csak h ne unatkozzak, meló közben :)

A forralt bor első, kísérleti kis adagja jól sikerült,már a pociban pihen. Az alkohol meg kering a teljes vérkeringésben. Mert az jó.

A kis fa még csak fenyő, nem karácsonyfa, a szobámra ráfér a rendrakás, de a karácsonyi smsek már úton vannak, az ajándékok becsomagolva... :o)

Mindenkinek Boldogot, remélem itt legalább békés lesz (nővérem és anyám egy légtérben rég nem volt...)

pusszantás

Nem szeretném, ha még egyszer, egy barátom ordibálva veszekedne velem. Azt meg végképp nem, ha mindezt egy másik barátom miatti dühében teszi. Lehet, hogy ilyen barát inkább nem kell. Talán nem is barát, ha képes így ordítani velem. És nem egyszer, az elmúlt egy hétben. Azt hiszem, kicsit kerülni fogom most a lányzót, bármennyire is szeretem egyébként. De így kicsit furán alakult ez az egyébként teljesen jól kigondolt hétvége.... :o((

Szeretem ezt a rendezvényt, és végre a helyszín is kezd kikupálódni. Almássy téri Szabadidőközpont - sok emlékem fűződik a helyhez, jó volt látni felújítva, megújulva.

Végre megint sokan voltunk, rengeteg embernek volt fontos, hogy ott legyen ezen a Balkáni örömünnepen. Kicsit olyan volt, mint egy hatalmas család. Jó volt látni ragyogni a régi ismerős arcokat, bár 1-2 ember hiányzott nekem azért, akik ott szoktak lenni pedig.

De külsőst óvatosan viszek legközelebb - nem szeretnék még egyszer hajnali 2kor, a buli kellős közepén lelépni...

Azért jó volt - és tudom, ha abbahagyom a táncot, azért ezek az emberek ugyanúgy szeretni fognak. :o)

Ez most nem jó. Nyűgös és fáradt vagyok....

Fáj a szívem azért a srácért, akit olyan méltatlanul elhagytam. Szeretnék vele találkozni, szeretném újra megtalálni azt a nyugalmat és magabiztosságot, amit mellette megtaláltam. Hiányzik az az érzést, amit éreztem, amikor összejöttünk, meg utána pár hónapig. Hiányzik ő maga.

Az meg, aki miatt elhagytam, remélem egyszer felfogja, mennyire megbántam, hogy megint hittem benne. Szeretném, hogy része maradjon az életemnek, de egyelőre nem hagyok ki egyetlen lehetőséget sem, hogy valamennyire érzékeltessem vele, mekkorát csalódtam benne. Szeretném, ha nem lenne büszke magára, meg semmi ilyesmi. De úgy látom, ezt nem teljesen tudom vele érzékeltetni.

Egészében véve nem túl jó a közérzetem...

Olyan szépen süt kint a Nap! Szeretem, hogy ilyen szép idő van, így október vége felé. Szeretem, hogy van, aki fogja a kezem, így október vége felé. :o)

Pénteken már 24 éves leszek. Erre a napra szerettem volna végre valami különlegeset. Szerettem volna, ha este összegyűlik a banda, elmegyünk valahova, csak azért, mert együtt jó. Persze nehezíti a dolgot, hogy szombaton fél 6kor indulunk az együttessel Zágrábba. Mondjuk ez is különleges, egyfajta ajándék. Szeretem azt a várost, nem bánom hogy a hétvégét ott töltjük, hogy a vasárnap még ott leszünk. De egyre inkább azt érzem, hogy a péntek estéből semmi sem lesz. Tavaly is csendben, itthon, egyedül töltöttem a szülinapom. De másnap volt egy srác, aki átölelt, megcsókolt, akivel azon nevettünk, hogy egynapos vagyok... Most tudom, hogy nem lesz ő mellettem, aki mostanában fogja a kezem nem vált ki olyan mély érzelmeket, mint ő. És akire most igazán vágyom, aki nem lehet az enyém...még egy üzenetet sem fog írni... És ettől már most sírógörcsöm van. De lesz, aki fogja a kezem, aki átölel. És vannak mellettem barátok, és fogják a kezem, ha kell. És velem vannak, mert kell. Nélkülük elvesznék...

"A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk

A csillagévek óráin egy perc az életünk

Az ember önmagában semmit sem ér

Ha nincsen barátunk - elvisz a szél"

16 éve táncolok. Az utóbbi 8-9 évben az egyetlen biztos pont az életemben a hétfő-péntek esti próbák voltak. Annyira hozzászoktam, hogy már függök tőle. Évekig mindent a próbáknak, fellépéseknek rendeltem alá. Hogy lehet ezt abbahagyni? Úgy érzem abba kéne hagyni, mert már nem jelenti azt, amit régen, már nem akarok mindent feláldozni, szabadságra vágyom. És mégsem akarom, hogy ez az egyetlen biztos pont eltűnjön az életemből...

Az egyiket már gyűlölöm, látni sem akarom. A másikat szeretném, de nagyon jól tudom, hogy nem ad második esélyt. És tudom, hogy elpuskáztam, elkúrtam. Nem kicsit, nagyon. De tényleg. Pedig milyen boldog voltam vele, és még most is, kopaszon, mennyire hatott rám... A harmadik meg itt áll mellettem, fogja a kezem, meghallgatja a hülyeségeimet, és állítja, hogy nem is vagyok én olyan szörnyű. Majd kinövi. És talán egyszer én is kinövöm, hogy mindig az kell, amit nem lehet. Igen, Dzsam, mindig utólag jövünk rá, hogy fontos volt. "Utólag jövünk rá, hogy a csoda az elmúló pillanat" Miért nem jár még egy esély? Miért kellett nekem elrontani mindent? Miért nem hagyta az a szemét, hogy boldog legyek, miért nem értette meg, amikor nemet mondtam, még ha érezte is, hogy valahol szeretnék igent mondani. De NEMet mondtam, és ezt tiszteletben kellett volna tartania. Késő bánat, tudom...

Süt a Nap százágra, szebb idő van október elején-közepén, mint augusztus végén volt, és van, aki azért örül a mai napnak, mert találkozunk! :o) Ez azért nagyon jó érzés. Megpróbálok erre koncentrálni ahelyett, hogy azon agyalnék, hogy "mi lenne, ha..."

Leszámoltam pár dologgal. Megint tisztább kicsit a kép. Végre Emberünk lelépett a színről, átadta helyét Munkatársamnak. És ez jó. Ez sokkal tisztább ügy.

Kár, hogy bosszút szeretnék állni. Kár, hogy nem tervezek 3 lépés távolságot tartani Emberünktől a közeljövőben. Azt tervezem, hogy ugyanúgy viselkedek majd vele, ugyanúgy táncolok majd vele, mint eddig. Csak már nem kaphat meg, mint eddig. Ha ez bäszni fogja az agyát, akkor vessen magára. Az elmúlt pár hétben nem teljesen volt képes visszafogni magát (bár tényleg próbálkozott néha), hát nekem sem kötelességem visszafogni magam. Aztán ha megint a farka után megy, hát úgy járt...