Mondhatom...
...a változásról...
...hogy rendben van, mert ez az élet része, ahogy telnek az évek, úgy változok, tolódok el olyan irányokba, amelyekre korábban nem is gondoltam volna, értékeim, értékrendszerem alakul, idővel másképp kezdem el vizsgálni az engem körülvevő momentumokat. Mondhatom, hogy a változás helyénvaló, mert a ledölő gátlások helyet adnak új szituációknak, új lehetőségeknek, s olyan dolgok válnak elérhetővé, amelyek egy időben még teljesen elérhetetlennek tűntek - a változás segítségével olykor legyőzöm önmagamat. Mondhatom, hogy a változás, amellett, hogy szükségszerű és elkerülhetetlen, jót is tett nekem, mert nyíltabbá, közvetlenebbé tett, pozitív irányba terelgette a személyiségem.
...hogy mocskos dolog, mert a legegyszerűbb azt mondani, hogy nincs rá befolyásom, és sokkal egyszerűbb elfogadni a változást, mintsem küzdeni, tenni ellene. Mondhatom, hogy a változás visszataszító, mert bár egyes dolgokat egyszerűbbé tesz, előhoz olyan szituációkat és helyzeteket, amiről nem szívesen beszélek és az emlékek között is a legmélyebbre temetek, nem gyűjtök, hanem kiszórok mindent, amit lehet. Mondhatom, hogy a változás szükségszerű és elkerülhetetlen, de hazudok, hiszen semmi nem az egyik pillanatról a másikra alakul át, és van egy pont, ahol látom, érzem, hogy ez így minden, csak nem helyes, de sokkal könnyebb meggyőzni magam, hogy nekünk ezzel így jobb lesz, miközben "előnye" annyi, hogy felszínesebb, még kiszámíthatóbb leszek - ami helyenként jól jöhet, de még így is belátom, hogy változás ennél szánalmasabb, illúziórombolóbb már nem nagyon lehet, alulmúlok mindent, amiről korábban úgy gondoltam, velem ez soha meg nem eshet.













