H0108152229
K0209162330
Sz0310172431
Cs0411182501
P0512192602
Sz0613202703
V0714212804

Kelj fel és ültess virágot, szépet, színeset!

2010/03/18

tanulni kéne

Természetesen most mindenhez van kedvem, csak tanulni nem. Pénzügyi jog. Fúj.

 

Azt hiszem, sikerült egy Tréhómos problémát elintézni. Történt ugyanis, hogy ma délelőtt a suliból beírtam emailben a T-home-nak emailben, hogy ez meg ez a pontos címem, és már hetek óta siet az óra a Set Top Boxon. Az még hagyján hogy siet, de nem konstans mód, hanem néha 3 percet, újabban 5 percet, de van, hogy csak kettőt. És ez napközben változik, így esélytelen, hogy leolvashasd vagy kiszámolhasd a pontos időt. És ez engem rettentően zavart, pláne hogy semmilyen módon nem tudtam orvosolni a problémát, akárhogy igyekeztem. És mindig elfelejtettem, hogy ezt jelezzem. Hanem ma eszembe jutott, megírtam az emailt, jött az automata reply, hogy megkapták az üzenetet, hamarosan értesítenek. Én meg, mondom, jó, majd lesz valami. Erre jövök haza, tehát fél óra telt el kb az értesítés és a hazatérés közt, és látom, hogy pontos. Kicsit szkeptikusan fogadtam a tény, gondoltam, lehet hogy most pont véletlenül jó, szokott ilyen is lenni. Pár órával később ránéztem megint, és még mindig pontos. Ha estére és holnapra is így marad, akkor emelem kalapom, és pozitívan csalódok a Tré Hómban, életemben először.

Sőt, most egyeztettem a neten található pontos idővel, és lám, a készülék másodpercre pontos!!!És rájöttem, hogy a másik két órám, ami van, azok meg 10mp-et késnek/sietnek :D

2010/03/15

a karmester

Utána kell néznem, hogy miért olyanok a karmesterek, amilyenek, és hogy egészen pontosan miért is olyan nehéz szakma, miért vannak kiemelkedő alakjai, és egyáltalán mégis miért lesz az emberből karmester?!

tejpor

Emlékeztek a tejporra?

A büfében, ha nem volt elég pénzünk, de venni akartunk valamit, akkor mindig tejport vettünk, és aggódva számoltuk az aprót (mert csak az volt), hogy vajon hány darab fog kijönni belőle.

2010/03/13

Junior

Ez az a kutya, akit kinéztem tesómnak, de még nem volt ideje megnézni. Egyszerűen nem bírok napirendre térni afelett, hogy milyen elképesztően gyönyörű kutya. (jelenleg a Noé Állatotthon lakója)

 

 

 

 

Valahogy így néznének ki Kuszkó és egy bullmasztiff kölykei :) Sőt, Borisszal se lennének mások, kivéve hogy ők fehérek és fekete-fehérek lesznek várhatóan. Egyébként lehet, hogy még egy évet várunk vele. Hamarosan meghozzuk a végleges döntést.

 

2010/03/12

Noé Állatotthon

Mit adományozzak? (Frissítve 2010. február 1.)
2009.07.03.

Látogatóink gyakran kérdezik, mire lenne épp a legnagyobb szükségünk az állatotthonban, mit hozzanak, mit adományozzanak? Ezért gondozóinkat minden héten megkérdezzük, hiszen ők tudják megmondani, miből vagyunk épp kifogyva vagy mi az, ami elromlott, eltörött, elhasználódott az állatok körüli munkában.

Jelenleg tehát az alábbiakra lenne szükségünk:


-papírtörlő minden mennyiségben
-szárazkenyérre minden mennyiségben
-hypo és domestos
- száraztáp
-macskáknak féreghajtó
-galamboknak való szemes táp!! ez nagyon fontos mert szinte teljesen kifogytunk


-minél több KÖLYÖKTÁPra

-macskáink számára szükség lenne macskaalomra

- bármilyen INTESTINAL száraz- és nedves tápra Diego, Meki és Monti kutyánknak - sajnos mindketten betegek, így számukra ez nem luxusdiéta, hanem életmentő kezelés! Ezen kívül csak főtt rizst ehetnek, ami sajnos nem a legváltozatosabb (és korántsem kielégítő) étrend nekik. Bármilyen kis mennyiséget, bontott csomagot is köszönettel fogadunk!

- gumikesztyűre L-es méretben

-Rymadylra

-páraelszívóra balesetes részlegünkbe

-pórázra minden mennyiségben, színben, méretben

-lombgereblyére(nem műanyag végűre)

-CESTAL CAT féreghajtóra a macskáink számára

-kölyöktápra

-tűzifára

- beteg kutyáink számára szükségünk lenne minél jobb minőségű (RC, Eukanuba stb.) száraztápra

- macskáink számára száraztápra

- 2 db. filctollas, letörölhető falitáblára.

- papír kéztörlőre.

-Macskáink számára minél több Enroxil-ra.

- Probicol-H probiotikumra hasmenéses kiscicáinknak (állatpatikában, állatorvosnál vény nélkül kapható,kb. 1600 Ft az ára)

- Flubenol KH féreghajtó pasztára

- faforgácsra minden mennyiségben (rókák, borzok, és beteg lovunk alá). A fűrészpor nem jó, és a nagyon szemetes forgács sem!

- vízvezetékszerelőre, aki megcsinálná kórházunkban a csapot, ami alul nagyon folyik (korábbi saját próbálkozásaink eremdényeképpen 1-2 napig javult csak a helyzet, ezért szeretnénk szakember segítségét kérni)

- felnőtt kutya száraztápra

- száraz kenyérre (folyamatosan)

- Gréti mixre

- Surolan fülcseppre

- rugalmas fáslira, vattára (bármilyen kiszerelésben)

- valamilyen erősebb karomvágó ollóra (nagyobb kutyáink karmaiba az olcsóbb darabok mindegyike már beletört)

- kaszára

- teknősöknek fagyasztott vagy szárított halra (a granulátumot nem eszik), illetve díszmadarainknak madáreledelre

- nagyméretű (3 literes és nagyobb) fém etetőtálra

- kennelek árnyékolására álcahálóra

- kapára, talicskára, avargereblyére, lapátra (minél hosszabb nyelűre)

- CoPoly öntapadó rugalmas kötszerre, méret: 10 cm, vagy 15 cm

- lovak számára Biotinra (por alakban kapható, savós patairha-gyulladásos Álmos lovunk részére kérjük)

- benzines fűkaszára

- működőképes kártyafüggetlen vagy pannonos mobiltelefonra (lehet használt is), mivel adományos telefonszámunk telefonja kb 2 percig működik teljes feltöltéssel, aztán lemerül, még akkor is, ha folyamatosan töltőn van

- Aluminium spray

- Rimadyl 50 mg-os tablettára

- Neostomozanra

- fültisztító folyadékra (idős kutyusaink számára)

- szénára (vagy otthon lenyírt fűre)

- bármilyen osztású és vastagságú vasbeton-hálóra

- kutyák nyírásához nyírógépre (emberi hajnyíró nem jó!)

- pórázakra és nyakörvekre, elsősorban nagytestű kutyusokhoz

- Nizoral samponra és Tactic fürdető oldatra bőrbeteg kutyusaink számára

- kutya és macska számára féreghajtóra

- Meki kutyánk részére diétás tápokra és KONZERVRE (hasnyálmirigy gyulladása van; fogyaszthatja a májbetegeknek kifejlesztett HLD tápokat - Royal Canin Hepatic, TroVet Hepatic -, vagy bármilyen márkájú intestinal, illetve sensitive digestion tápot, vagy a speciálisan hasnyálmirigyes kutyáknak készült gyógytápokat)

- 150mg-os Enroxyl, 50 mg-os Norocarp vagy Noroclav tablettára

- új kennelek építéséhez ilyen fémhálóra

- balesetes állataink számára műanyag gallérra (elsősorban 20-25-30-35-ös méretekben)

- vasanyagra, pl. 40x40-es zártszelvényre.

- macskaalomra (bármilyen fajta megfelel, a legolcsóbb is!) Macskaalom helyett tökéletesen tudjuk használni az eredetileg tüzelőanyagként forgalmazott un. pelletet, ami jóval olcsóbb és könnyebb (így szállítása is könnyebben megoldható), mint az alom.

- Gyógyszerekre folyamatosan: 300mg tabletta, Augmentin tabletta (375mg, 625mg), Meloxidyl oldat (100 ml-es kiszerelésben kapható, több idős kutyánk szedi), szemcseppek, szemkenőcsök ( Tobrex, Ciloxan, Garasone, Tetrán szemkenőcs, Tetrán-H szemkenőcs - /figyelem, a Tetrán kenőcs és a Tetrán SZEMkenőcs nem ugyanaz!/)

- kutyaházak foltozására és építésére való alapanyagra (hajópadló, OSB lapok, deszkák, lécek, zsindelyek, stb.)

- lombgereblyékre (azaz lombseprűkre), melynek fogai laposak, azaz nem kör kerületűek (abból kipotyog az apróbb hulladék, az akáclevelek)

- rendezvényeinkhez nagyméretű, oldal nélkül is felállítható sátorra, sörsátorra

- cushing-kóros Monti kutyánknak köszönettel fogadunk továbbra is Vetorylt (60mg), melyből napi 1-et kell szednie. A másik gyógyszer, amire folyamatosan szüksége van, a GlutaMax vény nélkül kapható májvédő tabletta, melyből szintén 2x1-et kellene szednie naponta, folyamatosan.

Köszönjük!!!


FIGYELEM:
NEM tudunk használni például szőnyegeket, matracokat, kis méretű rongyokat, gyerekruhákat; semmit, ami láthatóan piszkos, szőrös, stb. Csak és kizárólag tiszta, jó nedvszívó rongyokat (ágynemű, törölköző, pamut póló, lepedő, stb.) tudunk használni a kórházban állataink alá. Kérjük, csak olyasmit hozzon, amit Ön is berakna vérző saját állata alá. Gyakran kapunk felszedett, piszkos szőnyegeket, nylon és csipkefüggönyöket, gyerekruhákat, stb, melyeket nem tudunk használni és szemétként való elszállításuk jelentős költséget jelent. A pehelypaplanokat a kutyusok pár perc alatt széttépik és órákig kell takarítani utánuk, így sajnos a paplanokat sem tudjuk használni.

Tápokat, gyógyszereket fajtájuktól függően a lejárattól számított kb. fél-egy éven belül tudunk felhasználni, vitaminkészítményeket kb. 1 éven belül. Kérjük, ennél régebben lejárt készítményeket NE adományozzanak, mivel ezeket sajnos nem adhatjuk már oda állatainknak, így megsemmisítésük, szállításuk, stb. csak költséget és utánjárást jelent az állatotthonnak.

2010/03/11

péntek 10 óra

Megyek orvoshoz, bár már nem fáj a derekam.

2010/03/10

könyves nap

Ma 3 könyvet vettem (egészen pontosan ötöt, mert az egyikből 3 példányt is), ha minden jól megy, holnap érkezik a negyedik. Most azon megy majd a dilemma, hogy melyikkel kezdjem, mert legszivesebben mindet olvasnám egyszerre. És persze mindezt úgy, hogy már van egy, amit még nem tudtam elkezdeni, annyira érdekel (tudom, ennek semmi értelme), valahogy várom, hogy eljöjjön az ideális állapot, amikor csak arra tudok figyelni. És persze frankón közeleg egy-két vészes ZH időpont is, bőven lenne mit olvasgatni még.

1.  Christine Nöstlinger: Fütyülünk az uborkakirályra (ezzel volt gond a vaterán, amikor késve küldte az eladó és még neki állt feljebb. ezt tehát nem ma vettem)

2.  Csernus Imre - Mohás Lívia - Popper Péter: Egészséges egyén - beteg társadalom?

3. Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend: Határaink

4. Betty Fairchild - Nancy Hayward: Most, hogy tudod

 

John Townsend neve egyébként nagyon ismerősen cseng, de nem bírok rájönni, hogy miért. Tudtommal még egyetlen könyvét sem olvastam.*

Tök jó, hogy van jegyzettámogatásom, így nevetségesen olcsón tudtam megvenni őket.

 

*update: megvan! Az Adrian Mole sorozat írója is Townsend, csak az Sue. Istenem, de imádom azokat a könyveket!

Kulcsszavak: könyvek

figyelmetlen nap

Reggel az egyetemi épület sarkán, a bejárattól három lépésre, fogtam magam, és elővettem a kulcsaimat, hogy be tudjak menni a suliba...

 

Valamint átmentem a zebrán úgy, hogy állítólag piros volt, de én úgy emlékszem, hogy zöld. Sőt, én úgy emlékeztem, hogy volt ott egy ember, aki szintén átment, ezért én is. De azt mondták, hogy nem volt ott senki.

2010/03/08

egyszerűen no comment

2010/03/07

Jamie Oliver TED-díjas kivánsága

Magyar felirat a Subtitles gombra kattintva érhető el.
Kulcsszavak: TED.com

csupika

< <


©2009 Sarok.org

Search marketing