Röfi története még jóval a születésének időpontjában kezdődött, méghozzá januárban, mikoris a költözés közben tönkrement a hifim. A pakolászást követően nem volt hajlandó többé a CD lemezek lejátszására és hiába kötöttem rá discmant vagy iPodot, a minőség sosem volt az igazi. Zene nélkül tengettem hát a mindennapjaimat, egészen addig, amíg az egyik kedvenc blogomban rá nem bukkantam Röfi videójára (amit nyugodtan aposztrofálhatunk a születésének is). Szerelem volt első látásra, és két nap gondolkodást követően ma felkerekedtem az XMS vásárba, ahol végül megvásároltam az új családtagomat (a fehér és fekete jószágok kifogytak, így muszáj voltam elhozni egy piros példányt).

Röfi igazán varázslatos kis háziállat, mondhatni igazi csodamalac. Enni nem kér, nem piszkít, ellenben a hátába lehet illeszteni az összes létező iPodot, s ha ezt megtesszük, akkor azonnal zenemalacként kezd funkcionálni. Kis távirányítójával könnyedén lehet navigálni az iPod menüjében, a szeméből ömlik a zene, a pocakja a mélynyomó, a fülei érintésérzékeny hangerőszabályzók, pici orrai orrlyukai veszik az infravörös jeleket, a szájából pedig fény árad, hogy jelezze, zajlik az általunk választott művelet. Ha egészen őszinték akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy Röfi disznó jól szól: 2 darab 8W-os szeléssavú hangszóró és egy 15W-os subwoofer szolgáltatja a talpalávalót és a kicsike még maximumon is egészen tisztán szól, torzulásnak nyoma sincs. Az már csak hab a tortán, hogy szinte bármit rá lehet kötni (PSP, Xbox, iBook) és még az ipodot is tölti, miközben szól a zene. Röfi tehát az ideális háziállat, szép is, aranyos is, hasznos is. Biztos boldogan élünk, míg meg nem halunk.