Közel fél év után ismét sikerült összehoznunk egy találkozót az elhivatottakkal, így az ügyvezető úr, az informatikusok gyöngye és jómagam, a szerkesztő/újságíró ismét összeültünk egy Trófea étteremben, ahol a három órás evés-ivás mellett természetesen felidéztük a közös munkahelyi élményeket is. Az ilyen összeröffenések kihagyhatatlan témája a valaha volt legbolondabb barátnőm (pedig aztán...), Zita, akinek, ha mást nem is, azt mindenképpen megköszönhetem, hogy megismerkedtem a srácokkal...

 

Vele kapcsolatban merült fel életem talán legfurcsább kalandja, a három évvel ezelőtti nyári nap, amikor is a hónom alatt pályázatokkal a Pozsonyi utcában sétálva egyszer csak a semmiből felbukkant Zita aktuális barátja és szó nélkül nekem esett fényes nappal, a járda közepén - volt ott minden, ordibálás, verekedés, még rá gondolni is abszurd. A mai napig abban a hitben éltem, hogy a legdurvább tény ebben a sztoriban az, hogy az exem mintegy 11 hónappal a szakításunk után uszította rám a fickóját. Természetesen tévedtem, ugyanis Zoli ma feltárta előttem az egyik legelképesztőbb, eddig elhalgatott részletet. Állítása szerint ugyanis a fickó a cipőm alapján ismert meg az utcán, ugyanis Zita egy csomót beszélt róla. A cipőmről. Meglátta a lábamon, rájött, hogy én vagyok az, aztán nekem esett. Igazából kevés röhejesebb dolgot tudok elképzelni ennél, és ma már tényleg csak röhögni tudok az egészen, még azon is, hogy ez az egész elképesztő szitu velem esett meg...