azertse naplója

vizualizélés
van

dehogy hányunk...
röhögünk.
az élet alapvetően vidám dolog.
(tényleg. most nagyon nevetek. rajtatok, igen. igen. én értékelem az utamba eső véletlen humort. egyáltalán: észreveszem. a többisok, amit nem veszek észre az legyen a ti bajotok. azon nevessetek ti.)

jé.. én mindent elfelejtek.
hogy mihez hasonlítok most leginkább?
a macimézhez, ami félig kiürült, fejrefordítottuk, aztán vissza, és az áttetsző fejében csordogál a trutyi.
édes, aranyos, üres.

húúúú
de süket ma a nappal!
egy mesélő nekem mesél és értem, és élvezem mert ő tudja, hogy nem mese.

tegnap ketten fogták a két karomat. szorították és a falhoz löktek (érzem a vakolatot a könyökömön, látom a horzsolást a hátamon)
kérdeztek néhányat.
csupa olyat, amire nem illik válaszolni.
én válaszoltam, körmondatok kígyóztak elő a számból, indaként tekeredtek a nyakaik köré, bekúsztak az orrlyukaikon, fel az agyukig, ott végzetes szorítást mértek a tekervényes kocsonyára s holtan estek össze.
a járókelők továbbmentek, a gépek továbbdolgoztak, az autók továbbhajtottak.
én leporoltam a ruhámat, és továbbfogalmaztam.