[ KARANTÉN ]

Én annyira nem bírom elviselni a kudarcot, veszteséget, alulmaradást, megaláztatást, balsikert és társait, hogy nagyon.

Ez így volt mindig, és szerintem már nem is fogok változni e tekintetben. 

Még abban sem versenyzek, amiben jó vagyok.

Mert született vesztes vagyok - szerintem, és győzködni az ellenkezőjéről felesleges -  és hát ugye a vesztést nem bírom elviselni... :)

Még a legapróbb dolgokban is. 

_{Tudom, szánalmas.}

Az egész nem szól másról, mint hogy keresem a helyem. Amit sosem találok meg most már, talán...

Néha azt hiszem, hogy jó nyomon haladok, aztán kiderül, hogy nekem ott nincs fenntartva hely, eltévedtem, és fordulhatok vissza, új ösvényt keresni. Milyen szar már, hogy térképem sincs!

Az egyik szakomat azért fájlalom, de biztos, hogy az sem tartogat nekem semmit. 

Ugyanakkor megfigyeltem, hogy a muslincák lokálpatrióták.  

Számomra elképesztő, mennyire üzletté vált mára a halottak napja.

Nem mondom, hogy ki kéne tiltani a virág- és mécsesárusokat a temetők mellől, de amilyen mérteket öltöt ez mára, az számomra visszataszító. Pécsett például alig lehetett megközelíteni a kaput - a buszból láthattam - annyira elfoglaltak minden talpalatnyi helyet, egybefolytak a különböző virágosok, ki így, ki úgy kínálta a portékáját.

Nem is tudom... igazándiból nem mondanám azt, hogy nincs ott a helyük, de mégis. Van ebben valami hamis, valami visszatetsző. :S

Ja és megemlíteném akkor már a családi halottaknapját is. Ez minden évben nagy cirkusz nálunk, hányok tőle. Sátán kicsinyes önzősége kibírhatatlan és taszító... Az, hogy apu felmenőinek sírjára csak egy koszorú és egy undormányos művirág-csokor jut, meg egy teamécses... és út közben végig szidnia kell azt a falut. 

Sáti őseinek falujában bezzeg minden tök jó, és ott akkor is le kell állni trécselni, amikor zuhog az eső (mert kifogtuk jól), és oda szebb koszorúk jutnak, bár a gusztustalan művirág úgy látszik állandó kellék. 

Szégyelltem magam miatta, komolyan. 

És ide persze szép mécsesek kerültek... 

Nem kimondottan komálom, amikor valaki (karakter) egy vélemény nyilvánítós fórumon leír valamit (víz) és közben ő maga másként tesz (bor).

Ezáltal egycsapásra hiteltelenné válik a szememben, és semmi sem motivál arra, hogy a továbbiakban elfogadjam a véleményét. 

Legszívesebben finoman céloznék is rá az illetőnél, ott a többiek szeme láttára, ha nem lenne tilos a vita azon a topikon. :(

Mielőtt részletesebb beszámolókba kezdenék (amikhez végtelenül lusta vagyok), meg kell említenem pár, igen fontos dolgot.

Ezek nélkül nem mehetek tovább, és Ti sem!

Az első, és egyben legfontosabb, hogy tudjátok, az életemmel játszom, amióta csak lehozattam Pécsre a bringámat. A gumija ugyanis elfáradt, elég gyanúsan néz ki, és gyanítom, nemsokára szét is esik.

Íme:

Mint látható, ez itt már a gumi mélyszerkezete, ami látszik, tapintható - bár ez esetben mállik rendesen.

Egyébként is úgy érzem, hogy szervíz-érett a kerékpárom, az első kerekében ugyanis nem 8-as, hanem 32-es van, a hátsóban legalább ugyanennyi, a váltója kissé el van állítódva, és egy hozzáértő még biztos számtalan apró problémát találna, amik együttesen azért aggasztóak lehetnek. 

Bevallom, kissé félek ráülni, de derekasan helyt álltunk még Balatonon is (pedig átmentünk vele Tihanyba is, bizony!) :)

A másik egetrengetően fontos dolog, amit meg kell tudnotok, hogy hogy néz ki egy átlagos emo segg:

Ez a véres valóság, na.

Tegnap majdnem a magunkévá tettünk egyet. Nanemúúúgy! A szabadidőpark felé sétálva markoltam fel a kis gizda cicust, és mivel olyan aranyosan nézett, dorombolt, és meg sem próbált menekülni, úgy döntöttem, hogy megosztom vele Gé lakását. :D

Gé bele is egyezett, azzal a feltétellel, hogy neki nem kell energiát fordítani a gondozására. Ebben én is benne lettem volna.

Mindazonáltal úgy voltam vele, ha a cicus majd mégis el akar menni, hát elengedem. Nem rablom el erőszakkal, hátha még várja a mamája valahol, vagy a tesói. Amúgy sovánka volt, de nem halálosan. Vettünk neki párizsit, be is lakmározott, aztán köszönés nélkül elhúzott.

:((

Pedig már el is neveztem a kis büdöst.

Néha attól félek, hogy Simone de Beauvoire-nek igaza van, miszerint a női mell irreleváns az élet szempontjából. K. kényelmetlen, amikor keresztbe át akarok nyúlni magam előtt, vagy amikor hasra fordulva aludnék.

Tényleg, milyen menő lenne már, ha levágnám, és ha véletlenül gyerekem lenne, majd visszaoperáltatnám, mint az a... az a... lény¹, aki nőből férfivá operáltatta magát. Szóval a pasi (?) terhes, és lehet, hogy a szülés utána visszateteti a melleit, hogy tudjon szoptatni.

Fujjmár az egész! 

_________________________

1: transznemű, így hívják. Jaj! 

Rájöttem, hogy nekem ebben a tudományos közegben semmi dolgom, és semmi jövőm. Ahhoz ugyanis tanulni kéne, márpedig én azt nem fogok.

Kicsit sajnálom ezt az elfecsérelt 7 évet, főleg, hogy semmivel sem lettem okosabb, és ma sem tudom még, hogy mit akarok az élettől.

Leginkább azt, hogy hagyjon békén. 

 Furcsa... régebben gyűlöltem mezítláb lenni. Még nyáron, otthon is zoknit húztam. :)

Mostanában meg egyre többet vagyok mezítlábasan, és jó érzés, és sokszor, ha hazaérek, le is vetem a zoknit. Aztán rájöttem, hogy azóta szeretek így lenni, amióta edzésekre járok. :)

Máshogy érzem a talajt a lábam alatt, és más a lábam közérzete is (ez így bután hangzik, de jobbat nem tudok rá :D).

47 éve, ezen a napon történt, hogy Jurij Gagarin elrugaszkodott a Földről - kicsit távolabb, mint előtte mások - a Vosztok 1 fedélzetén.

Április 12. az űrhajózás napja, hurrá!!!:)

_{(a cikk 2005-ben íródott)}

Mellesleg pedig az én szülinapom is erre a napra esik. :))

Érdekes cikk az alvásról. 

Érdemes végigolvasni, tényleg érdekes. :)

Nehéz dió.

Egyrészt azért, mert mindig akad valaki, aki ki akarja kezdeni, másrészt azért, mert elég nehéz színtisztán pártatlannak maradni, megtalálni azt a vékonyka határt...

Persze lehet azt mondani mindig és mindenkinek, hogy "én ebbe nem akarok beleavatkozni", meg "semmi közöm hozzá", aztán azt vesszük észre, hogy ránk sütik a "magánakvaló" "undok, mogorva" "senkivel sem akar beszélgetni - szocializálódni" cimkéket.

Ilyenekkel szembesültem a Cégnél, nem most először, de valahogy most kívánkozik ki belőlem. Tulajdonképpen mindenki mindenfélét mond mindenkiről a háta mögött, néhányan szemtől-szembe is. És mi, diákok vagyunk azok, akik többé-kevésbé függetlenek vagyunk ezektől, pártatlanok. Nem adtuk el magunkat egyik mikroközösségnek sem, nem vagyunk huzamosabb ideig senki asztaltársa, vállalat-társa, avagy könyvelő/előrögzítő kollegája.

A diákok külön kategóriát fémjeleznek, akármit is csinálnak személy szerint.

Szóval ennek az átka (?), hogy mindenki megtalál egyszer (legkönnyebben persze a saját példámat tudom elmesélni), aki elmondja, hogy mennyire tele van a bögye ezzel vagy azzal. Személlyel persze. Én meg együttérzőn bólogatok, és hümmögök, mert mi mást tehetnék? Ha egyszer nem ismerem olyan mélyen az illetőt, mint az ottaniak, ha egyszer nincs véglegessé formált véleményem róla...

Aztán jön a kellemetlen kérdés: "de nincs igazam?" vagy: "miért, ő mit mondott?"

Miért kell belerántani? Oké, elmondhatom, hogy xy mit mondott z-ről, de akkor meg én adom ki a háta mögött. Most akkor vagy kivétel nélkül ugyanezt teszem mindenkivel, vagy senkiről nem árulok el semmit, még akkor sem, ha kedvelem a kérdezőt.

De akkor meg... áhh! Váá!!

Olyan ambivalens állapot. Persze mindenkinek szimpatikus, hogy nem akarok különösebben belefolyni egymás kibeszélésébe, meg szidásába, de mintha ettől vérszemet kapnának drága munkatársaim. Mindenképp bepróbálkoznak, hogy a pártjukra álljak. A pártatlanság olyan állapot, ami szent és szép, de muszáj megsérteni és kikezdeni, mert nehogy már ne! Mert nem létezhet szürke, csak fekete, vagy fehér.

Meg a nagy lófasz mindenki seggébe, az. Pártatlanul, ofkorsz. 

Vannak, és néha jelüket adják nekem, némelyek egészen megmutatkoznak.

Ám nem engedik, hogy leírjam őket, olyankor elbújnak mélyre, ahol setét. Van. 

Sosem fogok megbarátkozni ezzel.

A munkahelyemen, úgy vettem észre, kész műkörömhisztéria alakult ki, és gondolom nem csak nálunk, hanem máshol is a nőcik köreiben. Lassan már mintha valami presztízst jelentene, hogy kinek mekkora, és milyen mértékben díszített (csicsázott) műkörme van. És az sem mindegy persze, hogy hol csináltatta, és mennyiért.

Szerintem ez nevetséges.

Van néhány, ami tényleg szép önmagában (mondhatni), szinte már műalkotás, de valahogy akkor sem tudom kellőképp értékelni a nők ujjainak végén díszelegve. Némelyik olyan, mint egy külön ékszer (ezüstözöt, aranyozott), és vannak kimondottan ízléstelen, förtelmes darabok is, amit oly büszkén viselnek egyes hölgyemények - de minek?

Nem értem, mi a jó ebben.

Szerintem a nőiesség fokmérője nem a műköröm. Még csak nem is az igazi köröm hossza és díszítettsége.

Sokan azzal érvelnek a műkarmok mellett, hogy a sajátjuk (az igazi) nem szép, gyenge, töredezik, és nincs türelmük megnöveszteni. Mondjuk nem is kell feltétlenül, szerintem. Egyrészt, a hosszú körmökkel nem lehet normálisan dolgozni, meg semmit sem csinálni, másrészt meg, lehet, hogy a férfiak, és más nők megcsodálják ugyan eme darabokat, de ez nem tart tovább pár pillanatnál.

Múló csodák ezek, úgy érzem.

Egyébként is, szörnyen kényelmetlen viselet egy ilyen. Tudom, mert anno tini koromban én is kipróbáltam. Igaz, akkor még nem voltak műköröm-specialisták, és a 100 forintos boltban vettem egy készletet magamnak. Felragasztottam az egyik kezem körmeire, aztán öt perc után le is szedtem, annyira szar érzés volt. Nem lélegzik a köröm alatta, na meg nem tudtam csinálni semmit a hossza miatt.

Aztán volt egy korszakom, amikor borzasztóan nőies akartam lenni (:D) és növesztettem a körmöm, és lakkoztam is. Nem volt kevésbé ramaty érzés, mint a műanyag csoda. 2-3 milliméternél hosszabbra akkor sem bírtam meghagyni, és már szenvedtem tőle. Hálistennek kinőttem.

Fúj.

Szoktam is figyelni a Cégnél, ahogy a műkörmösök gépelni próbálnak, vagy csak egyszerűen lapozgatni a sok számla között... hát jókat szoktam kacagni magamban. Nem is tudom megnevezni azt a kéztartást, ahogy óvatosan közelítenek a billentyűzethez, nehogy a karom egy másikat is lenyomjon. :D

Na meg, a hosszú köröm alá sokkal több kosz fér, mint a rövid alá. :)

Talán az az egyetlen előnye ezeknek, hogy jobban lehet velük földet ásni/kaparni. :D

Ha valakinek nem erősek a körmei, hogy megnövessze (ha már mindenáron hosszút akar), miért nem ápolja, erősíti inkább? Így csak még jobban elhal, arról nem is beszélve, hogy rengeteg pénzt visz el, feleslegesen. Tök ronda, ha lenő, pláne, ha leszedik, és előtűnik alóla az elsorvadt igazi köröm.

Fúj.

Bár nem tartom magam egy végletesen konzervatív embernek, hiszen semmi kifogásom a tetoválás, a testékszerek ellen - ha ízléses, és jól áll az illetőnek -, de a műkörmökkel sosem fogok megbarátkozni.

Lehet vitatkozni...