bateman

2010/06/20

16:03:41, bateman

A Toy Story 3 egészen zseniális lett, a harmadik epizód gyönyörű lezárása a trilógiának, de ami igazán tetszett benne, hogy a Pixar még Totorot is becsempészte az alkotásba, gondolom mintegy tisztelgésképpen Hayao Miyazaki mester előtt. Taps!

Kulcsszavak: Filmek

3 hozzaszolas

2010/04/30

Iron Man 2

08:39:18, bateman

Két éve került a mozikba a Vasember, amely szinte tökéletesen ötvözte a humort és a látványos akciót, úgy, hogy közben megtartotta az eredeti képregénysorozat számos fontos elemét. A közönség imádta a filmet, a kritikusok is dícsérték, és ami számomra meglepő volt, hogy számos olyan barátom is többször látta ezt a mozit, akik amúgy alapból lábrázást kapnak a képregényadaptációktól...

Ezek után igen nagy elvárásokkal álltam a második rész elébe, amit végül tegnap este meg is néztünk. Sajnos azonban az alkotók ezúttal nem tudták megugrani az általam felállított szintet. Habár popcornmozinak nem rossz a második rész, az elsőt meg sem közelíti színvonalában. Az első bajom, hogy hiába alig két óra a játékidő, szerintem a film fölöslegesen hosszú, jómagam húsz percet simán kihajítanék belőle, hogy egy kicsit feszesebb alkotás váljon belőle. Persze az a "húsz perc" túlélhető, ami igazán zavart, hogy egyáltalán nem sikerült olyan egységes mozit összehozni, mint az első rész esetében. Végig olyan érzésem volt, hogy az alkotók nem vették komolyan ezt a filmet, mindenhová poénokat, feleslegesen szellemeskedő párbeszédeket fűztek, sőt, néha elérték a kínos szintet is – gondolok itt Tony részeg szerencsétlenkedésére a páncélban. Oké, hogy az alkoholizmus alapköve Tony karakterének, de azért szerintem ezt illett volna kellő komolysággal átültetni a vászonra.

Amúgy a poénkodás nem csak a karakterre nyomja rá a bélyegét, de az egész mozira is, hiszen a sok erőltetett poén közepette elvész a konfliktusnyitó páncélkérdés éle, és ezt csak tovább rontja, hogy Tony Stark amúgy igen romlott üzleti ellenfelének, Justin Hammernek a karakterét egy ostoba bohóccá degradálták (eleve Sam Rockwell alakítása is idegesítő, de ez gondolom nem csak rajta múllott...). Nincs nekem semmi bajom amúgy a humorral, a Batman filmekben is bejöttek a beszólások, a kis évődések, de a Vasember 2 esetében a forgatókönyvírók elvetették a sulykot, és bár számos lehetőség lett volna (Tony betegsége, a páncélkérdés, az ellenfelek), hogy egy kis komolyságot vigyenek a történetbe, ennek lehetőségével senki nem élt, minek köszönhetően a Vasember 2 egy helyenként élvezetes, de cseppet sem emlékezetes film lett. Kár érte...

Kulcsszavak: Filmek

2 hozzaszolas

2010/03/14

The Lovely Bones (Komfortos mennyország)

23:16:15, bateman

Úgy néz ki ez egy ilyen nap, mikor adaptációkat hasonlítok az eredetikhez. Persze ma kiderült, hogy van, aki szívesebben olvasna a szerelmi életemről, de mivel mostanában gyakrabban vagyok moziban, mint nők ágyában, és elalvás előtt jobbára regényekkel szórakoztatom magam női keblek helyett, így kénytelen vagyok az ezirányú tapasztalataimat leblogolni.

Az utóbbi hónapokban amúgy a szokásosnál is sűrűbben jönnek az irodalmi alapú mozifilmek. Itt van ugye az előbb tárgyalt Up in the Air, de mesélhetnék a Shutter Islandről, vagy akár a The Roadról is. Ami közös ezekben a filmekben, hogy mindegyik jól sikerült, még az Up in the Air is, ami lényegében csak inspirációnak használta Kirn regényét. Sajnos a Lovely Bones (Komfortos mennyország) ebbe a sorba nem illik bele, ugyanis Peter Jackson egy olyan filmet hozott össze, amely meg sem közelíti Alice Sebold regényének a színvonalát, és önmagában, filmként sem hagy nyomot az emberben.

A sajtóvetítést követően többen figyelmeztettek, hogy kerüljem el ezt a mozit, mert szörnyű, de Barbara unszolására (és engedve a regény elolvasását követően fokozódó kíváncsiságomnak) ma mégis jegyet váltottunk rá. Ami érdekes, hogy engem egyáltalán nem zavart a sokak által giccsesnek titulált látványvilág, ugyanis Jackson tényleg remekül visszaadta a könyvben szereplő "személyes mennyországot", sőt, képes volt mindezt megfejelni egy szépen kibontakozó szimbólumrendszerrel is. A megoldás tényleg harsány, de egynéhány teljesen felesleges megoldáson túl szerintem jól illett a filmbe. Ami részemről kiábrándító, hogy akárcsak a Time Traveller's Wife, a Lovely Bones is ki lett herélve. Jacksonnak sokkal fontosabb volt, hogy szépen leanimált repülő szerelmesleveleket, meg gödörbe hulló páncélszekrényeket készítsen, ahelyett, hogy átültesse a karaktereket és a motivációikat a vászonra.

A könyvnek nagyjából a fele hiányzik a filmből, ami nem is lenne baj, ha a végeredmény koherens lenne, de nem az, túl sok szál kerül bele a cselekménybe, de ahelyett, hogy ezek kibontásra kerülnének, inkább percekig nézzük a partra vetődő modellhajókat és a hullámzó kukoricaföldet, majd a fináléban úgy érezzük az egész össze van csapva, és így elveszik a feszültség, minden, amit addig a mozi nagy nehezen felépített. Szép-szép a látvány, csak közben elveszik a lényeg, a családban lejátszódó dráma, ahogy feldolgozzák Susie halálát -- színészileg is csak a főhős nyújt valamit, minden más szereplő igazi kétdimenziós, felejthető figura. Szerintem nincs semmi baj a kicsit szürreális CGI-vel, a baj az, hogy a látvány ezúttal egyértelműen a történet, a karakterek és a hangulat rovására ment, a záró képsorokat követően nyoma sincs annak a kellemesen melankólikus atmoszférának, mint ami a könyv befejezését követi. Éppen ezért, a mozijegy árát sokkal jobb, hogyha az eredeti regénybe invesztáljuk, az élmény sokkal meghatározóbb lesz.

Kulcsszavak: Filmek Könyvek olvasónapló

Up in the Air (Egek Ura)

16:52:55, bateman

Múlt szombaton néztük meg az új George Clooney filmet, az Up in the Air-t, amit előtte mindenki csak dícsért, így némileg felfokozott elvárásokkal ültem/ültünk be a moziba. Ennek ellenére a film fanyar humora, a kissé abszurd történet, és Clooney karaktere bebizonyította, hogy a dícsérő szavak nem voltak alaptalanok, magam is úgy jöttem ki a teremből, hogy ez a film volt a legjobb, amit hónapok óta láttam. Hazafelé sétálva el is döntöttem, hogy benevezek a filmet ihlető regényre, mivel kíváncsi lettem, vajon irodalmi formában is hasonlóan szórakoztató-e ez a történet.

A döntést tett követte, vasárnap már a kezemben volt Walter Kirn munkája, és az első száz oldal után meglehetősen kellemes felfedezést tettem: a regénynek és a filmnek lényegében csak annyi köze van egymáshoz, hogy ugyanaz a főhős, ám a cselekményben alig találunk párhuzamokat. Mintha egy ember két, párhuzamos univerzumban játszódó, eltérő életét követhettem volna nyomon. Amíg a film könnyed volt, s csak a végén kaptunk egy minimális drámát, lényegi megoldás nélkül, addig a könyv már egy pár fokkal mélyebb helyzetet vázol fel nekünk, ahol már viszonylag hamar érzi az olvasó, hogy a főszereplő Ryan egy a valóságtól teljesen elszakadt figura, akinek az egyetlen kapaszkodója a kedvenc légitársaságának exkluzív klubja, az egymillió mérföldet összegyűjtők igen ritka kis tábora.

Amíg a moziban jókat nevettünk a csattanós párbeszédeken, addig a regény olvasása közben még csak el sem mosolyodtam, ami nem kritika, csupán a tényszerű megfogalmazása annak, hogy Kirn eredeti munkája sokkal földhözragadtabb és lesújtóbb, mint maga a film, ahol ugyan a finálét követően érezte az ember, hogy Ryan élete nagyon-nagyon nincsen rendben, azonban a könyv záró oldalán sokkal inkább érződik az üresség, a semmi kergetése – éppen ezért míg a mozira úgy emlékezünk, mint egy alapjában véve szórakoztató történetre, addig az eredeti mű egy sokkal elgondolkodtatóbb konklúziót, mondhatni mélyebb nyomot hagy bennünk. Bár a mozival ellentétben itt felcsillan valami halovány remény az utolsó gondolatok formájában, ám Ryan záró párbeszéde "önmagával" (számomra) tökéletesen rávilágított arra, hogy ő már nagyon régen elveszett, több százezer mérfölddel korábban...

Kulcsszavak: Filmek Könyvek olvasónapló

2010/02/27

- moziztam -

01:33:16, bateman

Én még mindig az a fickó vagyok, aki szeret moziba járni. Hiába jön ki egy film torrentben, hiperszuper minőségben, akár a hónapos csúszások ellenére is megvárom a mozipremiert, szépen elballagok egy filmszínházba, és megnézem az engem érdeklő filmeket. Aztán vannak napok, mikor már magam sem értem, hogy mit szereték még a mozilátogatásban – mint például ma. Az mondjuk nem érdekel, hogy a mozijegy drága, mert mi olcsó manapság, mellesleg nem vagyok híve annak az életnek, hogy azt számolgatom, vajon mennyit spórolnék, ha nem mennék el mondjuk hetente egyszer filmet nézni...

Ellenben mikor a moziban tíz perccel a kezdés után még nem mehetsz be a terembe, kétszer kell megnézed a reklámot, és egy sorba ülsz három igénytelen franciával, akiknél nincs egyetlen papírzsepkendő, így két órán át kell hallgatnod, ahogy az egyik folyamatosan szívja fel a taknyot az agyába, nos, akkor már én is elgondolkodom, hogy miért is nem itthon néztem meg az adott filmet, HD-minőségben, kényelemben – kóla, popcorn, nachos itt is lehetne.

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a ma esti választás is elég gyatra volt. Persze erre számítottam, hiszen épeszű kritikus közepesnél jobb értékelést nem adott a Book of Eli-ra, de én posztapokaliptika-mániás (van ilyen?) vagyok, így minden baljós jel ellenére beneveztem az új Denzel Washington mozira. Amit részben untam, mert feszültséget nem sikerült összehozni benne, nem mellesleg tele volt ordító hibákkal, a történet ráadásul elég kiszámíthatóra sikeredett, és részemről nem ájultam el a Fallout világ és a Fahrenheit 451 "filozófiájának" összemosásától sem.

Szóval nem volt ez egy sikeres este, de idealista lévén nem zárkózom el egy hétvégi szépítés lehetőségétől.

Kulcsszavak: Filmek

2010/02/11

Köntörfalak

20:56:31, bateman

Ugyan nem felfokozott elvárásokkal, de munka után mégis úgy indultam moziba, hogy ma egy jó filmet akarok látni. Lévén magyar alkotásra foglaltam jegyet, azért ennek a végkimenetele abszolút nem volt biztos, de jelentem, nem csalódtam, az egyetlen savanyú dolog a mai estében a gumicukor volt, amit a Köntörfalak megtekintése közben fogyasztottam.

A sztoriba nem mennék bele, hiszen ez a film veleje, legyen elég annyi, hogy egy félresikerült randi igen furcsa fordulatot vesz, és a néző komoly emberi drámák külső szemlélőjévé válik. A Köntörfalak lényegében egy kamaradarab, három főszereplővel, és egy helyszínnel, ahol a 80 perces játékidő majdnem egésze zajlik. A filmnek igazából három erőssége van, három olyan dolog, ami minden jó mozinál adott, azonban a hazai filmgyártásban csak kevesen képesek összehozni ezt: jó forgatókönyv, remek színészek, és egy kiváló rendező. Ennyi.

Esetünkben mindennek a kulcsa a forgatókönyv, ami végre nem egy fércmunka, nem egy vázlat, hanem egy jól kimunkált történet, fordulatokkal, életszerű dialógusokkal, szerethető karakterekkel. A sztori réteges, és ahogy haladunk előre, úgy hatolunk egyre mélyebbre, fokozatosan tárul fel előttünk a felszín alatt megbúvó jó néhány szál, amelyek a fináléra teljesen összefonódnak. A forgatókönyv bár ügyes munka, helyenként azért kiszámítható, ami viszont mégsem baj, lévén adott a kettes tényező, a remek színészek. Nem megkopott Blikk celebek, ficsúrok, pillanatsztárok, hanem valódi színészek, akik otthonosan mozognak a korlátolt térben, és játékukkal képesek érzelmeket gerjeszteni, hatást elérni. Nem csak úgy vannak, hanem valóban élővé teszik ezt a filmet, és akkor is működővé varázsolnak egy jelenetet, mikor mi már tudjuk, hogy mi következik éppen.

Végezetül szót kell ejteni a rendezőről, Dyga Zsomborról, aki a szűk keresztmetszet ellenére is képes volt egyenletes színvonalat tartani munkájában, hiába korlátozódik egy szobára a cselekmény 80%-a, a film egy pillanatra sem ül le, végig képes ébren tartani az érdeklődésünket. A Köntörfalak tele van hosszú, vágás nélküli jelenetekkel, lassú körsvenkekkel, méghozzá úgy, hogy a színészek folyamatosan játszanak, és a maga észrevehetetlen módján mindez olyan jól működik, hogy az egész magával ragad, elkap minket valami feszültséggel vegyes melankólia, amit végül mégis sikerül feloldani egy szomorúan könnyed befejezéssel.

Az már csak a hab a tortán, hogy az operatőri munka is remek, és a zene is a helyén van, szóval az utóbbi évek talán legjobb magyar filmje készült el, tényleg érdemes megnézni, ez a film megérdemli, hogy beüljünk rá a moziba.

Kulcsszavak: Filmek

10 hozzaszolas

2010/02/09

18:30:51, bateman

Nem vagyok nagy rajongója a haza filmgyártásnak, ugyanis azok táborát erősítem, akik szerint az általunk befizetett adóból a hazai filmeseknek (tisztelet a kivételnek) nem vizuális faszverést kellene összehozniuk, hanem olyan alkotásokat, amelyek szórakoztatnak, kikapcsolnak, de legalábbis érhetőek, és nem egy összefirkált A4-es lap alapján készülnek. Szóval van bennem némi ellenszenv a magyar mozgóké irányába, de ezen túllépve most mégis várok friss alkotást, méghozzá Dyga Zsombor új munkáját, a Köntörfalakat, amelynek előzetese, kamaradarab jellege és látványvilága teljesen megfogott. Meglátjuk, hátha ezúttal kellemesen csalódom...

Kulcsszavak: Filmek

7 hozzaszolas

2010/01/07

Love Actually

23:32:29, bateman

Hát ezt a filmet nem lehet megunni.

Kulcsszavak: Filmek

12 hozzaszolas

Sherlock Holmes

21:52:13, bateman

Guy Ritchie ismét filmet rendezett, a Spíler után ismét olyat, ami nézhető lett. Ami ennél is jobb hír, hogy végre sikerült félretennie a Blöffben, és a Ravasz, az Agy, és a két füstölgő puskacsőben alkalmazott szerzői jegyeit (leszámítva egyet, de erről majd később...). A Sherlock Holmes nem az év nagy durranása, de kiváló popcorn mozi és hál'istennek nem izzadságszagú, hanem könnyed, és szinte végig lendületes. A forgatókönyv nem egy nagy truváj, különösebben fordulatosnak sem nevezném, Holmes okfejtései ellenére sem, de működik, méghozzá a két főszereplőnek köszönhetően. Az mondjuk egyértelmű, hogy Robert Downey Jr. viszi a prímet, de Jude Law tökéletesen kiegésziti partnerét Watson szerepében, az pedig már csak a hab a tortán, hogy a filmben feltűnik Rachel McAdams is, akit tényleg öröm nézni, mert tipikusan nem egy hollywoodi szépség, (számomra) van benne valami különleges.

A sztori egyébként jól indul, nem valami rejtélyes nyomozást kapunk, hanem rögtön szembesülünk a gonosszal, ördögi tervének részleteivel, és azon pörög a cselekmény, hogy Holmes miképp találja meg a rációt az elsőre meglehetősen misztikus történésekben. Itt-ott ugyan nem lehet átverni a nézőt, de azért a recept működik, ami főleg a poénoknak és látványos elemeknek köszönhető – nagyon nincs idő agyalni, hogy mi következik, mert mindig akad valami, ami eltereli a figyelmünket. Itt érdemes kitérni arra az egy elemre, amit Ritchie meghagyott a régi filmjeiből; ez nem más, mint a harc. Igen jól meg van koreografálva minden egyes jelent, kicsit talán még ~~burlesz~~börleszk-szerűek is, de ettől függetlenlül nem nevetségesek, csupán szórakoztatóak.

Mindent egybevetve egy igen jó kis mozi ez, nem állítom, hogy többször nézhető, de egyszeri alkalomra tökéletes kikapcsolódás, és még meg kell jegyeznem azt is, hogy a történet úgy van csavarva, hogy minden tökéletes legyen egy folytatáshoz, amit én személy szerint tárt karokkal várok.

Kulcsszavak: Filmek

14 hozzaszolas

2010/01/02

Moon

14:09:18, bateman

Tegnap valamilyen csodás oknál fogva teljesen elkerült a másnaposság, így, bár aludtam legalább fél négyig, estére már nem nagyon tudtam megmaradni a lakásban, tehát elkezdtem a moziműsort böngészni, hátha akad valami, ami felkelti az érdeklődésemet. Rá is bukkantam a Moon című mozira, amit már az első bemutató felbukkanása óta vártam, és ami a múlt év utolsó csütörtökén végre befutott a magyar mozikba is – mondjuk zajos siker nem lesz, mert egyetlen apró mozi (a KINO) játsza, s gondolom csupán egy kópia készült belőle.

Maga a film egy sci-fi kamaradarab, amely egy holdbéli bányászállomáson játszódik, ahol az egy fős személyzet, Sam (Sam Rockwell) tengeti az utolsó heteit a három éves kiküldetéséből. Az elején minden pöpecül működik, azonban Sam körül egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik, egy balesetben kicsúcsosodva, ami elindítja a holdbázis sötét titkának feltárását. Mondjuk azt nagy jóindulattal sem tudnám a Moon-ra fogni, hogy eredeti lenne, hiszen a sztori olyan klasszikusokból merít, mint a 2001: Űrodüsszia, vagy a Szárnyas Fejvadász, de ettől függetlenül még mindig 2009 legjobb sci-fije – ami következik abból is, hogy igazán jó science-fiction nem nagyon készül manapság, én az Avatart és a Star Treket csak nehezen tudom ebbe a kategóriába sorolni, hiszen azokban sokkal több a fantasy, mint a tudományos fikció.

A Moon erénye amúgy, hogy igen minimális költségből készült, így nem az egetrengető látványon van a hangsúly (ami ennek ellenére is tökéletes, steril, és igen borzongató), hanem azon az emberi drámán, ami a bázis kegyetlen titkából ered. Tény, hogy a film felétől gyakorlatilag tudjuk, hogy merre fog haladni a cselekmény, ám ennek ellenére a mozi működik, köszönhetően a szépen kikerekített történetnek, a nyomasztó atmoszférának, az egyszerű zongorafutamokra épülő, de mégis hatásos zenének, és Rockwell zseniális játékának. Szóval egyszer mindenképpen érdemes megnézni, főleg, ha az ember kedveli a klasszikus, kissé pesszimista felütésű sci-fiket.

Lábjegyzetként még megjegyezném, hogy én ugyan plázamozi-párti vagyok, ellenére igen jó benyomást tett rám a KINO, főleg a sajátos hangulata okán, habár jól átgondolom legközelebb, hogy oda menjek-e, mert télen, felöltözve némileg ront egy film élvezeti értékén, ha egy 25 fokos teremben kell végigülni...

Kulcsszavak: Filmek

2009/12/29

Poligamy

22:55:02, bateman

Megnéztük ma az új magyar közönségfilmet, a Poligamyt, amiről valamért én azt hittem, hogy megint egy olyan kellemes produkció lesz, mint a tavalyi Kaméleon. Természetesen nem lett. Pedig az alapötlet nagyon jópofa, és maga a film is jól indul. Adott a főszereplő, a munkájában nem túl sikeres, de egyébként boldog párkapcsolatban élő András, aki annak hírére, hogy gyermeke fog születni, kissé "megkattan", és a film ezen pontjától szinte mindig más nő mellett ébred – mindig a barátnője, Lilla mellett, akit azonban minden egyes alkalommal egy más külsejű, és más habitusú nő testesít meg. Hősünk először értetlenkedik, aztán elkezdi élvezni a dolgot, és eddig a pontig úgy so-so még rendben is van a mozi...

...aztán az író/rendező Orosz Dénes fejében megszülethetett egy olyan fordulat, avagy bonyodalom, hogy a főhős szép lassan belefárad abba, hogy eltűnt a biztos pont az életéből – csak hát ezt a filmvászonra már nem sikerült átültetni. A Csányi Sándor által játszott főhős az egyik pillanatban még vigyorogva kijön a pszichológustól, aztán az éppen aktuális Lilla közli vele, hogy mégsem akar hozzámenni, és a film hirtelen elveszti a saját fonalát. Csányi karaktere egyre szomorúbb lesz, egyre letörtebben ül egy padon, miközben szaladnak el mellette az évszakok, aztán egyszer csak úgy dönt, hogy bevesz egy csomó altatót. A gond ezzel csak az, hogy a film nem magyarázza meg, hogy miért is történik mindez, nem érezzük azt a hű de nagy drámát, ami ezt kiváltja, és nem értjük azt sem, hogy a kezdetben humoros és lendületes film miért válik a végére unalmassá, és teljesen érdektelenné.

Az érthetetlen altatós résznél aztán letelik a játékidő 90%-a, így feltűnik a régi Lilla (Irmaként), és András rádöbben, hogy mennyire hiányzik neki az eredeti barátnője (vagy legalábbis nekem úgy tűnt, hogy ezt akarták éreztetni az alkotók...), és ezzel meg is van oldva az elmúlt nyolcvan perc, pár snitt, és minden visszakerül az eredeti medrébe, aztán happy end – legalábbis a szereplőknek. A nézőknek viszont nem, ugyanis ők, azaz mi, csak ültünk a székben, és fancsali képpel megállapítottuk, hogy az ígéretes alapötlet szépen fel lett vezetve, aztán úgy jó magyarosan össze is lett csapva, a történet a végére teljesen szétesett és értelmetlenné vált (én legalábbis mondanivalót nem találtam, katarzist nem éltem át, de még csak kellemes érzéseim sem támadtak), és ha valaki megkérdezi, hogy mit gondolok a Poligamyról, akkor csak annyit tudok mondani, hogy szépen volt fényképezve, és a Tompos Kátya is egy bűbájos teremtés, de ez ismét csak egy olyan alkotás, mint a magyar filmek legtöbbje: iszonyúan gyenge.

Kulcsszavak: Filmek

2009/12/17

Avatar

23:50:56, bateman

A helyzet az, hogy engem ez a film egészen öt nappal ezelőttig teljesen hidegen hagyott. Láttam szinte az összes trailert, és nem hittem el, hogy az a film, amiben ilyen nagy kék lények ugrálnak, és az egész úgy néz ki, mint egy számítógépes játék, az jó lehet – aztán jött a pozitív kritikacunami, és ennek hatására ráálltam a témára, szereztem jegyeket, és ma este elmetünk az IMAX-be, ahol gyorsan kiderült: tévedtem.

Már most leszögezném, a film egyáltalán nem azért jó, mert látványos. Szó se róla, ennél szebbett nemigen találunk, és hihetetlen az egész technikai színvonal, IMAX 3D-ben főleg (habár a cucc még mindig kiforratlan, és vannak pillanatok, mikor inkább idegesítő, mintsem szórakoztató), de mégsem ez a nagy wasistdas. Ami miatt ez a film elképesztő -- számomra --, az a minőség, ahogy össze lett pakolva 160 percnyi tömény szórakozássá. A sztoriról sokat nem érdemes beszélni, hiszen azt lényegében teljes egészében előtték az utolsó bemutatóban, és ha egészen őszinte akarok lenni, akkor maga a cselekmény nem is egy nagy szám, hiszen kiszámítható és nem is túl eredeti.

Na de akkor mégis mitől elképesztően jó az Avatar? Ahogy írtam, az egészben az a lélegzetelállító, ahogy össze van gyúrva. Lehet hülyén hangzik, de ennek a filmnek, annak ellenére, hogy mindezidáig csak a technokrata voltát helyezték előtérbe, igazi lelke van. Ha beleéljük magunkat a sztoriba -- márpedig beleéljük magunkat --, akkor megérint, és elgondolkodtat, a végén pedig nem (csak) azon fogunk ámuldozni, hogy mennyire látványos volt, hanem azon (is), hogy a meglehetősen egyszerű és sablonos felszín alatt micsoda mélységek rejtőznek. A film egyszerre reflektál a közelmúlt és napjaink történelmének fontos kérdéseire, jókora adag kritikával élve a modern világ felé. S bár a lényeg szembetűnő, mégsem didaktikus, ami leginkább annak köszönhető, hogy a tényleg egyszerű történet hihetetlenül kidolgozott alapokon nyugszik. A bolygó és az őslakosok viszonya és "mitológiája" annyira jól ki van találva, és annyira jól össze van gyúrva, hogy a képi világban jelentkező vizuális csúcstechnika csak másodlagos lehet mellette. De nem csak a tartalom van ám rendben, hanem a kivitelezés is, a kezdés érdekes, folyamatosan nő a feszültség, hogy aztán mindez egy húsz perces akcióorgiában csúcsosodjon ki, amit aztán egy gyors, de pozitív levezetés követ..

Az Avatar a technikai bravúrjaival hívta fel magára a figyelmet, pedig nem ettől lesz igazán jó mozi. Persze érthető az egész, a népek érdeklődését a nagy szavakkal, a látványbeli forradalommal lehetett felkelteni, és sokan ezért is mentek el erre a filmre, ám én úgy gondolom, hogy a megtekintését követően elsősorban nem arról fogunk ódákat zengeni, hogy mennyire ütős volt a látvány, hanem arról, hogy mennyire egyben volt ez a film, mennyire magával ragadott, annak ellenére, hogy a cselekmény összefoglalható öt tömör mondatban...

Kulcsszavak: Filmek

11 hozzaszolas

2009/12/13

23:24:40, bateman

Úgy nézem, hogy James Cameronnak be fog jönni az Avatar. Hiába került legalább 300 millióba, az emberek zabálni fogják. Az első sajtóvetítések már megvoltak, a firkászok el vannak ájulva a monumentális alkotástól, új mozis korszakról beszélnek – s bevallom, ez már engem is felcsigázott. El is kezdtem nézni a jegyfoglalást, és sikerült is viszonylag normális helyet kifognom december 23-ára, 22:15-re. Ennél hamarabb egész egyszerűen már nincs értékelhető ülőhely az IMAX moziban (mert ha már Avatar, akkor legyen a legjobb minőség...), minden le van foglalva, csupán néhány szék akad a széleken, és az első sorban – pedig a jegyek 1800 Ft-ot kóstálnak. Szóval nem lepődnék meg, ha új bevételi rekordok születnének a következő hétvégén, na persze nem csak nálunk, hanem úgy világszerte...

Kulcsszavak: Filmek

2 hozzaszolas

2009/12/04

00:41:47, bateman

Idén húsz éves az Empire magazin, a világ egyik legnagyobb mozis lapja, és ennek "örömére" készült egy fotósorozatot, ami színészeket ábrázol egykori legendás szerepükre visszautalva – eddig csak részletek bukkantak fel a neten, de mostanra a teljes széria megtekinthető a lap weboldalán. A képek között vannak teljesen snassz alkotások (példának okáért a Bourne Matt Damonnal, vagy a Harry Potter csapat -- bár Emma Watson lába elég király), illetve akadnak egészen zseniálisak is. Ilyen példának okáért a Jurassic Park, a Bárányok Hallgatnak vagy éppen a Hetedik (Kevin Spacey fotója eszméletlen jó...), na és ha már ez itt a bateman blog, akkor nem maradhat ki Christian Bale emlékezetes figurája sem abból a meglehetősen felejthető filmből.

A teljes galéria erre található.

Kulcsszavak: Filmek Fotó

2009/12/02

Zombi Top #5

16:50:20, bateman

A hétvégén elég alaposan elmerültünk a zombi témában a Zombieland című remekmű kapcsán, s másnap elgondolkodtam rajta, hogy ebben a szegmensben mik is voltak a kedvenceim az elmúlt években. Sokat nem kellett töprengenem, hamar meglett a Top 5, amit most meg is osztok mindenkivel – hozzáteszem, senki ne várjon klasszikusokat, nem vagyok nagy rajongója a zsánernek semmilyen területen (film, irodalom, képregény), így főleg a mainstream vonalból válogattam össze az öt legjobbat:

#1: 28 nappal később

Danny Boyle Londonban és környékén játszódó horrorja mind a mai napig nagy kedvencem, és nem csak azért, mert annak idején kritikát írtam róla. A filmnek valami egészen elképesztő hangulata volt, és ekkor indult be az akkor még teljesen ismeretlen Cillian Murphy karrierje is. Ami miatt még nagy befutó volt nálam ez a mozi, hogy a zombiműfajjal némileg szembemenve ennek a filmnek a végén azért kaptunk egy pozitív löketet is, ami igazán jót tett a meglehetősen borongós cselekményt követően...

#2: Dead Rising

A Capcom Xbox360-exkluzív zombis játéka, amely a Romero féle Dawn of the Dead vonalat ültette virtuális formába. Hősünkkel egy plázában ragadunk egy zombivá lett város közepén, és ki kell tartanunk 72 órán keresztül. A játékban szinte minden fegyverként használható, és eldönthetjük, hogy meghúzzuk-e magunkat, avagy hőst játszva megmentjük a plázában rekedt embereket. Bónusz pontok járnak még a teljesen szabad játékmenetért, a több száz zombit mozgató grafikáért és a többféle befejezésért...

#3: Holtak Hajnala (2004)

Zack Snyder remake-je a második kedvenc zombis mozim, olyan film, amit bár kívülről ismerek, még sokadik alkalommal is ugyanolyan hatással van rám, mint az első megtekintéskor. Sokan támadták Snydert, hogy mennyire szentségtelenül nyúlt hozzá a Dawn of the Dead-hez, de szerintem a film brutálisan jó. Bónusz pontokat itt a végre futni is képes zombikért és a filmtörténet első zombi ~~babyjéért~~ szüléséért osztanék ki...

#4: Left 4 Dead (1 és 2)

Újfent videojáték, amely egy multi-őrület a Source motorra felépítve. Tipikusan olyan game, ahol nem a látvány, hanem a játékélmény visz mindent. Van ugyan single player, de a non plus ultra az a négy fős kooperatív mód, ahol négy túlélőt alakítunk, és nincs más dolgunk, mint megmenekülni a zombik lankadatlanul áradó seregei elől. A hangsúly a csapatmunkán van, nem lehet kolbászolni és rambózni, különben tuti halál lesz a vége. Piros pont az extra opcióért, mikor zombival is lehetünk, illetve a második részben megjelennek a meele eszközök, a láncfűrészt pedig nagyon szeretjük...

#5: Zombieland

A lista legfrissebb darabja, a már emlegetett, és a listát életre hívó Zombieland, amely az első megtekintést követően azonnal nagy kedvenccé vált. Igazából nem is horror, hanem egy zombi alapokra helyezett vígjáték, eszméletlen jó karakterekkel, zseniális szövegekkel, minimális drámával, egy csipetnyi romantikával és brutális mértékű elborult humorral. Az idei év egyik legszórakoztatóbb mozija, aminek piros pont jár Bill Murray szerepeltetéséért, és a túlélés szabályaiért...

Kulcsszavak: Filmek Game

7 hozzaszolas

Ohohohohó

09:17:55, bateman

Kulcsszavak: Filmek Képregények

2009/11/29

Zombieland

12:25:05, bateman

Tegnap egész korrekt kis szombatot sikerült összehoznunk, igaz, hogy délelőtt befigyelt egy kis munka, de négykor már legurítottunk egy kis lélekmelegítő pálinkát, aztán főztünk egy jót, majd a kései ebédet követően beizzítottuk a Rock Band - Beatles: Rock Band - Guitar Hero 5 hármast, és egészen estig "zenélgettünk", mígnem eljött az nap fénypontja: ellátogattunk egy moziba, hogy megtekintsük a Zombieland című remekművet.

Komolyan mondom, hónapok óta a legjobb film, amit filmszínházban láttam. Az alapvetés ugyebár megint a zombiapokalipszis, s bár vannak benne meglehetősen gusztustalan jelenetek (végtére is itt zombik esznek embereket), ez a film egyáltalán nem horror, hanem egy frenetikus humorbomba. Hárman egymás mellett szerintem egész ősszel nem röhögtünk annyit, mint a Zombieland közel két órája alatt. A történet nem egy nagy truváj, négyen mennek a világba és csapkodják a zombikat, de a karakterek, a dialógusok, a cselekmény olyan jól meg van írva, hogy egy unalmas másodpercünk nem volt a moziban. A rendezés is marha jól idomult a komolytalan történethez (pedig elsőfilmes direktor vitte a mozit), a rengeteg belassítás és a teljesen életidegen megoldások csak még röhejesebbé tették a jeleneteket, s mindehez még hozzájött a film magját képező "szabályrendszer", és ennek vizuális megjelenítése. Utoljára a Felforgatókönyvben találkoztam ilyen megoldással, ott is nagyon tetszett, hát még itt -- na meg eleve a szabályok, meg a film első öt perce, hát az valami eszméletlen: Rule #1: Cardio. Tipikusan olyan mozi ez, amit még hónapok, évek múlva is emlegetni fogunk, fel is került a nagy kedvenceim közé, alig várom, hogy beszerezhessem DVD-n és újra nekiveselkedjünk a megtekintésének.

Ja, és Bill Murray még mindig a legnagyobb arc. Még a Garfield ellenére is.

Kulcsszavak: Filmek

3 hozzaszolas

2009/11/04

TTT'SW

15:37:11, bateman

Bár korábban terveztem, csak tegnap este jutottam el oda, hogy megnézzem a The Time Traveller's Wife című filmet. A könyvről ugye már a nyár folyamán áradoztam, és pár napja már hangot adtam a félelmeimnek a film várható minőségét illetően, s bár a megtekintés időpontjára tényleg alacsonyra helyeztem az elvárásaimat, sajnos a mozinak még ezt is sikerült alulmúlnia. Az első számú probléma természetesen a könyv lerövidítése volt, számos fontos momentum, belső monológ és szereplő kimaradt, és a regény sajátos hangulatát adó - könnyen követhetőnek amúgy nem nevezhető - időugrások is teljesen száműzve lettek az adaptációból. Erre persze számítottam, hiszen egy másfél-két órás moziba az egész művet, a karakterek saját gondolatait, az apró finomságokat képtelenség lett volna belesűríteni (az egész regény egy minisorozatért kiált), de sajnos a tényen, hogy a dráma ezáltal nem picit ki lett herélve, ez mit sem segít.

Ha ez nem lenne elég, szerintem a karakterek sem működnek, kedvelem mind Eric Banát, mind Rachel McAdamset, valahogy mégsem adják vissza azokat a figurákat, akiket a könyvben megismertem, és ami még ennél is rosszabb, hogy számomra egyáltalán nem működött köztük a mindenen átsegítő szerelem, a karakterek közti kémia. Csupán a film utolsó tizenöt percében sikerült igazi erőt kölcsönözniük a mozinak – de akkor ez már igazán mindegy volt, és igazából még ez is a végkifejletnek volt köszönhető, nem a színészi játéknak. Fogalmam sincs, hogy a regény ismerete nélkül milyen lehet ez a mozi, de én csakis azt tudom javasolni, hogy ha valaki szeretné megismerni a történetet, az semmiképp ne a filmmel kezdje, mert az csupasz, üres és hiányzik belőle az igazi atmoszféra, viszont ha a könyv elolvasása előtt tekinti meg valaki, azzal a könyv hangulatát és drámáját is ki fogja nyírni, mert bár igazi erő nélkül, de zanzásítva azért azt mégiscsak sikerült átültetni a vászonra.

Kulcsszavak: Filmek Könyvek

2009/10/28

The Time Travellers Wife Revisited

19:32:28, bateman

Holnaptól játszák itthon az Időutazó Felesége című filmet, ami az egyik idei kedvenc könyvem adaptációja. Kis mozis kompániámmal már lebeszéltem, hogy megtekintjük ezt a filmet (majd vasárnap), de bennem van a kisördög, hogy holnap mégiscsak felkerekedem, és a többiekre nem várva egyedül ülök be egy moziba. A regényből bevillanó részletektől még most is megborzongok kicsit, így roppant kíváncsi vagyok, hogy miképp sikerült ezt a meglehetősen egyedi (leheletnyi sci-fivel bolondított) romantikus drámát átültetni a gyöngyvászonra.

Mondjuk a kíváncsiságom ellenére tartok attól, hogy kisebb csalódással lesz dolgom, hiszen a nyári premier óta alig olvastam pozitív kritikát a feldolgozásról (habár az imdb-n 7,3, tehát a jónépnek mégiscsak tetszik...), és a vaskos könyvet nézve alapból szkeptikus vagyok, hogy miképp sikerülhetett ezt a sztorit 107 percbe zsúfolni. De ennek ellenére hajt a már emlegetett kíváncsiság, és őszintén megvallva, az sem olyan nagy baj, hogy Rachel McAdams-et kell néznem több, mint másfél órán át...

Kulcsszavak: Filmek

2009/08/30

Inglorious Basterds

14:41:16, bateman

Tegnap este Babóval beneveztük a legújabb Tarantino filmre, és azt kell mondjam remek választás volt és igazán hálás vagyok ennek a kissé hibbant rendezőzseninek. A film kellően szórakoztató volt, és amiért tényleg meghajlok Tarantino előtt, az az a tény, hogy végre fogta ezt az egész náci-zsidó tematikát, és kissé elbagatelizálta, egy western hangulatú bosszúmozit épített a nagy történelmi szégyenfoltra. Megvallom, engem a Schindler listája óta feláll a hátamon a szőr a holokausztmoziktól, hiszen negyvennyolcszor jártuk körbe a témát, mindenféle új nézőpont nélkül. Fel kell persze dolgozni a múltat, meg kell ismerni, de az elmúlt években hollywood és a világ túlzásba vitte a dolgot, és a végére én már csak a művi szenvedést, és a szerezzünk mi is egy Oscart hozzáállást láttam ezekben a filmekben.

Remélhetőleg ennek most vége szakad, hiszen jött az öreg Quentin, és egy helyenként meglehetősen abszurd mozit forgatott, zabolátlan módon söpörve félre azt a képzetet, hogy a II. világháború terrorához csak érzékenyen és hősiesen lehet hozzáállni. A sztori igen egyszerű, sablonszerű bosszúsztori történelmi környezetben, jókora adag fekete humorral, némi brutalitással és ismét tökéletesen összeválogatott színészekkel. Kiemelendő Brad Pitt, aki eszméletlen jó a tuskó déli amerikai szerepében, és ott van a zseniális Christopher Waltz az SS kopó szerepében. Már csak kettejük miatt érdemes megnézni ezt a filmet.

Külön öröm, hogy a film ~~három~~ négy nyelven beszél, angolul, németül, franciául és ott egy csipetnyi olasz is, jó volt hallgatni a különböző párbeszédeket, ahogy a nyelvi különbségek részét képezték az egész filmnek. Vicces, de ez így sokkal autentikusabb volt, mint a nagy holokauszt-mozik, engem például kifejezetten zavart, hogy a Zongorista varsói gettójában, mindenki angolul beszélt – az a mozi egyébként is határtalanul túlértékelt, de ennek köszönhetően még a hiteléből is vesztett. Szóval az ilyen apró részletek tették igazán remekké ezt a filmet, na meg a kocsmás jelenet, ami szerintem egyértelműen a film csúcspontja. Nem volt egyébként egy pörgős mozi a Basterds, jó hosszúra is sikeredett, de minden perce megérte a mozijegyért kifizetett összeget.

Kulcsszavak: Filmek

7 hozzaszolas

2009/08/16

Röviden vol. 2.

23:39:00, bateman

Az elmúlt pár hétben megint jó pár alkalommal voltam moziban, de sosem éreztem igazi késztetést, hogy megírjam a véleményem a megtekintett alkotásokról. Mivel Babóval és Dórival ma este megint összejöttünk egy közös mozilátogatás alkalmából, gondoltam röviden bepótolom a mostanában látott termést:

Public Enemies

Szinte mindenki szidta ezt a filmet, pedig az én ízlésem szerint teljesen rendben volt. Persze értem én, hogy a sok hülye folyton azt várja, hogy Michael Mann újra megrendezi a Heat-et, de nem. Ennek a filmnek sincsen semmi köze ahhoz, és ez nem is baj. Egy gyönyörűen kivitelezett gengszterdráma, végletekig hiteles környezetben, szerintem kiváló színészi alakításokkal. Lassan hömpölygő, de mégis élvezetes alkotás, amit csak néha ront le a HD-kamerás bohóckodás.

Harry Potter and the Half Blood Prince

Már az ötödik résznél is látszott, hogy a rendező, David Yates egy tehetségtelen pancser, de a hatodik könyv adaptálásával konkrétan megteremtette a "hogyan heréljünk ki egy regényt teljesen" mintapéldáját. A könyv címe ugyebár a Félvér Herceg, akiről a moziban gyakorlatilag egy magyarázó szó sem esik, csak Piton vakkantja el a végén a lényeget. Bravúros. A színészi játék továbbra is nevetséges, és a könyv sötét hangulata ellenére a rendezés is olyan lagymatag volt, hogy simán elaludtam volna, ha nem röhögök fel minden második percben az egyre kínosabb jeleneteken.

G.I.Joe - The Rise of the Cobra

Kezdésnek gratulálnék a magyar címhez (A kobra árnyéka), ismét sikerült alulmúlni mindent, ennél még a The Knowing - Képlet páros is jobb volt. Magáról a moziról csak annyit, hogy én már így augusztusban kiosztanám az év legnevetségesebb és legkínosabb mozija díjat, és a nyertes természetesen a G.I.Joe. Régen láttam olyan akciófilmet, aminek nevettem a vizuális effektusain és amelynél gyakorlatilag a tenyereimbe dőltem mikor megszólaltak a karakterek. Ez a film egy 170 millió dolláros katasztrófa.

Last Chance Harvey

Ismét egy bravúros címfordítás: Szerelem második látásra. A film egyetlen hibája egyébként a magyar címe, a többi egész egszerűen briliáns. Dustin Hoffman és Emma Thompson lubickolnak a szerepükben, pedig két meglehetősen szerencsétlen figurát alakítanak. A szép az egészben mégis az, hogy a film megmutatja, miképp képes két ember kihozni egymásból a legjobbat. Régen láttam ennyire emberi, szerethető, természetes történetet - imádtam minden pillanatát.

Drag me to Hell

A mai választásunk, egy Sam Raimi féle horror, amin sokkal többet röhögtem, mint amennyit féltem - persze épp ez volt a lényeg. A helyzet az, hogy tökéletesen kikapcsolt ez a mozi, helyén volt a kissé bárgyú történet, néha jókat ijedeztem, és ültek a néha gusztustalan poénok is, az elképesztő fekete humorról nem is beszélve. Ennél jobb levezetést nem is találhattam volna ennek a hétnek a végére.

Kulcsszavak: Filmek

2009/07/10

Röviden

12:24:00, bateman

Az elmúlt napokban több filmet is alkalmam volt megtekinteni, így most egy gyors összegzés következik, hogy miről milyen vélemény alakult ki bennem a moziterem elhagyását követően:

Transformers: Revenge of the Fallen

A nyár abszolút csalódása, a film, ami túl hosszú lett és pont azokat elemeket erőltettek benne, amelyek már az elsőben is kissé cikire sikerültek. A hatalmas robotok közti küzdelmek tényleg látványosak, de a harcok között meg kell hallgatni a nevetséges dialógusokat, nézni kell a gyermeteg Autobotokat és túl kell élni a hihetetlenül nevetséges tiniszálat. DVD-n ez már nem lesz meg...

Hangover

Habár korántsem volt olyan vicces, mint ahogy azt elsőre reméltem, ettől függetlenül nagyon jókat röhögtünk a moziban, szinte végig volt hangulat, csak a végére fáradt ki egy kicsit a sztori.. Számos emlékezetes szöveg volt benne és szombat délutánra tökéletes választás volt, és már a stáblista alatt látható fotók miatt érdemes volt megnézni az egész filmet.

Conversation with Other Women

2005-ös film, ami most jutott el a hazai mozikba. Ha egy kicsit frissebb szellemi állapotban, fejfájás nélkül ülök be a moziba, akkor biztos jobban tetszett volna - de nem így történt. A folyamatosan osztott képernyő, a furcsa ugrások a múltba és a párhuzamos események inkább fárasztottak és a kisiklott párkapcsolat utolsó rezdülései sem hatottak meg komolyabban. Igazából nem rossz film, csak a hangulataink aznap este nem találkoztak...

Ghost of Girlfriend Past

Abszolút kakukktojás ami igazi kellemes meglepetésnek bizonyult. Könnyű nyári romantikus vígjáték, ami a Christmas Carol mintájára három szellemet küld a macsóra, akik bemutatják a múltat, a jelent és a jövőt, észheztérítési megfontolásból. Maga a sztori nem egy nagy etwas, de a párbeszédek zseniálisra sikeredtek, még szerencse, hogy nem lett leszinkronizálva ez a mozi, ugyanis Heltai Olga magyar fordítása minimum húsz százalékot elvesz a film értékéből. Egyszeri szórakozásnak mondhatni tökéletes, és muszáj megjegyeznem, hogy a soundtrack is eszméletlen jóra sikeredett, csak emiatt plusz húsz pont jár a szellemeknek.

Kulcsszavak: Filmek

1 hozzaszolas

2009/07/05

Még mindig zseniális

17:55:38, bateman

Kulcsszavak: Filmek

8 hozzaszolas

2009/06/25

Coco avant Chanel

00:30:38, bateman

Tegnap egy váratlan ötlettől vezérelve megkérdeztem Annát, hogy nincs-e kedve mozit látogatni velem, s némi egyezkedést követően a mai (ami a poszt írásakor már tegnap) napot jelöltük ki a mozilátogatásra, a választás pedig a Coco Chanel filmre esett. Megvallom, voltak félelmeim a mozit illetően, ugyanis annak idején mindenki dícsérte nekem a Piaf című alkotást, amit viszont a Marion Cottillard iránt érzett őszinte szerelmem ellenére sem tudtam végignézni. Szerencsére az Audrey Tautou főszereplésével forgatott Coco Chanel semmiben nem hasonlít az említett csalódásra, és legnagyobb örömömre nem a sikert, hanem kizárólag az oda vezető utat mutatta be nekünk. Nem véletlenül lett a film címe Coco avant Chanel, hiszen az arany évekből gyakorlatilag az utolsó öt percet leszámítva semmit nem kapunk, ellenben megismerhetjük a különc, öntörvényű Gabrielle-t és azt, hogy milyen hatások érték, mielőtt betört volna egy olyan "szakmába", amit előtte kizárólag a férfiak uraltak. Engem konkrétan lenyűgözött Chanel karaktere, amiben persze nagy szerepe volt az Amélie-t végre maga mögött hagyó Tautou-nak is, de nagy megelégedésemre nem csak ő remekelt, hanem a két fő férfi karakter is. Az már csak hab a tortán, hogy nem csupán egy drámai életszakaszt kapunk, hanem jófajta korrajzot is, amibe bőven belefért, hogy humorral dúsítsák az egyébként is zseniálisra írt dialógusokat. A film tehát csillagos ötös, és abszolút szórakoztató, nem csak divat-fanatikusoknak...

Kulcsszavak: Filmek

6 hozzaszolas

2009/06/15

Knowing

01:36:26, bateman

Kezdésnek üzenem az SPI Hungary és a Forum Hungary teljes stábjának, hogy legközelebb, mielőtt címet adnak egy filmnek, nézzék meg azt, de legalábbis kérdezzenek meg valakit, aki már látta, mert elég nagy szégyen, hogy a Knowing nevezetű mozi magyar címe Képlet lett, miközben egy fia képlet nincs az egész filmben. Na de sebaj, azt kell mondjam, hogy ennél nagyobb bajom nem volt ezzel az alkotással, pedig mikor láttam az első trailert, akkor konkrétan háromszor is átfutott fejemen: atyaég, mi ez a szar? Túlzás lenne persze azt állítani, hogy hej de nagy valami, de így vasárnap estére bőven elment, igazából egy panaszos szavam sem lehet. Évek óta nem láttam értékelhető Nicholas Cage filmet, és itt sem brilírozott az öreg, de bőven hozta a kötelezőt, noha azért gondolom nagyon nem kellett szenvednie ezzel a szereppel - és még a haja sem volt ciki.

A filmből nem lőnék el semmit, aki csak az első trailert látta, az meg fog lepődni, hogy hová fut ki a film, aki meg látta a másodikat is, az a felétől tudni fogja mire megy ki a játék. Én ez utóbbi kategóriába tartozom és az az igazság, hogy ha nem tudok meg korábban többet a filmről, akkor nem is ülök be rá. Minden kiszámíthatósága ellenére azért kellően feszült és látványos volt ez a mozi (már a helyenként igen durva digitális megvalósítás okán érdemes lehet megnézni az egészet), szóval nem kidobott pénz a jegyár és még a befejezéstől sem fejeltem le az előttem lévő széket, pedig azért egy kicsit megrezzent a léc. Mindent egybevetve a sztori rendben volt, kicsit talán még el is gondolkodtat és ahhoz képest, hogy a kezdés egy gagyi horrorra hajaz, a vége egészen elrugaszkodik a hollywoodi sablonoktól... Na nem nagyon, de éppen annyira, hogy az ember elégedettsége szinten maradjon.

Kulcsszavak: Filmek

2009/06/04

Terminator: Salvation

02:52:12, bateman

Nos, megtörtént az éjszakai mozilátogatás, megtekintettük a Terminator: Salvation című nyárnyitó blockbustert és bizony azt kell, hogy mondjam, én kellemeset csalódtam. Két hete, mikor az óceán túlpartján bemutatták a filmet, bizony elrettentett, hogy a rottentomatos.com-on a kritikusok tömege mindössze 34%-ra értékelte a legújabb Terminator mozit. Lettek is prekoncepcióim rendesen, ám ez mégsem tántorított el attól, hogy ellátogassak a moziba ma hajnalban. És tényleg nem bántam meg. Persze a Salvation nem életem legjobb filmje, nem is életem legjobb akciófilmje, de mindenképpen jobb mint a harmadik rész, és lényegében egy olyan alkotás, amiért bőven nem kár kifizetni a jegyárat.

Az első negyven perc hibátlan, aztán egy ostoba közjátékot követően (amit én kivágtam volna a francba) jön néhány necces fordulat, amire az elvakult Terminátor rajongók majd farkast kiáltanak, végül egy elég ütős végkifejlet, amit egy kissé giccses levezetés zár. Nem mondom, van a történetben jó pár lyuk és ellentmondás, felesleges karakterek (Bryce Dallas Howard figurája minek kellett ebbe a filmbe?) de én úgy voltam vele, hogy agy kikapcs, szem bekapcs, aztán had' szóljon - és ebben a formában tökéletesen működik a film, hiszen az akció az olyan mértékben el van találva, hogy nem egyszer a földről kellett visszakukáznom az állam. McG-t (mint rendezőt) nem tartom nagyra, de azt el kell ismernem, hogy a középtájon található teljesen felesleges nüanszot leszámítva egy irtó feszes filmet rendezett, és nem túlzok, voltak pillanatok mikor rendesen izgultam és pislogni sem mertem, annyira beleéltem magam a látottakba.

A sztoriról és a bakikról hosszan lehetne vitázni, véleményem szerint ez felesleges, hiszen a szórakozás megvan és ha a rendszer gyenge lábakon is áll, azért működik. Igenis vannak frankó utalások, az alapok sem szenvednek hatalmas csorbát, habár úgy tűnik, mintha az alkotók tudomást sem vettek volna a harmadik rész létezéséről (ami szerintem egyáltalán nem baj). Végezetül, muszáj megemlítenem, hogy húsz perccel a a befejezés előtt egy olyan klassz fordulatot fogadott, amit látva én megbocsátottam minden korábbi faszságot. A lényeg, hogy a T:S egy jófajta popcornmozi, amin nem lehet unatkozni, igazi nyáreleji szórakozás, ha szereted az ütős akciófilmeket, akkor kár lenne kihagyni...

Kulcsszavak: Filmek

23 hozzaszolas

2009/05/28

State of Play

22:48:44, bateman

Már egész kicsi korom óta odavagyok az újságírós filmekért, mikor először láttam az Elnök embereit, már akkor éreztem, hogy ez a sajtós dolog nagyon bejön nekem. Habár végül nem lettem politikai, oknyomozó riporter (és valószínűleg már nem is leszek...), még mind a mai napig nagyon bele tudom élni magam ebbe a témába. Kár, hogy minden tíz évben sikerül összehozni egy igazán jó alkotást ebben a témában. Legutóbb a Drót ötödik évada volt képes erre, most pedig a State of Play (A dolgok állása). És igen, váóóóó, ilyen filmekért imádok moziba járni. Tökéletes thiller, nagyszerű paranoia mozi, mindez jófajta nyomozós, újságírós köntösben. A történet brilliáns, jól kidolgozott és kellően fordulatos, s mindemellé még lendületes rendezés is társul, Kevin Macdonald egészen az utolsó pillanatig képes fenntartani a feszültséget, sőt, a cselekménynek hála még az utolsó tíz percre még egy nem várt csavar is belefért a forgatókönyvbe, így a mozilátogató igényei teljes egészében ki vannak elégítve Ezt követően már csak hab a tortán, hogy a színészi felhozatal is remek. Russel Crowe, Ben Affleck és Rachel McAdams hozzák az elvárható kötelezőt, de a mellékszerepekben is brillíroznak az aktorok, Jeff Daniels, Jason Bateman és Helen Mirren is zseniálisan jók. Az elmúlt hónapok egyik legjobb filmje a State of Play, legutóbb a Michael Clayton tudott ennyire magával ragadni ebben a műfajban, igazán nagy kár, hogy olykor évek telnek el egy-egy jól sikerült thiller között...

Kulcsszavak: Filmek