Futóblog 09.07.01.
Annyira sűrű volt az elmúlt két nap, hogy nem is volt időm leblogolni a szerdai futás eredményeit, pedig ismét sikerült rekordot dönteni és tenni egy nagy előrelépést. Ebben persze biztos közrejátszott a nyaralás, és az is, hogy pont egy hét telt el az előző futás óta.
Gondoltam, hogy jó lesz a kondim, hiszen kipihent voltam, így különösebb gondolkodás nélkül nyomtam rá a 10k pontra a distance menüben és szépen nekiveselkedtem a tervezett két sziget körömnek. Az már az első öt kilométernél látszott, hogy ez nem egy átlagos futónap, könnyedén hagytam magam mögött a métereket és bizony a második kör végén még mindig nem éreztem fáradtnak magamat, így egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, bepróbálom a harmadikat is. Itt egy idő után az izmaim azért jelezték, hogy ez nem a szokásos adag, de ettől függetlenül gond nélkül letudtam a távot és eszméletlen jó érzés volt, mikor az iPod közölte, hogy túl vagyok a tizenhatodik kilométeremen.
Immáron három hónapja futok rendszeresen és végleg magam mögött hagytam az erőlködést, mindenféle szenvedés és önkínzás nélkül mennek a kilométerek, mostanra sikerült egy jó kis ritmust és mozgást is kialakítani, amit, hogyha elkapok, akkor könnyedén mennek az olyan, korábban lehetetlennek tűnő távok is, mint a mostani 16 kilométer. A szerdai edzés második fele egyébként már szinte teljes sötétségben telt, lement a nap körözés közben, és azt kell, hogy mondjam, este futni a legkellemesebb, a nyár folyamán hétnél előbb biztos nem megyek ki többször...














