the architect - éjszakai filmmustra
film:
2006
rendezte: Matt Tauber
2:57 - már a 12. percnél tartok éppen
az eddigi tényállás a következőkben foglalhato össze
2 szál: az egyikben egy furafejű néger nő tűnik a főszereplőnek, aki egy elég ramaty környéken lakik és próbál valamit tenni ellene.. eddíg pl aláírást gyűjtött és helyi lakosoknak tartott beszédet arról, hogy mit kéne tenni
a másik szálban egy kaukázusi família mutatkozik be, kezdve egy szépnek nagyon nem mondható, de érezhetően nagy szexuális kisugárzással felruházott fiatal lány tükör előtti (fürdő?)ruha próbálgatásával.. ezek után meglátjuk édesanyját, aki már ebből a kis szegmensből is jól láthatóan a ház gondnoka egyben.. itt éppen kertet gyomlál, de alíg pár perccel később már a hűtőt tisztítja... szóval valószínűleg neki nem szántak kulcsszerepet a filmben. ellentétben a fiával, aki most érkezik meg valami suliból, ahol nem igazán sikerült neki érvényesülnie.. ezt abból sikerült kisilabizálnom (lehet tévesen), hogy apját avval próbálja nyugtatni: az iskolától vissza lehet igényelni a felét (valaminek).. valószínűleg az előre kifizetett kollégium költségeire érti.
az apa, foglalkozását tekintve építész (egyben előadást tart az egyetemen(?)), meglepően nyugodtan tűri a helyzetet, örül fia visszaérkezésének, és csak heveny utalásokat tesz rá, hogy akkor fiam, menni kéne dolgozni.. vagy csak nekem tűnik furának, mert túlságosan anyám baszógató stílusához szoktam :)
érdekességként szolgált pár jelenet eddíg.. pl amikor a fiatal csajszi kint napozik, apja kissé zavarba jön a lánya látványától.. fura.. ezekután közli vele a jó hírt, hogy hazajött a tesója (azok majd 'kedves' kisköcsög - főpicsa elnevezéssel üdvözlik egymást :D )
3:14
nos mint említettem a film valami oknál fogva hangsúlyozottan
foglalkozik a fiatal lány nővé cseperedésével.. nem tudom miért..
de most mintha éppen rossz útra térne.. ja és egy előadóteremben
ülve hallgatták édesapjuk előadását (mint egy egyetemen..) a
tesójával.. tehát most már tényleg belezavarodtam az amerikai
oktatási rendszerekbe
3:16
..már pasizik is
közben a néger nő is feltűnik az előadáson, és megkéri az építészt, hogy beszéljen arról a lakóparkról, amit ő tervezett, és ahol a nő maga él
a néger nő azért ment oda, hogy egy petíciót írasson alá építészünkkel.. egy petíciót, ami arra utazik, hogy a lakótelepüket bontsák le... nem értem.. miért akarhatja valaki, aki ott lakik, hogy lebontsák a helyet? :) vagy valamit félreértek itt talán? :)
a lány a filmben 15 éves.. amúgy meg kb kinézett 19nek minimum :D
az apja az épület előtt talál rá, miközben egy tony hawk kinézetű deszkással dumál :)
nagyon leégeti :D
a néger nő 3 éve elveszített valakit, aki a gyereke volt.. (síron 1989-2003)
a néger nőnek van 1 lánya, akit éppen értelmiségi feketebőrű
barája visz haza egy autóval.. a hely ahol laknak úgymond elég
rossz környék.. megállnak, majd egy 'bandatag' oda is pattan az
ablakba, hogy mit akarnak (venni)
vicces
:D
3:28
azért teccik ez a film, mert az átvezető részekben folyton városképeket mutatnak.. egy nagy városét.. nagy épületekkel.. valahogy mindigis rajongtam az építészet iránt :)
értem ezt úgy, hogy szeretek úgy nézni egy városra, hogy tényleg megnézem a házakat, milyen szépek igazán
nem is olyan régen egy no-cigis állapotomban rácsodálkoztam a saját belvárosunk szépségére is.. imádom a barokk építészeti stílust, amiben épült..
3:35
ez a film most leginkább valami köznépi társadalmi keresztmetszethez hasonlít
a helyi bandatagoknak nem esne jól, ha eldózerolnák a lakótelepet, így a néger nőnek is tudatára hozzák.. igaz semmi erőszak, de érezni lehet a feszültséget a levegőben, mikor a nagydarab néger arc magyarázza az utcán a helyzetet :)
az építész fia egy néger sráccal ismerkedik meg az utcán, majd a környék lakhatatlanságáról beszélnek
innen jött a társadalmi keresztmetszet meglátásom
3:39
családi vacsora gyerekek nélkül
a pasi teli szájjal beszél.. én közben átkozódom, hogy ha már nincs felirat hozzá, akkor mellőzhetnék az ilyen beszédeket.. szart sem érteni belőle
erre a felesége rászól, hogy ne beszéljen teli szájjal :D
3:41
pontosítanák.. ez egy átlagos amerikai lakótelepi életvitel keresztmetszete
3:43
a néger srác, aki összehaverkodott az építész fiával.. meleg :)
le akarta smárolni szerencsétlen srácot
aki egy nagy fuck közepette eltaszította magától :D
3:51
egy kaimonsorfőrről mesélt egy teherszállító ember az építész lányának, mivel hazavitte a 'szórakozóhelyről'.
a kamionos a sivatag közepén ment éjszaka.. és egy fának ütközött, majd meghalt
egy fának.. a sivatagban..
mint kiderült ez az egy fa van abban a sivatagban, körülötte sok-sok kilóméteres távolságban sehol semmi.. de ő ennek ment neki :D
a srác hozzáteszi, hogy többen úgy gondolták, hogy ez volt a sorsa
de ő azon a véleményen van, hogy a nagy magányban és elzártságban
az ember hajlamos akárminek nekihajtani, főleg ha már sok idő óta nem lát semmi mást
fura
3:58
a fiatal csaj brutális módon pasira vadászik, be akarja dobni magát.. jópofizik az egyébként becsületes megjelenésű karakterrel felruházott teherszállító emberrel egy kis diner-ben az éjszaka közepén egy kávé mellett (amúgy imádom a dinereket.. kihalófélben lévő étteremfajta.. életemben egyszer ültem dinerben, de az is jó messze, nyíregyházán volt) (persze más kérdés, hogy mennyi köze volt annak a dinernek egy igazi dinerhez :) )
a srác nem tudja mit kezdjen a dologgal, amit a néger srác váltott ki belőle, végülis visszasétálnak a kiinduló pontjukhoz, majd elbúcsúznak egymástól
itt az a helyzet alakult ki, hogy a néger srác már másodjára (2. jelenet szól erről) kérdezi meg a fehért, hogy végülis mit akar (az előzőben azt kérdezte, hogy gay-e), de a srác nem válaszol, csak csöndben marad.. majd a jelenet itt mindkét esetben véget ért.. fura
eközben az anya totál bekrepál és idegességében és a szerencsétlen építészmanyus teljes meglepetésére földhöz vágja a nem éppen hamutartó funkció ellátására készült csészealátétet, amit férje átmenetileg annak használt.
mellesleg a nő viselkedése már kezdetektől nem teccett.. főleg mivel a kertészkedéses jelenetében kicsinált egy férget a kapáló szerszámával.. nemértem hol vannak ilyenkor az állatvédők :D
4:08
a fiatal lány levetkőzik félig a teherszállító embernek a teherkocsi hátuljában.. de a szállító valahogy észbe kap, és rájön hogy túlságosan is éretlen gyümölccsel van dolga (persze azt, hogy fiatal a csaj, eddig is tudta, de csak most ébredt rá, hogy milyen rossz következményekkel nézhetne szembe ezekután)
a csaj így eléggé kétségbe esik és úgy érzi, senki sem akarja őt _úgy_ igazán.. sírva vetkőzik, a pasi stop it!-okkal próbálja nyugtatni.
érdekességként megjegyezném: mostanában néztem a Bábel c. alkotást, hasonló karakter volt abban a filmben is.. bár ő totál meztelenre vetkőzött, majd csak utána sírt.. de mégis.. kísérteties a hasonlóság a két karakter között..
4:14
az anya mániákus cseréptördelésbe kezd az éjszaka közepén.. a fiatal csajnak erre kellett hazatérnie.. :D lesz itt konfliktus éppen elég
4:22
nos mint kiderült, a néger nő funkcionális problémákat észlel a lakótelepükön, ezért is akarja, hogy építsék újra az egészet.. az építész szerint ez semmit sem segítene, szerinte a munkanélküliség és a bűnözés mindettől teljesen független.. bár ezt szintén nem értem miért mondta, de talán leginkább arra utal, hogy egymást sem értették meg teljesen.. a nőnek nehéz ott élni, nem teccik neki a szűkösség, és úgy általában az egész lakótelep..
a felesége fontos dolgot vet fel, mikor rávilágít, hogy a férje még 1x sem volt ott élőben, majd utalt rá, hogy a néger nőnek le kellett volna csapnia a pasit, (milyen keves feleség :D ) hogy az ennyire nem törődik a helyzettel..
4:27
most válni akarnak
és érdekes, de úgy vettem észre, hogy vannak ilyen kulcsszavak, amiket az együtt élő emberek használnak egymás elleni harcokban, mint valami rejtett tőrt (van aki a másik teljes keresztnevétnevét, szigorúan becézés nélkül.. van aki a 'bébim'-et, van aki a 'drágám'-ot használja), és a megfelelő pillanatban előrántva gyilkos döféseket adnak le egymásnak vele. ez itt most azért jött elő, mert a film ezen veszekedős jelenete emlékeztetett a kedvesemmel folytatott bizonyos ideges beszélgetésekre, amikor már előre tudja, hogy valami rosszat csinált, ha a mondat úgy kezdődik, hogy 'drágám...' :)
4:33
hmm
ebből válás lesz :/
4:34
do you know, where your mother is?
angol beszédben ez a mondat ekvivalens a
yno-whr-yr-mthr-es?
kifejezéssel :)
4:39
az építész fia és a néger srác együtt sétálgatnak a telepen, majd jól lebuzizzák őket.. de még mindíg nem nyilvánultak teljesen azzá.. inkább csak elfogadták egymást.. talán.. bár nem tudom hogyan működik ez náluk :) meg még van kemény 20 perc a filmből, tehát még minden lehetséges
4:41
hát bizony.. már smárolnak valami háztetőn.. ahh.. mily romantikus :D
4:42
úúúúúúú.. most meg már szexelnek is.. áááá.. idehányok :D
4:46
végülis úgy látszik elérkeztünk a miért-ek megválaszolásának szakaszába
a lakótelep eldózerolását sűrgető anya, lányával való összeszólalkozása közepette fény derül az igazságra
a néger nőnek ugye volt egy halott fia, aki mint most ebből a kiabálásból kiderült, öngyilkos lett (hmm 14 évesen..)
és a nő teljesen a lakótelepi körülményeket okolja.. és így próbál ellene tenni, próbálja megakadályozni az ehez hasonló precedensek kialakulását
ez ilyen elég életszagú dolog, talán még át is tudom érezni
de a lánya a szemébe mondja az igazat, senkit sem érdekelnek az erőfeszítései, és nem fogja tudni visszahozni a halott fiát se így, se máshogy
szoromú de ez van
4:57
végül a gay néger srác is leugrott
ez valahogy így szomorú utóhangot ad a filmenek
4:58
amint ezt leírtam, máris más kép van kialakulóban az utolsó pillanatkoról..
az építész elsétál a lakótelepre, amit ő épített és végülis aláírja a petíciót..
amiről kiderül, hogy már tök fölösleges volt, mivel a nőnek már egy hete megírták, hogy elfogadják a kérést, és lebontják majd újraépítik a lakóparkot
5:04
akárhogyis vesszük
ez a film nem volt valami igazán jó dobás
mégis megvolt a maga kis egyedi hangulata
meg visszaadott egy csomót a tényleges lakótelepi életformákból, hangulatokból
igazából egy bizonyos filmszemléletre emlékeztet, amolyan tudományosfélére, ahol a személyiségek úgy vannak felépítve, hogy egy bizonyos társadalmi szélsőséget képviselnek, és így könnyedén lehet őket különféle reakciókra bírni a történetben. bár ez így általában minden tanulságosnak szánt történetben megfigyelhető.
mindezt összevetve érdekes film volt ez, talán még azt is ki merném jelenteni, hogy megérte megnézni, de ha igazán jó lett volna, akkor nem írtam volna le mindezt így a film nézése közben, hanem egyszerűen rátapadtam volna a monitorra és eszembe se jutott volna kielemezni :)


