H2703101724
K2804111825
Sz2905121926
Cs3006132027
P3107142128
Sz0108152229
V0209162330

[ KARANTÉN ]

2008/09/30

sok kis frusztráló baromság. hurrá.

Ma jöttek az IS-esek átszerelni a gépparkot. Mindenki kapott szép és okos-ügyes új HP gépet, monitort, egeret és billentyűzetet. :)

Az új gépek már Vistával mennek, ami egyfelől tetszetős, másfelől borzalmas. De a klaviatúra és az egér baró, meg a monitor is. :)

Jól feltartottak a munkában, ráadásul hiába kérdezte meg a srác, hogy milyen parancsikonjaim voltak az asztalon, és hiába mondtam meg, baszott kirakni. Az SAP parancsikonját is, ami pedig alap. Hát baszki. Én nem is találtam pl. 

 

Aztán két órát baszakodtam csak azzal, hogy az NS fizetőjét összeszedjem. Két és fél oldalas lista, és két tetves számlát kellett keresni, addig össze sem olvashatom. Be sem tudtam fejezni. Elegem van ebből egy kissé, hogy ebben a cégben mindig eltűnnek számlák. Meg néha máshol is. Nem hiszem el, hogy nem lehet odafigyelni erre, baszki!

Csak azért sem maradtam tovább, mert könyvtárba is oda kellett érnem és tanulnom is kell. :(

 

Egyébként csiszre értem be a könyvtárba, és tök nagy szerencsém volt, hogy segítettek még. Épp záróra volt ugyanis. Ez a beruccanás elvett két órát - utálom a tömegközlekedést is!

 

És most tanulhatok. :(

Ezt is utálom.

NYAFF!

 

Update: elfelejtettem, hogy ma kaptam egy e-mailt. A tájház kiállításmegnyitója (amit mi rendeztünk be, illetve restauráltunk) vasárnapról péntekre került. Éljen!

Délután lesz valamikor, és oda még ki is kell utazni. Tehát van rá két nap, hogy a csapat megszervezze a kiutazást, meg a visszautazást, ki-ki elszabaduljon a suliból, munkahelyről...

Hát fenébe már! 

Nem megyek, és kész. Nem jövök el korábban melóhelyről, és nem szerencsétlenkedem a kiúttal, és... és. Különben is, már vagy egy hónapja halogatom, hogy hazamenjek, de most már elég. Kellenek az őszi ruháim igen, mert nem járhatok folyton ugyanabban, és fázni sem vagyok hajlandó.

Egyébként erre a terepmunkás cuccra ez a jellemző. Kitalálnak valamit, és van rá egy napod (jó esetben 3), hogy megoldd. Remek!

Jövőre nem megyek, ha térden csúszva könyörögnek SEM!

2008/08/03

szóval terepmunka, címszavakban.

Most nincs lelki erőm 20 oldalt írni, de összefoglalom, mert majd meghaltok már a vágytól, hogy olvashassátok! Tudom, ám! :)

 

Elindulás előtt tipródás, nem akartam én elmenni, de végül elindultam. Száguldás, porsche, határon visszatoloncolás, Beremenden sörözés, mással tovább autózás. :)

Megérkezés, tömény nemakaromhazaakaromenni érzés, vacsora light, Paula néni, meg mindenki, pihi, honvágy.

Durrbele meló, kiakadások, nyűglődés, nem találom a helyem, haza akarok menni, és úgy érzem, hogy az egész táborra ez az érzés nyomja rá a bélyegét. Nagyrészt így is lett, de voltak percek, amikor elmúlt. :)

 

Építészek jó fej állatok mind, de szeressük őket, akár verve is. :D Új barátok a színen.

 

Meló tömény, restaurátorok mellett, megtanítottak jól, és dolgoztunk keményen a tűző napon. Tárgyak ömlenek, fasz kivan, általában véve nem tudjuk még, hogy mi kerül a kiállítás anyagába, úgyhogy konzerváljunk mindent... A fasz (és ragozott változatai e szónak) a leggyakoribb kifejezéssé küzdötte fel magát. Derék!

Szerdán mindenki kirándul, csak mi nem, akik a tájházat berendezzük, és restaurálunk keményen. 

 

Alapvetően folyamatosan haza akarok jönni, Géhez, bár az esték jól telnek, főleg sörrel. 

A molekula lassan bár, de alakul, a kedvem hullámzó, mint a tenger, a csajok kiakasztóan hisztisek. 

 

Megérte ott maradni a végéig, mert baró volt a vetélkedő, ahol zsűritag voltam, merthogy aznap is melóztunk mi még, faken. De legalább kaptunk egy repis vacsorát, csak mi, tájházasok. :) 

Fini volt.

 

Több álmatlan éjszakám is, majdnem alvajáró lettem, és most elalszom ülve.

Egy nadrágom menthetetlenül tönkrement, ami a többieknek nem baj, és nem veszteség, nekem az. De hát ugyan!

Súlyos etikai vétséget követtem el, amiért eltulajdonítottam pár '60-as évekbeli pornóképet, amik a Hitélet újságok között hevertek (gyűjtött anyag). Az építészek persze lenyúlták, és még most sincs meg, de úgyis kiverem belőlük, cöhh!

Jól leégett a hátam, fáj, mint állat, de mi ez nekem! :)

Lehet, hogy tényleg cigány kurva lettem, a színem mindenesetre gyanús... hajaz a pézsmabarnára kissé. De a telefonom emlékeim szerint tényleg az enyém. Ekkorát nem haluzhatok!

 

Ja, és ha a munka nemesít, akkor most királylány vagyok, vagy mi.

 

Ui.: A képek megvannak, már csak vissza kell szerezni. Pumbától nem lesz nehéz... 8)

Féjjé Pumba! :D

Kulcsszavak: oUt terepmunka

2008/07/27

Délután pedig...

... indulok Drávaszögbe, most épp hazaugrottam az útlevelemért, mert lehet, hogy régi típusú személyit nem fogadnak ela határon. :)

Egy hétig ne is számítson rám senki (képzelem, mekkora veszteség lesz :D)

 

Nagyon jót tett amúgy nekem a tegnapi falunap.

Azt hiszem, hiányzik néha ez a fajta szabadság, a természet, a falu, és az a fajta fizikai igénybevétel, amit ez a környzet kíván tőlem. :)

Remélem, Drávaszögben is lesz részem ilyesmiben, és kicsit feltöltődve jövök haza, annak ellenére, hogy lényegében munka lesz az is. :) 

Kulcsszavak: terepmunka

2008/07/12

Drávaszög #2

Július 27-én indulunk Drávaszögbe megint, a szállás ugyanott lesz, Pélmonostoron. Ezúttal kicsit más lesz a felállás, és a csapat összetétele, talán még a feladat is, mert idén bővült a múzeum számára kiválogatott tárgyak leltározásával és elvitelével, vagy mi. :)

Augusztus 3-án jövünk haza. 

Végre felavathatom az új bőröndömet! :D

Fényképezőm, kamerám van, diktafonom nincs, de majd másnak úgyis lesz, eddig sem egyedül mászkáltunk... egyébként is arra gondoltam, hogy idén inkább a tárgyak leltározásánál segítenék, olyat még úgysem csináltam. 

A para egyedül az, hogy a buli java részt önköltséges, leszámítva a szállást (hála a MESZ-nek), és a vele járó reggelit-vacsorát. Utóbbi meleg étel, és Paula néni főztje baromi fincsó (Vombat úr szavával élve). :)

 

Ja, és el ne felejtsek valami füzetet szerezni, amibe jegyzetelhetek, meg naplót vezethetek... mert net az nem lesz ám! :(

Kulcsszavak: terepmunka

2008/05/19

Meghívó

A magyar nép épített öröksége Horvátországban

 

A Magyar Egyesületek Szövetsége (Pélmonostor), valamint a

Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia és Építészeti Ismeretek Tanszéke

tisztelettel meghívja Önt

A magyar nép épített öröksége Horvátországban

című közös kiállításának megnyitójára.

A kiállítást megnyitja KÁLDI GYULA osztályvezető,

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

A vendégeket köszönti RUBOVSZKY RITA igazgató, Hungarofest Kht.

Időpont: 2008. május 22. csütörtök délután 5 óra

Helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székháza

– Kós Károly terem (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)

A kiállítás 2008. május 22. és június 4. között tekinthető meg.

.
Kulcsszavak: terepmunka

2007/08/25

googlegroups

Létrehoztam egy ilyen csoportot a drávaszögi terepmunka kapcsán, hogy könnyedebben tudjuk megbeszélni a dolgokat. :)

Szerintem tök jó ötlet, de majd elválik, hogy a többiek mennyire tartják annak. :)

Kulcsszavak: terepmunka

2007/08/24

lecsó

bele kéne csapni.

Nyaff.

 

*értsd: lejegyezni a felvett anyagot, fotókat átnevezni és rendszerezni, stb... vagyis a gép előtt görnyedni.

Nem mintha amúgy nem ezt csinálnám egész nap, de ez akkor is más! :D

Kulcsszavak: terepmunka

cseppke



©2006 Sarok.org