Valószínűleg ez nálam valami hülye aberráció,
de mindig vonzódtam a posztnukleáris történetekhez. Már egészen
kamaszként furcsa késztetést éreztem a
Másnap című
torokszorító mozi megtekintésére, és valami furcsa borzongással
töltött el, ahogy az olyan alkotásokat figyeltem amelyek egy
esetleges atomháború utánni társadalom képét festették le
(ezért tudtam nézni a Jericho-t is, miközben nem volt egy túl
jó sorozat). Éppen ezért vált a kedvencemmé a
Fallout
széria, hiszen ennél a játéknál jobban még semmi nem mutatott
be egy ilyen világot. Furcsa egybeesés, de miközben az emített
játék harmadik részét várom, megjelent az
Agave
kiadásában
Philip K. Dick Dr. Bloodmoney (Dr. Vérdíj)
című regénye, amely pontosan egy ilyen szituációt tár az ember
szeme elé. Az évszám 1981, ám a mester '65-ben írta regényt és a
retro feeling miatt valahogy tökéletes párhuzamot alkot a
Fallout szériával
(megvan benne az a technikai retro
is...). Benne az akkori világra jellemző atompara
(óvóhelyek mindenütt), és ugyanolyan az emberek felfogása
és élete, mint ahogy azt a játék is megjelenítette
(benne van
az a furcsa paranoid-optimizmus, ami csak az amerikaiakra jellemző
- lásd bármellyk Fallout video), kicsit steam-punk jellege
van, hiszen mostanra némileg gyermetegnek tetszik, ahogy a szerző
megjeleníti a jövőt, a technikát és magát az atomháború utáni
világot, komor, félelmetes, de mai szemmel benne van valami
unrealisztikus báj. Éppen mintha csak a
Fallout játékok
közvetlen előzményét olvasnám. A nagyvárosok romokban, elszigetelt
kis közösségek próbálnak életben maradni, nem tudnak egymással
kapcsolatba lépni, nincs energia, nincs üzemanyag, csak egy-két
vándor, akik vagy felbukkannak újra, vagy nem. aztán torzszülöttek
és mutánsok, szóval egyben van minden, átjárja egy jó kis hangulat,
ami lehet, hogy csak az én fejemben alkot ilyen egységes egészet.
Ami a legjobban tetszik az űrhajós, akit épp fellőnek a támadás
alatt, így ott kering a bolgyó körül és az egyetlen akit el lehet
érni rádión. Minden este felolvas az embereknek és megosztja az
információkat, amiket odafenntről lát. Az egész olyan félelmetes,
borzongató, hosszú idő óta az első regény, ami igazán leköt. Még
alig olvastam száz oldalt, de érzem hamar vége lesz, és a legjobb,
hogy fogalmam sincs
- ahogy Dick esetében mindig - hogy
mire megy ki a játék. Jobbkor nem is jöhetett volna ez a kötet, és
bizonyazt mondom: nem lepődnék meg, ha valamilyen formában ez a
regény is
(mivel az előzmény a "The Wasteland" című korai
számítógépes játék) alapja lenne az általam olyannyira imádott
játékszériának.