a növényeknek és állatoknak tulajdonított emberi tulajdonságok mindig bosszantottak, mert a tulipán nem vár haza és a fenyő sem nő gyorsabban, ha dúdolunk neki. a halak pedig nem lelkesednek a gazdájuk iránt.

a bambusz erre azt kezdte el, hogy ha egyedül hagyjuk pár napra, iszákos lesz. sértődötten áll a sarokban és duzzogva mutogatja a szikkadt köveit. pedig vasárnap kell mindig újratölteni, tudom. addigra párolog el a két deci víz, amit kap.

kivéve újabban.

ha azt akarja a szememre vetni, hogy egyedül van, két nap alatt beissza a pohár vizet és úgy tesz, mintha nem foglalkoztam volna vele. látszólag kiszárad mindene és csak lengeti a leveleit. arra vár, hogy valaki észrevegye. közben pedig pukkadozva magába szorítja a vizet, de fogadjunk, alig várja, hogy újra kiereszthesse. két deci teljesen szétpaszírozza belülről szerintem.

hozzászokott a társasághoz vagy legalábbis ahhoz, hogy valaki folyton mozog körülötte. majd bevezetek egy szélforgót.

a bazsalikomok és rukkolák hisztériájáról nem is beszélve. a fény balról jön. balról jött és onnan is fog jönni. erre két napi távollét után ők ostobán a jobb oldali sötét sarok felé kezdenek hajolni, aztán nyilván felhergelik egymást és közös depresszióba esnek, lekókadnak és futkoshatok velük körbe a szobában, hogy újra talpra álljanak a fény felé nézve. képesek úgy tenni, mint akinek már csak napjai vannak hátra és alulról felülről kell őket fürdőztetni, hogy helyreálljanak.

növények. pff.