Csodásan indult a reggel. Mr. Hajdú kilehelte a lelkét, nem bírta tovább a futást - azaz a mosógép nem hajlandó a további kooperációra, nem forgatja a dobot, ami mondjuk annak fényében, hogy közel egyidős lehet velem, nem olyan nagy meglepetés. Minden együttérzésem ellenére azért nem örülök a dolognak, mert a halál több rend ruhával a gyomorban ment végbe, s nem mindegyik szerette a forró fürdőt valódi mosás nélkül. Lett is színeresztés, meg másik ruha összekenése és kicsit el is kámpicsorodtam, mikor mindezt kihalásztam a megboldogult Mr. Hajdú gyomrából. Persze attól sem lettem vidámabb, hogy ezt követően nekiállhattam kézzel menteni a menthetőt.

Mindeközben végleges elhatározás is született, a mai nap folyamán nekifeszülök a mosógép témának és addig nem jövök haza, amíg be nem szerzek egy teljesen új szerkezetet. Konkrétan nem terveztem egy ilyen akciót a közeljövőre, de mivel mostanában nem nagyon van ráhatásom az életemre, így meglehetősen nyugodtan vettem tudomásul a dolgok ezen alakulását. Sőt, igyekszem a dolgok pozitív oldalát nézni: hééé, lesz egy új mosógépem!

A barátaim párkapcsolatai nincsenek jó hatással az életemre. Na persze ezt nem úgy kell érteni, hogy irigy lennék, szó sincs róla, örülök, hogyha a hozzám közelő álló emberek révbe érnek. Ám ennek ellenére ezek az örömteli folyamatok mostanában erős befolyással bírnak az én életemre is. Februárban azért kellett költöznöm, mert a lakótársam és barátnője között olyan szintre fejlődött a dolog, hogy együtt kívántak élni a továbbiakban. Kicsit zavaró lettem volna harmadiknak, így távoztam, új fészket kerestem.

Találtam is, több, mint fél éve élek egyedül, szeretem a lakást, jól érzem magam. De a tulajom házasodni készül és a közös fészek érdekében el kívánja adni ezt a kis pecót. Így hamarosan ismét keresgélésre kell adnom a fejem. Vonnegut is megmondta: így megy ez...