Kiderült, hogy sokan jártak úgy, ahogy én. Mármint a
költségtérítéssel és az értesítéssel.
Úgy néz ki, hogy ma sikerült elintéznem két óra között a dolog
rám eső részét, de mire ezeket a köröket lefutottam..!
Nem kívánom senkinek, pedig azt mondják, hogy ez az élet
velejárója. Hát nem kérek belőle, köszi...
Úgy indult tehát, hogy anyámék huszadika táján kapták meg az
értesítőt (18-án adta fel a HPI a pecsét szerint), én pedig tegnap
kaptam kézhez. Holnap van a határidő, azután 3000Ft/hét késedelmi
díj.
Szóval anyukám ajánlottan adta fel, ezért kedden nem kaphattam
meg a levelet, mivel napközben dolgoztam és amúgy sincs kulcsom Gé
postaládájához. Ellenben megkaptuk a postai kézbesítőt, és szerdán
délután bementem az itteni postára, ahol jó sokáig keresték a
levelet. Anyám ugyanis Gé címén nekem címezte - vagyis két név
szerepelt a borítékon. A posta sz.gépes rendszerébe Gé nevén vitték
be, én meg a saját nevemmel kaptam az értesítőt, és nem tudtam,
hogy anyu hogyan címzett. Ötször kivert a hideg veríték, mire
megtalálták.
Rohadt nagy mákom volt, hogy tegnap még találkoztam egy
csoporttársammal, aki ugyanebben a cipőben jár, és elmondta, hogy
ilyenkor lehet az eljárás méltánytalansága miatt költségmérséklést
kérni. Ma tehát érdeklődtem a tanszékeimen, aztán vettem űrlapot,
szépen kitöltöttem és megindokoltam, mellékelve a boríték
fénymásolatát, leadtam, és voltam a pénzügyi irodában is, ahol
írtam egy kérvényt, hogy adjanak haladékot. Az egyik tanszékről meg
is kaptam az 50%-ot. :)
Pont azon, ahol várhatóan nem fogok tudni lediplomázni úgysem
-.-
Bár lényegtelen.
És befizettem az összeg negyedét.
Egész nap nem ettem amúgy, és a stressz rohadtul leszívta minden
energiámat és életkedvemet.
Ezek után még írtam egy szarul sikerült matek ZH-t... A mai óra
volt az első, ami nem tetszett, elkívánkoztam onnan nagyon.
Elvesztettem a fonalat, már nem értem az anyagot, csak sejtem, ami
édeskevés, mnt a ZH eredmény is mutatja. Az sem vígasztal, hogy
senkié nem lett olyan jó. Szerintem a tanáron (a puttó :) ) kívül
senki nem tudja megírni.
Úgyhogy kiábrándultam magamból a matek terén is.
Másrészt heveny undor és fortyogó gyűlöletet érzek, amikor
bemegyek az egyetemre, és ott van a rakás divatbaba és menőcsávó.
Akkora egójuk és pofájuk van mint a HÁZ, de akkora IQ-juk, mint a
tavaszi molyfing.
Gyűlölöm, hogy képtelenek máshol megbeszélni a legújabb
műkörömdivatot, mint a lépcsők teteje, közepe, alja, de úgy, hogy
lehetőleg csoportosan beálljanak középre. Vagy eltorlaszolják az
ajtókat, ahol bambán tétovázva merednek a plafonra, keresvén a
helyes utat.
Meg amikor lejön a D épület pici liftje, és ketten bent
maradnak, mert ők igaziból felmennek, beszállunk még négyen,
ami a max. töltet lenne, de azért még egy testet srác begyűri
magát.Egy másik meg is jegyezte, hogy ez a lift behal ettől, de
odaseneki! Kinemszarjale?
Hát rohadjon el a maradék egy agysejtje is az ilyen
tajparasztnak!
Tudom, hogy nem szép dolog így fröcsögni, de képtelen
vagyok már visszafogni magam. Csak a stressz...
A mai napon két jó dolog volt: a reggeli órán kóstolhattunk őri
bort és csokit. :)
Délután meg trécseltem egyet az alattunk sréhen lakó bácsival,
aki azt mondta, hogy kedves a mosolyom. :)