sátor
A családi háznak megvan az az előnye, hogy sátrazhatok az udvaron. Tegnap felállítottuk és nyuszival kint aludtunk. Sajnos Kuszkó elég hangos volt, minden neszre felébredt és égtelen ugatásba kezdett, még akkor is, ha nem is történt semmi. Első éjszakája volt odakint (= lakáson kívül), és amikor a sátorban aludt velünk, akkor is ezt csinálta, aminek persze egyáltalán nem örültünk.
A terv az, hogy ma este kilopózunk akkor, amikor már alszik (már most egyébként elaludt), és hátha bent marad a szobában, mert idebent nyugton van. Egyébként az a szokása, hogy a kis matracán csak a feneke van, a többi része simán a szőnyegen, és így alszik :) No comment...
Azért alszunk egyébként kint, mert én már nem bírok megmaradni az allergiámmal a lakásban, a gyógyszer sem elég már semmire, szemem és fülem begyulladva, alig látok rendesen. Igaz, hogy ma nyuszi mindent alaposan felporszívózott (volt is mit!), de még nem akarok visszajönni, a derekamnak is jót tett a kinti keményebb felületen való alvás. No meg a Diclac kapszula, amit be kellett vennem még tegnap a fájdalom csökkentésére.
Hétfőn tehát a dokinál ki kell próbálni a kiskanál által használt Telfast-ot, valamint iratni kell Diclac-ot, hogy legyen. Egyébként találtunk a gyógyszeres fiókban régi Telfast-ot, még bátyám kapta az allergiájára valamikor. A doboza és a papírja nincs meg, csak a gyógyszeres levél, aminek a hátulján és 1993-as dátumot vélek felfedezni. Bár gyanús, mert akkor még nem is laktunk itt. Na mindegy, a lényeg, hogy tuti, hogy évek óta lejárt már a szavatossága. Meg amúgysem veszem be, ha nem tudom, hogy mi van benne, és főleg hogy milyen hatása lehet a szívre.
Hétfőn egyébként Polgárra is kellene menni, tyúkokat fogunk tartani, ugyanis, és a ketrecükhöz szükséges cölöpök és anyagok ott vannak. És a cserépkályha is, amink szintén lesz, ha anyám rászánja magát, és legalább hitelajánlatot kér valamelyik cégtől. Csak jöjjön már szeptember 19, mert akkor lesz nyugdíjas. (persze a papírjait még mindig nem intézte el maradéktalanul, engem nyaggat vele. remek.)









