berendezés, díszlet és miegymás. A három jó madár, már január óta nem ivott együtt, mert én a barátnőmre koncentráltam (egyre bizonyosabb, hogy fölöslegesen), és vizsgaidőszak is volt. Na, bementünk az irodába a berendezés egy piciny részletéért, és ott már Béla bátyó várt minket 2 l finom házi körte pálinkával. Azt hiszem meg is lett az alaphangulat a pakoláshoz. Utána megittunk egy-egy sört, és átvittük a berendezést a megbeszélt helyre. Mindezek megtörténte után mint akik jól végezték dolgukat, gondoltuk hogy bedobunk még valami „üdítőt”. El is mentünk a Hillerbe, ahol Gergő elvtársam elővett egy szép nagy üveg Rojál vodkát, és közölte velem, hogy ez a névnapi ajándékom. Huhu, én örültem mint majom a farkának, és mivel ők nem szeretik a vodkát, így kénytelen voltam én meginni. De hogy legyen kerek a dolog, azt mondták hogy ha húzóra lenyomom akkor kapok még egyet. Nekem se kellett több, és elővettem az orosz vörös edzett gigámat, és egy szuszra lenn volt. A kocsmában hírtelen tapsvihar keletkezett… nem értem miért?! Majd az immáron nyert vodkámat is lehúztam. 21:30-kor elindultam haza, és mikor haza értem igencsak szépen levágott a szesz az ágyba. Reggel felkelve, készültem, hogy megyek gyakorlatra pótolni –Zs[é] miatt kellett még pótolnom, bezzeg ő fetrenghetett otthon amíg én miatta pótoltam- , és alig bírtam össze rendezni a mozgásom. Igen csak húzós napom volt. Elérkezett a délután, amikor is hazaértem és lefeküdtem aludni. Elvileg nekem 15:30-ra kellett volna mennem termet ellenőrizni, meg a piát bepakolni. Ez nem jött össze, mert 16:00-kor keltem, majd lefürödtem, vasaltam, szárítottam. Így oda értem 17:40-re. Elegánsan késtem. Akkor megkerestem Pampit, Gerit, Ákost és helyettük találtam Ágit, Evelint, meg Dórát. Nem lett volna rossz, ha lennének pedofil hajlamaim. Végül is megtaláltam a ska- cokat, és nekikezdtünk inni 4 üv. BB szürkebaráttal, és 1 üv. vodkával. Ekkor elkezdtünk Retro hajakat csinálni a csajsziknak kerámialapos hajvasalóval, meg hajsütő vassal, vaxal, és tupír fésűkkel. Mi voltunk a „Pampi & Boo szalon”. Igen jól sikerültek, olyan Csinibabásan. Aztán amikor már a 8 lányka haján is túlvoltunk, akkor elmentünk pörögni. Közben megérkezett Soci, Meske, Viktor, Szvenja, és már megint ittunk, meg Emesével lelki tréninget tartottunk egymásnak. Ő nekem Zs[é] miatt, én meg neki a pasija miatt. Aztán mikor kibeszéltünk mindent akkor olyan jót táncoltunk másfél órán keresztül. Régen voltam ilyen nyugodt mint akkor este Meskóval. Olyanok vagyunk mint a testvérek. Majd rám szállt egy halom 16, 15, éves kis picsák, akiket nem tudtam az istennek se lerázni. Ja valahogy 4 óra felé értem haza. Nagyon jó volt. Egyetlen baj az az volt, hogy megint csak Ő járt a fejemben. Még mindig szeretem… nem tudok mit tenni. Ez van és kész. Bár szerintem ez Őt csöppet se izgatja, és nem foglalkozik már velem, de ez így egyenlő nekem a harakirivel. Csak nem kaptam előtte teát. Szar ez így, de Mesuval tegnap ezen is átrágtuk magunkat. Jól esett, mert ha már az illető nem képes arra, hogy igen is beszéljünk a dolgokról, jól esik hogy Mesire ilyenkor is számíthatok. Ő az akire 40 év múlva is emelt fővel emlékszem vissza.
A lényeg azaz, hogy igen jól esett már ez a kis TEAM party. Megismerkedtem jó pár új arccal itt a szolnoki vad éjszakában. Remélem azért némelyikükkel még összefutok. Természetesen lesz még ehhez hasonló retrobál, de nem tudom mikor.
Ja! Ma a JATE-ban Besh o Drom konci lesz! Aki tud mennyen, és mesélje el nekem milyen volt. Már régen voltam Besh o Drom- on.



