Az úgy kezdődött, hogy megyünk vásárolni, Corába. Úgy
folytatódott, hogy itthon azt terveztük Papiékkal, hogy jönnek
vissza pakolászni. Na most: a kisszobából kikerült az asztal, amit
a nagy szobába pakoltunk át. A nagy fekete szekrény bekerült egész
a sarokba, mellé a kis fekete, majd az asztal és a kapott szekrény.
Elég bénán nézett ki, de úgy voltunk vele, mindent forgatunk és
kiderül.
Ebből az lett, hogy az asztalt szétkaptuk, mert nem kell, a hely
viszont igen. Talán máskor még jól fog jönni... A nagyobbik
szekrény rákerült a rövidebb falra, a kicsi maradt a hosszabbikon.
Köztük egy pici luk, hogy ki lehessen az ajtót nyitni. A lukba az
állólámpa. A régi kisszekrény helyére került az új, a kettő között
meg helyett kapott a fotel, meg a vitorlás virágom:) A másik fotelt
összerakásig beszorítottuk az eredeti helyére, az ablak alá. A
virágoat feltettük a szekrények tetejére, de mintha nem férnénk
tőlük... A kis dzsungelt beszedtem az ablakból, mert a szegény
grapefruitom már majd' kopasz. Remélem, mindenkinek jut kellő
mennyiségű fény, hogy ezt az időszakot átvészeljék.
Közben meg körbenézve sírógörcsöt kaptam, mert a szekrényekről a
sok kis szar (ami Gebe szerint jó volt így szellősen, de kell most
a hely) a másik asztalon kapott helyett. Ömlesztve:) Ok, este
végére felrakosgatta őket, mert majd ma! ...és tudom melyik
virágaim a kedvencei, amit tegnap nagyon hangoztatott a pakolásnál,
mert azért ő is óvja őket:)
Közben Palival nekiálltak inni, mert úgy beszélték meg Papival,
hogy itt alszanak. Időközben Csabi is befutott, telefonon adtam le
neki a megrendelést, mert nagy munkában oltunk.
Gebe úgy gondolta, hogy a 2 évvel ezelőtti szigetelés ellenére
is huzatos a lakás, ezért szigeteltünk is. Furcsa, mert a belső
ajtókat is lenyomta, a gyerek miatt. Tény, hogy húztak, mert
százévesek, de akkor is furcsa:) A kisszoba viszont most teljesen
kész volt, már csak akiságy hiányzott, amit pikk-pakk összedobtak.
Hiába, nem egy nagyobb szekrény:)
Olyan qrva fáradt voltam, hogy már csak nyűglődtem. 10től
folyamatosan aludni akartak küldeni, de azt nem bírom, ha nem
lehetek legalább láb alatt, ha már segíteni nem tudok:) Ha minden
igaz, akkor ma jön a többi ablak és a bejárati szigetelése. Rám
marad a szekrény, hogy a sok szarom eltüntessem.
De most jól nézünk ki:))
Csabinak megmutattam a sok cuccost, amit kaptunk/vettünk, melyre
Gebe is rászalad és gyorsan brendezte a kiságyat:) Ok, még azokat
ki kell mosnom, de jó így látni. Sokat vicceltünk a poronttyal
is... hogy már lefektettük, meg minden:) Engem is bele akartak
rakni az ágyba... meg ők is bele akartak mászni:)
Szal, izgalmas volt ez a nap:)))
Ja, vettünk egy vödörnyi (de tényleg) puszedlit, amit gyorsan
fel is zabáltunk:)