H2804111825
K2905121926
Sz3006132027
Cs3107142128
P0108152229
Sz0209162330
V0310172431

Kocsmás napló

jockey akkor hogy lesz ma ezzel ???

2008-07-03 15:01:35, alma irta buli naplójába

Budapesten az utolsó élő Ramone

Címkék: ramones, rock, koncert, amerika, punk

Július 3-án, csütörtök este színpadra lép a Petőfi-híd budai hídfőjénél Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás, a Ramones egyetlen élő alapító tagja. 1956 óta nem járt Magyarországon, beszéli egy kicsit a magyart, angolul fog énekelni, ha.

Erdélyi Tamás az 1974-ben alapított klasszikus felállású Ramones negyedik tagja volt, egészen konkrétan az együttes menedzsere, aki végül a dobos lett, mert Joey inkább énekelni akart. 1952-ben született Budapesten, de Queens-ben nőtt föl, miután a család ’56-ban Amerikába emigrált. Erdélyi 1978-ig volt az együttes tagja, az első három albumon játszott, de a negyediken is közreműködött, mint producer, illetve a híres It’s Alive koncertlemezen is az ő dobjátéka hallható. Később a háttérbe vonult, inkább producerkedett, majd a nyolcadik Ramones-lemezen (Too Tough To Die) ismét játszott, illetve 2004 októberében lépett még fel egyszer a Ramones-szel egy jótékonysági koncerten, de akkor a másik három alapító már mind halott volt (Joey 2001, Dee Dee 2002, Johnny 2004).

Tommy Ramone volt a Ramones "józan" negyedik tagja, rendszerint ő fuvarozta haza a fiúkat a bulik után, ezt mondják, valamint ő volt az, aki a dalokat érintő későbbi jogi vitákból is kivonta magát. Az együttes tagjai szerint nem is volt neki sok köze a híres Ramones-hangzáshoz. A Blitzkrieg Bop című számot mindenesetre ő írta, a nagy részét legalábbis. Erdélyi azóta a country és a bluegrass műfajok nagy rajongója, jelenleg van egy saját Uncle Monk nevű együttese, amellyel New York-környéki államokban koncertezik. Illetve ő az egyetlen magyar a Rock And Roll Dicsőségcsarnokában.

Erdélyi Tamás csütörtök este ül a dobok mögé egy-két szám erejéig a Zöld Pardonban a Ramones Mania tribute-zenekarban, amely állítólag az egyetlen Magyarországon, ez persze nem igaz, viszont a Zorall, a Junkies és egy Machine Mouse nevű együttes tagjai játszanak benne. A koncert fél kilenckor kezdődik, Erdélyi Tamás pedig interjút ad majd egy kereskedelmi csatornának, ők kérdezik majd meg a műsorukban, hogy milyen érzés Tommy Ramonénak és szakállasnak lenni.

18 hozzászolás

#1424302, 2008-07-03 15:06:12, jockey
0
gabba gabba hey!
#1424303, 2008-07-03 15:07:49, alma
0
zsuzso sejthet valamit,mert nem veszi fel a telefont:)
#1424305, 2008-07-03 15:11:49, jockey
0
lassan indulok is zp-be..
#1424306, 2008-07-03 15:11:54, alma
0

melóhelyről már odamegyünk,mit szólsz

--buliruciba-- jöttem emiatt:)

 

#1424308, 2008-07-03 15:17:15, tracy
0
fél kilenctől van ez?
#1424310, 2008-07-03 15:18:40, alma
0

aha,jössz?

 

#1424311, 2008-07-03 15:19:19, jockey
0

en is kikeszitettem a kedvenc ramones polomat.

istenem, 3 hete ezt a napot varom...

 

#1424312, 2008-07-03 15:19:26, tracy
0
még ez is megtörténhet: ))
#1424313, 2008-07-03 15:21:06, fer
0
korán van még jock, nem?
#1424314, 2008-07-03 15:21:20, jockey
0

aki egy kicsit is punk, az ott lesz ma.

 

#1424317, 2008-07-03 15:23:33, alma
0

te is egy közös képre hajtasz tommyval,mi?

 

 

#1424320, 2008-07-03 15:26:49, alma
0

jock csak túloz,fél 9kor a helyszínen!

ha előbb megyek,sehol nem leszek addigra:X

#1424325, 2008-07-03 15:30:53, jockey
0

én fél 8-ra szeretnek menni.

ki tudja, lehet, hogy tommy ott fog sörözni meg minden.

#1424331, 2008-07-03 15:41:26, tracy
0

lehet, hogy kibök a tömegből és iszik veled egy sört.

#1424333, 2008-07-03 15:45:49, zsoka
0

alma...a hajad...
nem vagy többé a barátnőm...

:(

 

#1424335, 2008-07-03 15:47:46, alma
0

ez egy régi kép erzsikém

hát emlékezzél már mikor voltunk mi jópunkok

#1424990, 2008-07-04 12:54:45, fer
0
na,milyen volt?
#1424995, 2008-07-04 13:08:36, alma
0

nem arulom el

nem vagy jo punk:P:P 

 

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

buli



©2006 Sarok.org