Közel nyolc éve vagyok újságíró, de még mindig
izgatottan várom minden alkalommal, hogy a kezembe vehessem azokat
a lapokat, amelyek létrejöttében valamilyen formában közreműködtem.
Különösen jó érzés, mikor egy egészen új területen, egy egészen új
lapban jelenik meg írásom. A mai nap ilyen, hiszen az elmúlt hónap
során megegyeztem a Motorrevü szerkesztőségével, hogy indítunk egy
sorozatot a magazinban, amelyet minden hónapban én prezentálok. Ma
jelent meg az első szám a cikkemmel, és ismét remek érzés volt a
kezembe venni egy olyan színvonalas sajtóterméket, ami hozzám is
köthető.
Persze mielőtt valaki azt hinné, hogy valami kétkerekű gépszörnyről
szól az írásom, azt ki kell ábrándítanom, hiszen maradtam a
kaptafánál, azaz a cikk nyitányában konzolokat mutatok be, a
folytatásban pedig olyan játékokról fogok értekezni, amelyek
valahogy kapcsolhatóak a motorokhoz, azaz motorokat vezethetünk
bennük. Gondolom millióan fogjátok olvasni, szóval jó
szórakozást.
0 hozzaszolas














