H2905121926
K3006132027
Sz3107142128
Cs0108152229
P0209162330
Sz0310172431
V0411182501

Antisoc HQ. - Apa cinikus közönye

Mert a diáknak joga van

Na, találtam végre egy csoportot, aki utál. Bent voltam helyettesíteni a 9/E-ben hét elején. Nem tudtam velük dolgozni, mert semmit nem tanulnak, nem írnak leckét, stb. Nem tudtam mire építeni a köv anyagot, inkáb beszélgettem velük. Elmagyaráztam nekik, hogy az angol kicsit más, mint sok tárgy. Ha itt kihagyják az alapokat, nem csak az első éves anyagokat nem fogják tudni, hanem borul a négy év, mert alapok nélkül nincs mire építeni. Nyilván nem dícsértem őket, mert nincs miért. Arra próbáltam ráébreszteni őket, hogy nekik kell megdolgozni a tudásukért, nem a tanárjuknak, akit hibáztatnak, meg az osztályfőnöküknek, akit semmibe vesznek.

Erre ma mehettem az igazgatóiba, mert az egyik "lázadó" beadványukban én is szerepeltem (az ott tanító kollegák zömét felsorolták). A következő vádpontokban talált bűnösnek az osztály:

- Megkülönböztető bánásmód, csak mert E-sek. (marhaság, mindenkivel tapló vagyok)

- Indokolatlan szigor (jaja, átdumáltuk az egész órát, csak úgy rettegtek tőlem, mondhatom)

Meg ha már írtak, hozzácsapták azt is, hogy mindennek elhordtam az angoltanárukat, meg az osztályfőnöküket. A szaktanár benyalta, az osztályfőnök megértette, hogy én leszarom a tanárok véleményét, ha vele lenne bajom, neki mondanám, nem egy ismeretlen csoportnak fikáznám.

A végeredmény: védhetem magam egy olyan szituban, amiben vétlen vagyok, és nincs semmi bizonyítási eszközöm. Sőt, semmilyen következménye nem lehet rájuk nézve, hisz nem tanítom őket.....

40 hozzászolás

#1007561, 2006-11-17 12:08:29, gumikrumpli

odamegyünk Ikivel és elgyepáljuk a kis szarosokat.

aztán sör a Royal Casinoban...

#1007576, 2006-11-17 12:36:59, cygne
Ez már a világvége, amikor feljelentgetéssel szórakoznak tanulás helyett - milyen felnőttek lesznek belőlük? Ez nem diákjog, hanem egyszerű "jelentsük-fel" játék.
#1007601, 2006-11-17 13:23:40, zsizsik

Gondolj arra, hogy ez is egy túlélési forma: védekezés helyett támadás. Sokan boldogulnak ilyen módon.

Persze töknemértek egyet ezzel a dologgal, és inkább csatlakoznék a szarosverőkhöz. :)

#1007650, 2006-11-17 14:38:33, bala
nem ez a fő gondom.  velem együtt még legalább hét-nyolc kollega szerepelt a "beadványukban",  és nem láttam közöttük azok nevét, akik ezt teszik a kölykökkel.  sőt, úgy vettem ki, hogy főleg a helyettesítő-tanárokat szivatták, merthát ők úgysem "állhatnak bosszút" rajtuk. nem osztályozzák őket, nem érettségiztetik, nincs tétje az ilyen hazugságoknak.
#1007674, 2006-11-17 15:17:35, kismaatee
Első gondolatom olvasás közben:
Mi a fasz?! "Beadvány"?! Jó hogy nem kiáltvány!
Szarni kell rájuk. Legyenek hülye kis pöcsök egész életükben, ha nekik az jó.
A nagy pofáér' meg tényleg verés jár.
#1007912, 2006-11-17 21:34:13, bala

az első gondolatom az volt, hogy egy unalmas szünetemben bemegyek hozzájuk beszélgetni a gerincességről, jogokról és kötelességekről, becsületről, és más hasonló felesleges légvárakról, de aztán rájöttem, hogy felesleges. ha a múltkori beszélgetésből annyi jött le nekik, amennyi, akkor ez kb annyi lenne a szemükben, hogy bementem megfenyegetni őket.

az E-seknek tényleg folyton sír a szájuk, hogy lenézik őket a suliban, meg lekezelik őket. de most komolyan, ezek a kölykök ugyanígy viselkednek a többi osztállyal szemben is. saját magukat rekesztik ki.

nekem eddig eszembe sem jutott, hogy megkülönböztessem az egészségügyiseket, ugyanúgy kezeltem őket, mint a közgázosokat. sőt, mióta a suliban vagyok, mindig én éretségiztettem az egészségügyis osztályt. soha nem voltak ilyen gondjaink. de most én is azt mondom, ilyen vérlázító baromság  közgázos osztályban nem fordulhatna elő.  és barom voltam, amikor azt mondtam, nem számít. igenis mérvadó az, hogy valaki milyen eredményekkel kerül hozzánk. mert amíg egy közgázos osztályba kell a 4,2  addig az eü-be 2,6-2,8 már bőven elég.  hadd nem mondjam, hogy 2,6 mennyire kurva kevés.  az innen kibukott gyerekeinket csak egyetlen iskola veszi át a megyében.....

az is beszédes, hogy nem egész három hónapja vannak nálunk, és már hat fegyelmi tárgyalás volt az osztályban. a többi négy elsős osztályban egy sem. sőt, idén a 9/E-n kívül nem produkált senki még fegyelmihez elegendő vétséget.

ami zavar:  ezeket a tényeket a főnök ismeri a legjobban. mégis vette a fáradságot, hogy egyesével lebassza az összes kollegát, akiknek a neve szerepelt ebben a beadványban, és közölte velünk, hogy mindent tízszeres szűrővel mondjunk. mert már szülő is jött be ezek miatt a gondok miatt.

gondolom, hasonlóan becsületes, gerinces ember, mint a kölyke. csak azt nem értem, hogy miért ragaszkodunk ezekhez a kölykökhöz?  ha anyuka megsértődik, vigye innen a hulladék porontyát.  mert amíg én lezárom annyiban a témát, hogy felrakom a naplómba az esetet, addig egy 30-40 éve tanító, más morálhoz szokott kollegát lehet, hogy kicsit másképp érint az, hogy leszúrják valami miatt, amit soha el nem követett.

továbba azt sem értem, hogy ha ezek a kölykök tisztában vannak azzal - szerintük minden tanár és diák ezzel támadja őket - hogy sokkal gyengébbek a többinél és halmozott magatartászavarral küszködnek, akkor addig miért nem jutnak el, hogy egyetlen esélyük az érettségire a tanárok jóindulata? 

#1007927, 2006-11-17 21:44:29, mlaslo

bala: úgy vélem, hogy az én felháborodásom és a Tied nem áll messze egymástól. Te már megtapasztalod az iskolában, hogy milyen gerinctelen emberek szabadulnak el a társadalomban. Én később találkozom velük a kriminalisztika vagy egyéb tudományág okán. A jelenség azonban egy tőről fakad.

Ugyanis a névtelen bejelentések és mószerolások nem kezelhetőek komolyan egy pedagógus vezető részéről. Ha nem bízik a tanáraiban, akkor "monnyon le". A tantestület olyan amilyen, de mégis csak ők a tanárok. Na nehogy már a farok csóválja a kutyát. És látod, hogy nem lenne szabad engedni! Ha a gyerekek az alanyi jogaikkal és az arroganciájukkal elérik, hogy nem kell tanulni, akkor majd később - kukásmellényben - szidják az iskolát és a tanárjaikat, hogy mekkora faszok voltak?

 

Vazze, az iskolai oktatás csak minimális alap ahhoz, hogy valaki értékes tudást szedjen fel egy felsőfokú képzéshez. Ha valakinek elegendő az oskolai tananyag, akkor jó lenne, ha elmenne inkább inasnak, mert az legalább a szakmát megtanulná (nincsenek inasok...). Aki hjülye az alapképzésben, az hülye is marad. De jogai azok vannak ám!

#1007944, 2006-11-17 21:55:46, bala

csak az zavar, hogy ezért jöttem át a magánszektorból (nem vagyok született tanár, hehe)

mert úgy gondoltam, itt nem kell alakoskodni, ilyen jellegű gondokkal foglalkozni. a kölyök olyan, amilyennek neveljük. 

csak kifelejtettem valamit a képből. azt, hogy az én időmhöz képest most már egy új generációs szülőgárda potyogtatja porontyait az oktatásba. ha nekem atrocitásom volt egy tanárral - és volt, mert én is lázadó kis paraszt voltam - akkor igyekeztem magam meghúzni, nagyon nem hiányzott, hogy anyámék fülébe jusson a dolog.

a mostani szülő - tisztelet természetesen a kivételnek - alaphozzáállása, hogy az ő gyerekeét bizony nem fogja senki sem elnyomni, hiszen az ő gyerekének JOGAI vannak!!!Azt már nem fogja fel, hogy a ezek mellé kötelességei is lennének a kis drágának, ha a hülyegyerek hazamegy, és arról üvöltözik a szülőkkel, hogy őt korlátozzák az iskolában, anyuka autóba vágja magát, és beront üvöltözni. (a múlt héten volt egy szülő, aki még ugyanabban a szünetben beért az iskolába balhézni, amikor a fia összekapott az osztályfőnökével)

 

#1007947, 2006-11-17 21:58:57, Anonim
Rohadt jogok.

Deedee
#1007950, 2006-11-17 22:00:20, bala

A jogokkal nincs baj.  Csak azokkal, akik úgy gondolják, hogy csak nekik vannak.

#1007958, 2006-11-17 22:09:36, mlaslo

én már előre röhögök, hogy ha majd gyermeket vállalunk és iskolás korba cseperedik, akkor hogy is lesz ez. Vidéki kisiskola, apuka addigra jó esetben is 44-45 éves lesz. A többi apuka huszon valahány... Elmagyarázom majd, hogy kinek mihez lesz joga... :)

 

Apósom kis ember létére - nagy szikár kezeivel - bődületes pofonokat tudott adni. Saját szememmel láttam, az iskola balatoni táborában 6 gyereket állított sorba. Az első kiccsávó beszólt, mire a saller repült, mind a 6 gyerek elvágódott a betonon. :)

 

Sok évvel később már én is beleestem a panaszos ligába, ugyanis iskolai tábor, idősödő apósom és anyósom segítségére voltam a nyáron, így a kölkök melletti sátorban aludtam. A büdös kis parasztok hajnalig nem aludtak, hanem dumáltak, basztatták a rezet. Háromszor átmentem hozzájuk és kértem, hogy csendesedjenek el, mert szeretnék aludni. Szartak rám. 4. alkalommal ismét bementem, és közöltem velük halkan, nyugodt hangon, hogy az ujjaimmal feltépem a mellkasukat, kitépem a szívüket és áthajítom a szomszédos postás üdülőbe a kutáyknak. Utána leszakítom egyenként a kis pöcsüket és a fülükbe dugom. A kezüket meg a seggükbe... etc.

 

Kuss lett és én aludtam sokáig.

 

Reggel hahotára ébredtem, anyósom a térdét verte a reggeli közben, mert kiderült, hogy az egyik kis paraszt anyja is pedagógus volt, és a kölök elmesélte neki az éjszakát. Anyuka meg anyósomhoz rohant panaszkodni...

 

Nyugodt táborunk volt ezután...

#1007970, 2006-11-17 22:19:40, Adibacsi

Apósom kis ember létére - nagy szikár kezeivel - bődületes pofonokat tudott adni. Saját szememmel láttam, az iskola balatoni táborában 6 gyereket állított sorba. Az első kiccsávó beszólt, mire a saller repült, mind a 6 gyerek elvágódott a betonon. :)

 

 

Bala, asszem most megválaszoltad, hogy miért nem szeretik a gyerekek a tanárokat.

Asszem, én is utálnám az ilyet...

 

#1007976, 2006-11-17 22:27:10, mlaslo
adibacsi: azt hiszem, Te mást is utálnál, ha 20-30 évvel ezelőtt jártál volna általánosba. De mondok valamit. A két világháború között megengedett volt egy körmös is, és megvallom azok a gyerekek értékesebb felnőttek lettek, mint a maiak, bárki bármit is mond.
#1007977, 2006-11-17 22:27:17, bala

hé!!!nem én írtam, nincs is apósom!!

viszont tényleg jó néha eljátszani a gondolattal, hogy az ember laposraveri valamelyiket.  (a nyíregyházi évek nem múltak el nyom nélkül, hehe) 

de eddig még csak szülővel fajult tettlegességig a dolog. megfenyegette a kiskölyköket az osztályomban, hogy este mindegyikhez felmegy, és egyesével kinyomkodja a szemüket, amíg ki nem derül, hogy ki firkálta össze a lánya kabátját. na, ezt a bivalyerős 28 éves, roma származású apukát úgy tessékeltem végig a folyosón, hogy nagyon kevésszer ért le a lába földre. akkor azt hittem, még aznap kirúgnak, de semmi nem lett belőle.

#1007978, 2006-11-17 22:28:00, mlaslo
és hol a vége? Ha egy apa a kislánya fenekére csap majd, akkor szexuális zaklatásért is fel lehet majd jelenteni. Mocskos elfajzott világ!
#1007979, 2006-11-17 22:30:17, bala
nekem rendszeresen szarráverték a kezeimet általánosban a méteres favonalzóval, sőt a súlyemelő-tesitanár osztályfőnököm volt, hogy olyat húzott a picsámra valami facsemete-szerű izével, hogy egy hétig csak álmodoztam arról, hogy valaha újra ülni fogok.....eszembe sem jutott, hogy nem volt jogos. sőt szerintem volt benne valami szép. kihívássá tette a renitenskedést. volt tétje.
#1007981, 2006-11-17 22:32:04, mlaslo
bala: valahol együttérzek a roma bácsival :)))
#1007983, 2006-11-17 22:33:05, Adibacsi

oké, Bala, dehát télleg sok ilyen tanár van. :-)

 

Mlaslo, miért lettek volna értékesebbek?

honnan tudod, a maiakból még mi válhat? 

 

pontosan olyan felnőtekké válnak a kiskorukban sokat pofozott gyerek, mint a nevelőik: sok pofont kiosztóvá,. más eszközt nem is ismerővé. 

 

nekem pl. volt egy amolyan bébiszitterem, ki kb. kétéves lehettem, ki ütött, lökdösött, ordibált, vécébe bezárt, ha pl. bepisiltem. 

 mert megtehette, mert senki sem felügyelt rá, így a ráruházott hatalomnál fogva maga választhatta a neki legkényelmesebb nevelési eszközöket.

 

most akkor legyek hálás neki? 

#1007984, 2006-11-17 22:33:38, mlaslo
vazz! "facsemete-szerű izé" :)))
#1007986, 2006-11-17 22:35:36, bala

én nagyon hamar megtanultam, hogy soha semmilyen körülmények között sem lehet a diákhoz érni. csak a hecc kedvéért is feljelentenek. és akárhogy is nézzük, a szexuális zaklatás olyan vád, ami alól tök mindegy, hogy felmentenek-e. pusztán a vád ténye elég ahhoz, hogy politikailag inkorrektté válljon valaki. (valami hasonló gondolatmenet elhengzott a David Gale élete című filmben is, de csak most tudatosult bennem, hogy nekem is ez a véleményem:-))

#1007989, 2006-11-17 22:38:29, mlaslo

adibacsi: nem egyről beszélünk. A bébiszitteredet a falhoz kellett volna csapkodni. Itt nem a testi fenyítés tényéről van szó, hanem az iskolai fegyelemről. Ma a szülők azt várják, hogy az iskola neveljen, de ehhez nincsenek eszközök. Régen a család nevelt és az iskola elvárta, hogy tistességesen egyen, igyon, üljön a gyerek.

 

A mai gyerekek/felnőttek késsel-villával sem tudnak enni! Egyébként meg a mai fiatal generáció rosszabb lesz, mint a régi. Bala világított rá, hogy az elmúlt időszak szarházi gyerekei mára szülők lettek. Itt a vég kezdete. Erkölcsi lecsúszás. Sajnos apósom és anyósom iskolájában is ez a tendencia. Személyes tapasztalatom a faluban.

Azt meg ne magyarázza nekem senki, fasza dolog az, hogy az általános iskolások 50-60 %-a kábítószeres, az idősebbeknek meg 80-90 %-a él rendzseresen valamilyen szerrel. Ha nem kellene védőként néha eljárnom ilyen ügyekben, akkor még el is hinnám a dajkameséket.

#1007990, 2006-11-17 22:39:38, mlaslo
így van bala! Ehhez képest anno tök természetes volt, hogy deutsch tomi dugta a töritanárt a gimiben...
#1007992, 2006-11-17 22:41:16, Adibacsi

de egyről beszélünk. hiszen ugyanarról van szó: a gyerek befegyelmezéséről, hogy kevesebb gond legyen vele.

csak nálam kicsit hamarabb kezdődött a "kiképzés".

 

régi idők csodálatos nevelési módszere ez volt.

 csak mondjuk nem kétévesen kezdték el poföonokkal fegyelmezni a gyereket, hanem mondjuk ötévesen

 

olyanná is váltak azok a felnőttek. 

#1007996, 2006-11-17 22:41:28, bala
(én az angoltanárnőmet)
#1008003, 2006-11-17 22:44:53, Adibacsi

régen csak azért nem drogoztak a gyerekek, mert nehéz volt hozzájutni. :-)

de alkoholizálni már alkoholizáltak ugyanúgy. 

#1008005, 2006-11-17 22:46:48, mlaslo
adibacsi: véded a modern időket, talán igazad is van, de nekem már a nosztalgia számít. Azt hiszem, jó és szép gyerekkorom volt!
#1008009, 2006-11-17 22:51:38, bala
egyébként ma marad a humor, mint fegyelmező-eszköz. ha valamelyik kispajtás hülyébb a hatéves átlagnál, teszek egy olyan mozdulatot, mintha egy díjnyertes álltörő sallert nyomnék le neki, persze, jó fél méterrel a képe előtt, hogy esélye se legyen belehajolni és kirúgatni, és kiadok hozzá egy DZS-hangot, amit még a 80-as évek kung-fu filmjeiből lestem el. nagyon bejön nekik.
#1008011, 2006-11-17 22:53:30, mlaslo
a gyerekek a majdani feljelentésekkel már a szándékot is büntetni rendelik...
#1008013, 2006-11-17 22:53:52, Adibacsi
és mi alapján döntöd pl. el, hogy a kispajtás tényleg hülyébb-e a hatéves átlagnál?
#1008015, 2006-11-17 22:55:31, bala
rosszul fogalmaztam: ha saját magához képest jelentősen hülyébb, mint szokott.
#1008017, 2006-11-17 22:55:57, mlaslo
adibacsi: ténykérdés, de ez csak egy szófordulat volt bala részéről, nem azért "verjük" a gyereket, mert hülye, hanem azért, mert geci
#1008018, 2006-11-17 22:56:25, mlaslo
és mi alapján állapítjuk meg, hogy geci? :)))
#1008021, 2006-11-17 22:59:29, Adibacsi

nos, lehet, hogy én meg pl. ama bébiszitter miatt nem védem a régi időket.

már csak azért sem, mert akkoriban az ilyesmi elég bevett módszer lehetett. pofozni a gyereket, és akkor nyugton marad, nem pofázik vissza. ez az a régi szép világ.

 

ma ezt úgy hívnák, gyermekbántalmazás, child abuse, kindermißbrauch, stb. 

 

akkor, '80 körnéykén nem létezett ilyen fogalom itthon. nem lehetett ilyesmiért följelenteni, satöbbi.

még szerencse, hogy nagymamám felfigyelt arra, hogy a nő kissé elmebeteg, és elvitt onnan.  

 

 

#1008022, 2006-11-17 23:00:57, bala

na, felébredt a párom, folyamatosan beszél, szóval muszáj vele römiznem, vagy valami. jó éjt. 

 

#1008024, 2006-11-17 23:04:34, mlaslo

szia bala!

Adibacsi: nem állítottam, hogy bármikor ok nélkül lehetett a gyereket verni. De ez már egy hosszabb beszélgetés részét képezné, mármint kibontani a történelmet.

 

Megyek én is aludni, holnap vehetek egy whisky-t. :))) Ráalszom.

#1008026, 2006-11-17 23:07:20, Adibacsi

hát jóéjt.

én is magamhoz szólítok valahol egy kis cefrét. 

#1008044, 2006-11-18 00:05:43, cygne

Érdekes beszélgetés volt. Szerintem a verés nem lényeges kérdés, az igazságos pofon akkor is elcsattan, ha tilos, a többi meg úgyis felesleges.Én például a tanítványaim válláig sem értem, nő vagyok, ők fiúk voltak, nem lett volna igazán gáz, ha verni akartam volna őket? Mégis tiszteltek, soha szar beszólás nem ért, pedig sok tanár rettegett tőlük az iskolában. Viszont soha semmiért fel nem jelentett engem diák, pedig lett volna rá módjuk, tudták is, hogy éppenséggel kitörhetik a nyakam, ha akarják, azért én a nyolcvanas években szamizdatot adtam nekik, egészen más történelmet tanítottam, mint amit akkoriban szokás volt, más irodalmat, más világlátást. Ennek a töredéke elég volt egy tanár kirúgásához, sőt, akár rendőrségi feljelentéséhez.

Gyerekkoromban engem is vertek az iskolában, és ezt nagyon utáltam. Voltak jó és rossz tanáraim, és szerintem ez az arány nem nagyon változott meg akkor sem, amikor már én tanítottam.

Az viszont, hogy a tanár társadalmi tekintélye folyamatosan csökkent, hogy az igazgató kinyalta a szobafestő vállalkozó apuka seggét, hogy jövőre legyen kifestve egy-két osztályterem, hogy a félanalfabéta, de dúsgazdag szülő bejöhetett ordítozni a tanárokkal (mondjuk inkább úgy: megpróbálhatta...), hogy a srácaim egy idő után úgy látták, olcsóbb és egyszerűbb a piacon venni az érettségit, mint tanulni és letenni a vizsgákat, mert a főnökeik is így csinálták, sokat rontott a srácokon is.

És ezúton közlöm, hogy bárki szexuális zavaraira tudok jó mentálhigiénés szakembert, aki itt a sarkon kiáltja világgá abbéli vágyát, hogy "szopjon le az összes köcsög tanár, mi az, hogy tanulnom kell", mert azért ez is irritál...

Diákjogok márpedig kellenek, mert nemcsak a tanárnak vannak jogai, de a diáknak is, Bala ezt igen szépen képviseli. Ez a 9/E egyszerűen egy köcsög kis banda, minden iskolának megvan ez a hülyegyerek osztálya, akiket jobb lenne nem felvenni középiskolába, tanuljon estin munka mellett. baromság volt 18 éves korig kötelezővé tenni a tanulást, vagy ha az, akkor ne az "iskolalátogatás" legyen kötelező, hanem a tanulás maga. Aki nem ér el egy fegyelmezettségi színvonalat, azt ki lehessen, és kelljen rúgni, aztán harcoljon meg azért, hogy tanulhasson, legyen magántanuló, nem jár a tanár, mint szolgáltatás annak, aki nem képes értelemszerűen használni a lehetőséget.Még egy italboltból is kirúgják azt, aki nem képes valamilyen minimális normát betartani, miért éppen az iskola a kivétel?

Mindent összevetve, az igazgatónak nem az a dolga, hogy lebassza a tanárokat, még jó, hogy nem kell a folyósón vigyázban állniuk, míg a diák urakkal megtárgyalja a dolgokat. Tartson rendet a tanárok között az igazgató, de úgy, hogy bemegy hospitálni, és annak alapján formál véleményt. vagy ez túl fárasztó? 

 

 

#1008084, 2006-11-18 09:51:11, bala

mióta tanítok összesen egy órámra jött be a főnök, saját kérésemre, mert pályakezdőként szükségem lett volna visszajelzésre.

#1008095, 2006-11-18 10:10:03, palanta

hát nem is tudom, valahogy csak felnőttünk, hogy az iskoláinkban volt egyéb kategóriás fegyelmezés is a feketepoton és egyesen kívül is. azt hiszem, az a bizonyos makarenkói pedagógiai pofon időnként igencsak indokolt lenne ma is. képezeletben én is nemegyet kiosztottam, pedig alsóban tanítottam.

 

ja, és én hetedikesektöl kézifegyvert kommunizáltam el, mint késöbb kiderült, töltve is volt... (na ekkor jobban kivert a víz). ettől már csak egy ugrás lesz, hogy iskolai problémája esetén (amerikai mitára) akár használni is fogja.

#1009228, 2006-11-20 16:51:40, zsizsik
Túlliberalizált faszság. Meg körítésnek hozzá a faszkodás...

Mondj már valamit, Anonim!

Neved:
  Web:

bala



©2006 Sarok.org