Nem volt unalmas vagy szomorú, azt kell, hogy mondjam.:)

Na, NIN-ről nem írok, mert felesleges, Trentreznor a kicsi szívem közepiben van, és így. Nem akarok olcsón ömlengeni meg minden, meg különbenis elfogult vagyok. Annyit azért megjegyeznék, hogy pont középen voltam a színpadtól 10 méterre, szal ex-Twiggy Ramízeren kívül mindent láttam.:D Meg Pablo barátom szavaival szólva: "He's REAL, girl! He's flesh and blood!".:) Szombaton máshol nem is voltam, nem éreztem szükségét, meg erőm sem volt hozzá NIN után.

Amúgymeg a Szigetről annyit, hogy amikor nem koncerthelyszínen voltam, akkor fasztelelevés volt, és ennek az irgalmatlan mennyiségű sár volt a legkisebb oka. Egyszerűen szerintem már kinőttem abból, hogy megbirkózzak a tömeggel meg a folyamatos zajhatásokkal. A csütörtök (másik nap, amelyiken kint voltam) kb. végig át volt itatva azzal a fílinggel, hogy "inkább néznék Cs-vel filmeket". És ezen az este végülis pozitív alakulása sem változtatott. A Chemical Brothers ugyanis csalódás volt, számomra teljesen érdektelen, túl-elektronikus zúzás (igen, én is csak az első 3 albumukat szeretem...), kb. végigásítoztam. A Balkan Fanatik vicces volt meg minden, de a partitajm-hangulat kialakításához kevésnek bizonyult. (Azért az I Feel Love basszusát elektromos gitáron nyomni és hozzá az Egyedem-begyedem tengertánc című versikét kántálni eléggé meglehetős ötlet.:D) Utána viszont a Medúzában annyira baszott jó zene volt, hogy visszahozta a már elveszni látszó életkedvemet. Maga a helyszín meg nyitott volt (megfulladás kizárva), normális hangerővel és normális fényekkel+vetítésekkel (megsüketülés és megvakulás is kizárva). Tehát ez volt a legjobb a csütörtökben.

Hát, szóval így. A szombati hazakeveredésemről (majdnem-sírógörcsös tömeg-kerülgetés és sárbancuppogás) meg inkább nem írnék semmit. A konklúzió az, hogy máskor kb. csak akkor nézek a Sziget közelébe, ha NIN vagy Massive Attack jön...