Meghalt a király, éljen a király
27 hozzaszolas
2008/08/26
Wonderful start
Csodásan indult a reggel. Mr. Hajdú kilehelte
a lelkét, nem bírta tovább a futást - azaz a mosógép nem hajlandó a
további kooperációra, nem forgatja a dobot, ami mondjuk annak
fényében, hogy közel egyidős lehet velem, nem olyan nagy
meglepetés. Minden együttérzésem ellenére azért nem örülök a
dolognak, mert a halál több rend ruhával a gyomorban ment végbe, s
nem mindegyik szerette a forró fürdőt valódi mosás nélkül. Lett is
színeresztés, meg másik ruha összekenése és kicsit el is
kámpicsorodtam, mikor mindezt kihalásztam a megboldogult Mr. Hajdú
gyomrából. Persze attól sem lettem vidámabb, hogy ezt követően
nekiállhattam kézzel menteni a menthetőt.
Mindeközben végleges elhatározás is született, a mai nap folyamán nekifeszülök a mosógép témának és addig nem jövök haza, amíg be nem szerzek egy teljesen új szerkezetet. Konkrétan nem terveztem egy ilyen akciót a közeljövőre, de mivel mostanában nem nagyon van ráhatásom az életemre, így meglehetősen nyugodtan vettem tudomásul a dolgok ezen alakulását. Sőt, igyekszem a dolgok pozitív oldalát nézni: hééé, lesz egy új mosógépem!
Mindeközben végleges elhatározás is született, a mai nap folyamán nekifeszülök a mosógép témának és addig nem jövök haza, amíg be nem szerzek egy teljesen új szerkezetet. Konkrétan nem terveztem egy ilyen akciót a közeljövőre, de mivel mostanában nem nagyon van ráhatásom az életemre, így meglehetősen nyugodtan vettem tudomásul a dolgok ezen alakulását. Sőt, igyekszem a dolgok pozitív oldalát nézni: hééé, lesz egy új mosógépem!
Kapcsolatok hatásai
A barátaim párkapcsolatai nincsenek jó
hatással az életemre. Na persze ezt nem úgy kell érteni, hogy irigy
lennék, szó sincs róla, örülök, hogyha a hozzám közelő álló emberek
révbe érnek. Ám ennek ellenére ezek az örömteli folyamatok
mostanában erős befolyással bírnak az én életemre is. Februárban
azért kellett költöznöm, mert a lakótársam és barátnője között
olyan szintre fejlődött a dolog, hogy együtt kívántak élni a
továbbiakban. Kicsit zavaró lettem volna harmadiknak, így távoztam,
új fészket kerestem.
Találtam is, több, mint fél éve élek egyedül, szeretem a lakást, jól érzem magam. De a tulajom házasodni készül és a közös fészek érdekében el kívánja adni ezt a kis pecót. Így hamarosan ismét keresgélésre kell adnom a fejem. Vonnegut is megmondta: így megy ez...
Találtam is, több, mint fél éve élek egyedül, szeretem a lakást, jól érzem magam. De a tulajom házasodni készül és a közös fészek érdekében el kívánja adni ezt a kis pecót. Így hamarosan ismét keresgélésre kell adnom a fejem. Vonnegut is megmondta: így megy ez...
2008/08/25
Hellboy 2
Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a
Hellboy második része meg sem fogja közelíteni a Dark
Knight színvonalát, de arra még álmomban sem gondoltam volna,
hogy ennyire tré lesz. Az első fél óra még teljesen rendben volt,
de amint túl leszünk a felvezetésen, valami nagyon elromlik és
percről percre mélyebbre temetjük a fejünket a kezeinkben. A romlás
oka egyértelműen a forgatókönyvben, azaz sokkal inkább annak a
hiányában keresendő. Egész egyszerűen félelmetes, hogy milyen
sablonnal van dolgunk, s ennél már csak az a rosszabb, hogy meg sem
próbálták feltölteni a csupasz keretet. Akadnak ugyan poénok és
utalások mindenféle mitológiákra, de ez nagyon harmatos az egészhez
képest, és az üresen tátongó sztorit romantikával akarják betömni,
a lehető legelcsépeltebb és legnevetségesebb romantikával. Amikor
Abe és Hellboy egy karton sörtől berúgva énekelnek az egyenesen
szánalmas (még annak ellenére is, hogy maga a dal
remek...) és innen csak lejjebb és lejjebb csúszik a
színvonal. A dialógusok erőtlenek és papírszagúak, a színészek
csapnivalóak és hiába van egy gyönyörűen kivitelezett világ, a
díszletek nem mentik meg a gyenge középszertől a filmet - hiába
gyönyörű és ezerszínű a trollpiac, ha a szereplők nem képesek
elmerülni benne. Az egész alkotás hullámzik, az akciók rendben
vannak, látványosak, de a köztes időben unatkozik az ember és csak
szenved a székben a töménytelen érzelmi giccs láttán. A rendezés
esetleges és egyáltalán nem feszes a film, se hangulata, se
lendülete nincs, történnek az események egymás után és az ember
képtelen elmerülni a misztikus atmoszférában. Arról nem is
beszélve, hogy a film negyedétől mindenki tudja mi lesz a
végkifejletben, így az izgalom csírája sem található meg ebben a
moziban. Őszintén szólva kár érte, hatalmas csalódás ez a film,
ilyen színvonalon harmadik részt ne is lássak.
2008/08/20
Olvasónapló (augusztus)
Továbbra is tartom magam azon elhatározásomhoz,
hogy a lehető legtöbbet olvasok: szerencsére már nem csak a
tömegközlekedésen találok erre alkalmat, hanem itthon is egyre több
időt töltök azzal, hogy elheveredem az ágyon és falom az oldalakat.
Ennek hatására már egyre több könyv tartozik a polcomon az olvasott
kategóriába, így jött a gondolat, hogy a képregények
mintájára mostantól minden általam elfogyasztott kötetről ejtek
egy kis bemutatót, ha nem is havonta, de minimum minden harmadik
elolvasott regény után. Korábban is tettem már hasonlót, de
mostantól rendszer lesz a dologból. Jöhet is az első adag.
(Tovább...)
2008/08/19
2008/08/16
"I know, I know. I’m taking the comics waaaay too seriously. Well, yes, I do take them seriously, why else would I read them? I enjoy the five minute forays into a fantasy world and, for a time, I relate to them. But no more. This Spider-Man is a stranger. Marvel took a fascinated, multi-dimensional, adult hero and turned him into something...less."
Barangoltam az interneten és az egyik kedvenc külföldi képregényes oldalamon találtam egy igen jó kis cikket, amelynek a fő csapásvonala természetesen Pókember témájú és arról szól, hogy miképp vélekedik a szerző az Amazing Spider-Man sorozatról, most, hogy már fél éve zajlik a Brand New Day névre hallgató, a széria húsz évét alapjaiban megváltoztató történetfolyam. Aki bírja az angolt, az a nyitánynak szánt cikkidézet alapján már láthatja, hogy mire jutott az említett írás szerzője. Tömören: ő erre ebben a formában nem kiváncsi tovább. Márpedig ez az esetében elég nagy szó ("Actually, it is a big deal."), hiszen a cikk tanúlsága szerint már az első szám óta rendszeresen megvett minden egyes Pókember címet ("Yes, I’m that old."). Ez pedig valóban nem kis fegyvertény. Az egészben az a legszomorúbb, hogy miközben olvastam a sorokat, folyamatosan bennem volt a lehangoló egyetértés. Az elmúlt fél év során teljesen kiveszett belőlem a lelkesedés az aktuális Pókember képregények iránt, az augusztusi felhozatalnál például el sem olvastam már a füzeteket, csak bele-bele kaptam, végiglapoztam, majd feltettem őket a többi mellé a polcra...
Szomorú ez, ha belegondolok, hogy kölyökként mennyire vártam a havonta érkező részeket és mikor megszűnt minden magyar forrás, akkor milyen elszántsággal vadásztam le a netről az egyes megjelenéseket. Nem is olyan régen még hónapról-hónapra vártam, hogy mi lesz, örültem a változásoknak (új ruha, maszklevétel és egyebek), most pedig egész egyszerűen hidegen hagy, hogy mi történik az imádott képregénykarakteremmel. Nem, nem öregedtem meg másfél év alatt, erről szó sincs, a kedvenc képregényem lett avítt, unalmas és közhelyes. Ez pedig egy embernek köszönhető, a Marvel vezető szerkesztőjének, aki úgy gondolja, hogy mindenkinél jobban tudja, hogy mi kell a népnek és a Pókembernek. Persze, nincs is ezzel semmi gond, ha az ember ilyen pozíciót tölt be, akkor hinnie kell benne, hogy érti és tudja, mit kell tennie. Abban viszont én vagyok biztos, hogy az ezredfordulót követő lassan tizedik évben nem lehet a nyolcvanas éveket másoló, összefüggéstelen, sehová nem vezető, lejárt lemezeket újrakarcoló történeteket megjelentetni. Fogalmam sincs az eladási adatokról, nem tudom, hogy szalad most a szekér, habár gondolom, hogy a havi három megjelenéssel lehet bűvészkedni, de azt egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy aki csak egy kicsit is komolyan veszi a Pókember képregényeket, aki szereti a karaktert, nem csak olvassa, hanem valóban kedvelni, hogy nekik (mint nekem) ez az egész elfogadható és tetszik.
És igen, a Csodálatos Pókember második száma volt az első amit megkaptam és azóta szinte megszakítás nélkül szerzem be a képregényt, mostanra viszont már csak a rutin veteti meg velem, s itt felmerül a szomorú kérdés: van ezek után értelme?
"Last week I walked into my local comic shop
for my weekly fix and I did not buy the latest
issue of Amazing Spider-Man."
2008/08/14
2008/08/13
2008/08/12
Megint haláleset a családban, nem a
legszűkebben, de azért ismét elég közel, az apai uokatestvéreim
mostanra jóformán árvák és azért az ilyesmi egy kicsit
elgondolkodtat. Mondhatni szerencsés vagyok, hiszen eddig nem
nagyon csapkodott meg a halál szele, ami volt, az is valahol a
természetes kategóriába sorolható. Két nagyapámat temettem eddig
el, a nagynénémet, de mivel - hogy is mondjam -, nálunk a családi
kapcsolatok egy idő után valahogy mindig a minimumra lettek
redukálva, annyira sosem rázott meg a dolog, leszámítva az anyai
nagyapámat, akinek a távozása meglehetősen váratlanul ért tizenkét
évvel ezelőtt, mind a mai napig eszembe jut a dolog. Most azonban,
hogy a kuzinok már szülők nélkül maradtak, ismét előjött a halál
gondolata. Mi történne, ha egy nap csörögne a telefon és a vonal
végén a szomorú hírt közölnék velem. Bevallom, nem nagyon tudom.
Nem éreztem még ilyen fájdalmat, nem ért még ekkora veszteség, így
még elképzelni sem tudom, hogy mi játszódhat le az emberben. Vagy
mi nem. Inkább ez az utóbbi foglalkoztat, aktuálisan ahhoz
kapcsolva, hogy otthon megint elmérgesedtek az állapotok - amit
egyszerűen nem tudok felfogni épp ésszel, hiszen most kellene a
legboldogabbnak lenni, hiszen érkezik az első unoka, olyan időszak
következik amire nem volt még példa a család ezen szegmensében. De
nem, megint csak a néma szenvedés, az elfojtott indulatok. S ennek
kapcsán azon töprengek, hogy vajon a halál megtörné-e azt a néma
közönyt, azt az undort, amit most érzek. Vajon képes vagyok eljutni
arra a szintre, hogy egy könnycsepp nélkül éljek végig egy ilyen
súlyos időszakot? Nem tudom, habár néha akadnak félelmetes
pillanatok, mikor úgy érzem, a masszív szánalmon kívül többre képes
már nem nagyon vagyok...
2008/08/10
No love for Wall-E
Bizonyigen, nekem annyira tetszett a Dark
Knight, hogy amint Miguellel kijöttünk a moziból, magamban azon kezdtem
gondolkodni, hogy mikor kellene újra megnézni, mert ez egy olyan
film. Elsőre a péntek tetszett passzentosnak, de mikor hazaértem
olyan fáradt voltam, hogy inkább az ágyikót választottam. Szombaton
már valamivel nagyobb volt az elhatározás és az MSN-en közhírré is
tettem, hogy akinek van ingerenciája, az nyugodtan csatlakozzon
hozzám. Nem is kellett sokáig várnom, Babó lelkesen
jelezte, hogy szívesen becsatlakozna a mozis programomba. Így is
lett és hétre jegyet foglaltunk az Aréna Plázába - a film előtt
akkora volt a sor a pultnál, hogy a popcornt és a gumicukrot
kihagytuk, de ennek kapcsán felötlött bennünk, hogy talán meg
kellene nézni a Wall-E-t is, hiszen én szívesen látnám megint,
Barbarának pedig ez az élmény sem volt még meg. Gyorsan meg is
néztük, fél órával a Batman után indult a kis robot
kalandja, elégedetten dőltünk hátra és merültünk el a komor
Denevér-kalandban. Két és fél órával később azonnal a pénztárhoz
siettünk, kértük volna a jegyet a műsorban szereplő előadásra, mire
a leány a gépnél közölte: hát azt mégsem vetítik ma le. WTF?
Először nem is értettem, de azért lassan felfogtam, persze nem
vagyok hülye, csak sosem hallottam még ilyet. Persze ebben a
csökött országban már nem illik meglepődni semmin sem...
2008/08/07
The Dark Knight
Természetesen ott voltunk a premier előtti
vetítésen (miguel meg én), ki nem hagytuk volna, sőt,
ráhangolódásképpen még meg is néztük az első részt, közvetlenül a
mozi előtt. Háromnegyed tizenkettőkor tűkön ülve caplattunk be az
Aréna Plázába, ahol kis késéssel kezdődött a film, de ez
csak rátett még egy lapáttal a hangulatra. Már majdnem fél nap telt
el, mióta kijöttünk a moziból, de még mindig nem tudom egyetlen
szóval lerendezni ezt a filmet: eszméletlen, lenyűgöző,
monumentális és nagyon-nagyon súlyos. Én nem is emlékszem mikor
volt utoljára ilyen mozis élményem, ha volt egyáltalán. A Sötét
Lovag ugyanis egy hatalmas adrenalinbomba, egy
feszültséggombóc, olyan film, amit az ember olyan feszülten figyel,
hogy még pislogni is elfelejt. Eszméletlen folytatás, nagyobb,
több, durvább és simán túlszárnyalja a Terminátor 2 vagy a
Birodalom visszavág színvonalát - ez utóbbit a sötét
atmoszférában is felülmúlja, miközben továbbviszi az elsőben
felvezetett reálisabb Batman vonalat. Christopher Nolan
olyan filmet rendezett, amiben egy percre sincs megállás, az ember
leizzad együltő helyében és húszpercenként pofon vágják, a lehető
legjobb mozis értelemben: hol vizuálisan, hol a fordulattal, hol
egy poénnal. A film két és fél óra, de egészen az utolsó fél óráig
Nolan képes egyre nagyobb és nagyobb dózisban adagolni a
feszültséget, s, hogy az ember idegei ne pattanjanak el, az egyes
ütéseket meg-megszakítja egy verbális poénnal, aminél az ember
felenged, hogy két perccel később már ismét szárnyaljon az
adrenalin.
Kétségtelen, hogy Heath Ledger viszi
a filmet, ilyen beteg, őrült , idegborzoló karaktert én még nem
láttam a gyöngyvásznon, egészen elképesztő az alakítás, és bár
Jack Nicholson Jokere egy egészen más figura volt,
színészileg Ledger legalább két kört ver az öreg
Jackre. A többi szereplő sem kutya, de ami igazán említést
érdemel, az a forgatókönyv: tele van csavarral és meglepetéssel, az
ember csak kapkodja a fejét és olyan dolgok történnek, amire nem is
számítunk., tökéletesen használja a képregényből ismert
karaktereket és Jokert egy olyan szintre emeli, amilyennel
talán még a képregényben sem találkozhattunk soha. Egész egyszerűen
félelmetes, hogy milyen mozit alkottak a Bőregér köré, a film
legalább fele alatt biztos, hogy libabőrös voltam, és a végére
kicsit meg is fájdult a fejem - nyilvánvalóan azért, mert annyira
belezuhantam Gotham világába, hogy tényleg elfelejtettem
pislogni is. A színészi játék és a történet mellett a megvalósítás
is remek, igazi monumentális csaták, üldözések, szöktetések,
verekedések, minden, ami egy igazán ütős akciófilmbe kell. De nem
vetették el a sulykot, mindennek helye van, és a filmről kijőve nem
a nagy pukkanások maradnak meg, hanem a dráma és az a végtelenül
komor hangulat, amitől valóban zseniális lett a Sötét Lovag.
Nyilván nem a világ legjobb filmje, de a legjobb folytatás és a
legjobb képregényfilm is egyben...
2008/08/04
Hosszú idő, mintegy másfél év után, ha csak
egy hónapra is, de ismét rendszer költözik a mindennapi életembe.
Utoljára akkor volt ilyen, mikor még az előző munkahelyemen húztam
az igát és mellette rendszeresen jártam a NOL kiadványszerkesztő
tanfolyamára. Akkoriban muszáj volt ledolgozni a napi kilenc órát,
s ezt időben el kellett kezdenem ahhoz, hogy ötre mindig
megjelenhessek az osztályteremben. Hatkor keltem, hétkor már az
irodában ültem a gép előtt, négykor automatikusan elindultam a
suliba, ötre megérkeztem, ott voltam átlagosan nyolcig és ez így
zajlott heti négy alkalommal.
(Tovább...)
2008/08/01
A nyelviskoláról
Mint oly sok dolognak az életben, a
nyelvtanulásnak is ész nélkül ugrottam neki. A hátam mögött lévő
iskolarendszerek mintegy tizenegy éven át igyekeztek belém verni a
német nyelvet, meglehetősen kevés sikerrel és mivel én azon
generáció egyik utolsó tagja vagyok, akinek a diplomájához nem
kellett nyelvvizsga, a főiskola évei alatt sem volt nagy a
késztetés, hogy megszerezzem a papírt és a szükséges tudásanyagot.
Az angolt ugyan folyamatosan "használtam" már a fősuli
alatt is, értem és olvasom, de a mai világban meglehetősen ciki,
hogy megszólalni alig tudok - sosem tanultam, így a nyelvtanhoz
vajmi kevés közöm van. Ezen a tarthatatlan helyzeten akartam
változtatni idén, mikor is külső lökésből adódóan elhatároztam, ezt
a nyarat a nyelvtanulásra áldozom - mind az idő, mind az anyagiak
szempontjából.
(Tovább...)
Golden Blog
Mint minden évben, ezúttal is neveztem magam a
hazai blogokat megmérettető Golden Blog "versenyre", már csak azért is,
mert annak idején, mikor indult ez az egész kezdeményezés, akkor
egyrészt bekerültem a legjobbak közé és többek között megismertem
Lacit, szintén akkori
versenyzőt, akivel azóta is baráti kapcsolatot ápolunk. Komplex
kategóriában jelöltem magam és az 500 beérkezett nevező közül
bekerültem egy szűkített listába. Ebben az évben nem
nagyon figyeltem oda, hogy miképp is zajlik maga a
"verseny", de aki esetleg tudja, és még szavazni is akar,
az nyugodtan tegye rám a voksát. Elolvastam a dolgokat, és
teljes mértékben a zsűri kezében vagyok, szóval nem kell mást
tennetek, mint drukkolni...
2008/07/31
Loser 4.1
Én ma nem akartam felmosni. Mosogatni és
kimosni viszont igen. Hazaérvén a munkából erőt is vettem magamon
és nekiláttam a feladatoknak: miután a konyhából eltűnt minden
piszkos edény, fogtam a szennyes első adagját és bedobtam a gépbe.
Mr. Hajdú készségesen végezte a dolgát, de nem gondoltam
volna, hogy így megsértődik rám. Miközben ugyanis ő a második
adagon csámcsogott, én bőszen nekiálltam játszani a Guitar Hero
3-al. Biztos túl hangos volt a rock és ez nem tetszett neki, s
hogy ezt az értésemre adja, kivágta az elvezető csövet a kádból.
Persze én ezt nem hallottam, tovább nyomkodtam a "húrokat". A
csengőt azonban már meghallottam, és két centi vízben tapicskoltam
el a bejáratig, ahol az alsó szomszéd fogadott, némileg morcos
ábrázattal. Nagy mentegetőzésbe fogtam, majd nekiestem a
katasztrófaelhárításnak. Én ma nem akartam mosni, de miután
összelapátoltam három vödör vizet, azért csak végigszaladtam szinte
az egész lakáson - most ragyog minden én pedig tiszta kosz vagyok.
Persze a történet úgy lenne kerek, ha minimum elmegyek itthonról a
mosás ideje alatt, vagy ha éppenséggel mindeközben még ki is zárom magam,
de hát ekkora lúzer azért még én sem lehetek...
2008/07/30
Sznob pöcs...
...vagyok, mondták már rám, mert ugye
Apple mániás vagyok, a kütyüimet igyekszem az almás cég
repertoárjából kiválasztani. Nem nagyon szoktam ezzel törődni,
hiszen valaki a cipőkre finnyás, van aki a ruhákra, van aki a
táskákra, én meg az elektronikai eszközeimre, főleg a
számítástechnika területén.
A dolog akkor nyert igazán értelmet, mikor rádöbbentem, hogy cikket csakis az iBookomon tudok jó szívvel fogalmazni, sőt, újabban belekezdeni is csak akkor tudok, ha előttem van a masina, ha azon írhatok. Az irodai PC-n egész egyszerűen nem megy, kell a kis képernyőm, a megszokott ablakaim és a kezem alá simuló rettentő profi billentyűzet. Ez van: egy sznob pöcs vagyok.
A dolog akkor nyert igazán értelmet, mikor rádöbbentem, hogy cikket csakis az iBookomon tudok jó szívvel fogalmazni, sőt, újabban belekezdeni is csak akkor tudok, ha előttem van a masina, ha azon írhatok. Az irodai PC-n egész egyszerűen nem megy, kell a kis képernyőm, a megszokott ablakaim és a kezem alá simuló rettentő profi billentyűzet. Ez van: egy sznob pöcs vagyok.
2008/07/29
2008/07/27
Beszélgetünk-beszélgetünk, és lassan-lassan
azt hiszem (nojó, sokkal inkább tudom), hogy vannak nagy
vízválasztók az életben. Az ember elmegy tanulni, aztán beleszagol
az életbe, amit már nagybetűsnek hívnak, sikert ér el a munkában,
épít valami egzisztenciát, aztán lehet megtorpan egy picit, mert az
utóbbit lehet folyamatosan bővíteni, fejleszteni, de már az első
millió sem számít majd akkora vízválasztónak, mint mondjuk
kibérelni az első lakást - a vagyon egy idő után csak az
életszínvonalat növeli, nem az életminőséget: nem mindegy. Nekem
még nincs első millióm, egy darabig, vagy tán soha nem is lesz, de
azért elmondhatom, hogy végeztem iskolát, megmásztam a
szamárlétrát, letettem valamit a munka asztalára és felhúztam magam
köré egy viszonylag biztonságosnak mondható egzisztenciát. Aztán
most mégis toporgok, keresek valami folytatást, de egyre inkább úgy
tűnik, hogy ez az a pont, ahonnan egyedül már nem érhető el a
következő szint...
2008/07/24
Wáááóóóliiii
Tegnap az angol miatt ejtettem a vetítést, de
ma este rászántam magam és elcaplattam a moziba, hogy megtekintsem
a Pixar legújabb animációs filmjét. Régóta tudtam, hogy
nem egy hagyományos darabbal lesz dolgom, de azt nem is reméltem,
hogy ennyire más és ennyire szórakoztató lesz ez a mozi. Ha
egyetlen jelzővel lehetne illetni, akkor a világ legbájosabb
romantikus űroperája - valami egészen lenyűgöző, hogy mit remekelt
a Pixar csapata ezzel a kis robottal. A történet nem egy
nagy waszisztdasz, de bőven megállja a helyét és a köré pakolt
elemekkel simán tökéletes szórakozást nyújt. És itt most nem arra
gondolok, hogy mennyire jól néz ki (mert eszméletlen, hogy néz
ki), hanem arra, hogy mennyire jól össze van pakolva az egész.
Szavak nélkül körülbelül tíz perc alatt túlesünk a felvezetésen, a
képek mindent elmondanak, aztán kapunk egy burleszk szerű első
fejezetet, amit egy akciódús második követ. Ez nem az a tipikus,
nagyon kikacsintós, utalásokkal telepakolt egyszernézős alkotás
(á la Shrek), hanem egy olyan mozi, amit az egyedi
pillanatai miatt imád meg az ember. Persze találunk benne humoros
nyúlásokat, ilyen a 2001: Űrodüsszeia többszöri megidézése
és az a számomra értékes és marha vicces momentum, hogy
Wall-E energiatelítettségi jele a Macintosh
bekapcsolási dallama. De nem csak ezek, hanem a dalbetétek, a
rendezés, a plánok, a kamerakezelés, a képi humor és abszurd
robotszereplők használata - mind, mind csillagos ötös és nem lehet
hibát találni benne. Még az idealizmus sem zavar, pedig az
emberiség lehordása, majd feltámadása azért simán lehúzhatná a
filmet, de nem, még ez is működik. Másfél óra tömény hangulat, egy
hatalmas nagy vigyoráradat az egész mozi és hiába vannak itt
masinák, még az érzelgős pillanatok is maximálisan a helyükön
vannak. S az egészben az a legdurvább, hogy itt még a stáblistába
is több kreativitás szorult, mint az elmúlt fél év animációs
filmjeibe összesen...
Buzibékávé
Ha a hírekben olyat olvastam, hogy egy idős
asszonyt egy megállón át vonszolt a villamos, sosem értettem, hogy
a picsába lehetséges ez. Ám ma éjszaka majdnem sikerült éles
tapasztalatokat szereznem a sofőri gondatlanságot illetően. Mozi
után szokás szerint vártam a 23-ast a Közvágóhídnál és
mikor befutott a jármű, akkor - lévén kurva udvarias fickó
vagyok - engedtem, hogy a két csokizabáló tehén előttem küzdje
(és ez nem lírai túlzás) fel magát a buszra. Fél lábam a
lépcsőn és néztem a földet, mert a két hatalmas picsától majdnem
elkapott a hányinger. Már épp adtam volna magamnak a lendületet a
követésükre, mikor egyszer csak a lábamra csukódott az ajtó és
megmoccant a busz. Ebben a szent pillanatban iszonyat adrenalin
löketet kapott az agyam és egy orbitális nagy BAZDMEG keretében a
busz oldalára csaptam és ugyanezzel a lendülettel szerencsére kis
is rántottam a jobb lábfejem. Egy nagyon hosszú pillanatig azt
hittem, hogy elmegy az állat, de aztán kinyílt az ajtó és
felszálltam. Egy másodperc erejéig átfutott a fejemen, hogy előre
megyek és rárúgom a kabinajtót a pasasra, de inkább megmarkoltam az
egyik fogantyút és feljebb csavartam a Zombie-t a
füleimben. Mire leszálltam, majdnem el is múlt a lüktetés a
halántékomban...
2008/07/23
2008/07/22
Szépen lassan elfogy az utolsó csepp is.
Érzem. Kiszárad, elsorvad, kicserepesedik. Néhanapján még
utánatöltöm, ideig-óráig elég, de a végtelenségig sosem. Foltozni
kellene, hogy néha egy kicsit bennt is maradjon, ne csorogjon szét
mindig a világba - maradjon: megérjen, megkössön, tartást adjon,
vagy nem is tudom.
De legalább a köpeny jó lett, napról-napra
többet takar, tökéletesedik az álca, lassan-lassan mindent elfed,
becsapom még a tükröt is. Aztán egy napon, mikor már csak a
toldozott-foltozott kopott szövet marad, felránthatod, s
rádöbbensz: nem vagyok sehol, s talán nem is voltam soha.
2008/07/20
I can\'t see
Elhagytam a szemüvegem. A negyediket lencsés
pályafutásom kezdete óta. Az elsőre már nem is emlékszem, van vagy
tíz éve, a második a liverpooli John Lennon reptér
mosdójában maradt még 2004 decemberében, a harmadik nagy
valószínűséggel a Duna Pláza mozijában még 2005 első
negyedében, s most a negyedik... Hát az már örök rejtély marad, hol
pottyantottam el, de nyilván valahol út közben, a huszadik és a
tizenegyedik kerület között. Béke poraira, avagy szilánkjaira.
Azért büszke vagyok rá, ha jól számolom, akkor simán két évig
bírta...
The Dark Knight Counting
Üzenem az Intercom vezetőinek, hogy
üljenek tüzes szénbe és kérjenek meg valakit, hogy közben locsolják
őket benzinnel. A Vasember tudott jönni világpremierrel,
az Indiana Jones is, Hulk is, még az az átkozott
Múmia 3 is az amerikai premierrel egy időben jön, akkor a
Dark Knight-tal miért kell várni három hetet?
Az idei év egyik legjobb filmje, én meg itt
eszem a kefét. 66 millióval nyitott, nem született róla negatív
kritika (rottentomatos.com - 94%), az imdb.com-on jelenleg az all
time 250 legjobb film első (!!!) helyét foglalja el 23 611
szavazattal. Christian Bale, Morgan Freeman, Heath Ledger, Gary
Oldman, Michael Caine, Batman, Joker, Harvey Dent/Kétarc - és nekem
még várnom kell háááááárom hetet, hogy megnézhessem, mert nincs az
az isten, hogy én ezt letöltve megtekintsem - moziban, tömeggel,
kóla/popcorn, ahogy kell.
Meg dobhat rám mindenki savat, de akkor is
szeretnék most Amerikában lenni, mert körülbelül szart nem ér az
agyonhypeolt IMAX mozink, ha csak húsz éves dinoszauruszokat
nézhetek benne, de a Dark Knight-ot nem...
