Ezt a filmet néztük ma Gével, és hát nagyon örülök neki. Nem
csak azért, mert most akkor nézhettem egy kosztümös (kiskabátos ;))
filmet, hanem azért is, mert nagyon jó. Bár nem értek a kritikához,
de jó a felépítése, jó a szereposztás (Mangal Pandey főszerepében
Aamir Khan), jók az arányok, minden szereplő a helyén van, és bár
tudjuk, hogy mi lesz a vége, az akkor is nagyot üt. :)
Az alábbi jelenet épp ez az utolsó. Most szólok, hogy aki nem
látta, de szeretné, az ne nézze meg, és ne lője le magának ezt a
szép utolsó jelenetet! :)
Tök durva, apááám. Eddig sem voltak habosbabos illúzióim az
amcsikkal kapcsolatban, de ez felülmúlta legvadabb rémálmaimat
is.
És hát főleg a Mekivel kapcsolatban nem voltak illúzióim, de még
így is megdöbbentem jól.
Úristen!!!
Fúúúúj!
Szerencsémre sosem sikerült megszeretnem az ilyen kajákat, tini
koromban elvétve betévedtem egy-egy MacDonald's-ba, de nem ájultam
el a gyönyörtől. A kólát is utálom, hálistennek.
A legdurvább az, hogy van pár ismerősöm, akik előszeretettel
járnak gyorséttermekbe, és hiába próbálom ráébreszteni őket, hogy
ez egészségtelen, nem fogják fel, és ártatlan mosollyal hozzáfűzik,
hogy "dee olyaaan finooom!"
Hát nem tudom. Szerintem nem az.
Nem is beszélve a mocskos üzletről, ami mögötte áll.
Gusztustalan.
Itt valójában egy japó-magyar koprodukciót láthatunk. Magyar
helyszínek, tipikusan magyar szituációkkal, japcsi színészekkel,
minőségileg médincsájna.
Az első jelenetben a magyar kórházi valóság jelenik meg, a
rendező látomásában. Főhősünk, Yuy Fee Lek magányában a kórházi
folyosóra téved, vélhetően orvost keres, de egyet sem talál.
Kivették a vakbelét, minek mellékhatásaként most homályosan lát,
csak a hangját hallja betegtársának, aki hangszálproblémákkal küzd.
Utóbbi szereplő egy kulcsmondatban utal a magyar kórházak fűtési
problémájára is.
A második - nem kevésbé elkeserítő - látomásban egy
pszichiátriai rendelőintézet jelenik meg. Yuy óriási színészi
alakításról tesz tanúbizonyságot, amikor eljátsza a kórházi
kezelései során elmebajossá vált fiatal lányt. Már annak is örül,
ha lefest egy vonalat, ám absztrakt művét elrontja egy féltékeny
ribanc, aki a székét követeli. Főhősünk végül egy fokkal rosszabb
állapotban kerül ki a pszichiáter markából, s közel áll ahhoz, hogy
regressziós tüneteket mutasson.
A harmadik jelenet egy kis pihenést enged a nézőnek, a magyar
valóságot technikai oldaláról mutatja meg. Aggodalomra semmi ok, a
rendező páratlan bravúrral lopta bele látomásának gyöngyszemét ebbe
a profán szituációba.
Depressziós hősünk már a lifttől is fél, főleg, ha más is utazik
benne. Mostanra teljes mértékben antiszociális jegyeket mutat, még
a kedves idős úrral sem akar beszélgetni. Ezenkívül egyre kevésbé
türelmes, alig bírja kivárni, amíg a lift felvánszorog a 14.
szintre.
Végül a negyedik, záróakordban otthonában találkozhatunk újra
Yuy Fee Lek-kel. Embergyűlölete arra sarkalja, hogy betörést
kíséreljen meg, de hiába próbálkozik; elkeseredett terve, hogy
ilyen eszközökkel szerezze meg a napi betevőt, meghiúsul. A kis
köcsög szomszéd srác meg is vádolja, majd elborzadva saját tettétől
instant EMO-vá válik, s véget vet nyomorult életének.
Yuy végül saját vackába menekül, ahol a helyi vízművek
számláival szembesül... ám ez már nem jelenik meg a vásznon...
Tragikus performance, mely elrugaszkodottságában is fájdalmasan
valós, híven tükrözi az életünkben állandóan jelen lévő lelki
nyomort.
Mel Gibson nevét hallván úgy sejtettem, hogy minőségi
film lesz, de nem minden elvárást kielégítő... bár nem sok művét
láttam, azt tudom, hogy a vér nem hiányozhat a vászonról, ha ő
rendez.
Minden előítélettel szemben/ellenére/azzal együtt jó film, nekem
nagyon tetszik. Hangulata van, és bár a történet nem erőlteti meg
az agysejtjeimet, élvezhető. :)
Tetszik a maga véres valóságában, bár van bennem egy kis
hiányérzet.
Az első feléből ki lehetett volna hagyni több percet is a
végehosszanincs menetelésből. Ehelyett többet mutathatott volna a
mayák életéről, kultúrájáról.
Na de mondom, ezekkel együtt nagyon tetszik, ajánlom, és
szerintem még meg akarom nézni máskor is. :)