Annakidején animációesztétika címen tartottam meghívott előadást és ezen alkalmak egyikén volt szó az animációs filmek jövőjéről. Akkor felvázoltam milyen is lesz amikor a nyugat felismeri a japán anime üzleti modelljében rejlő lehetőségeket és 2008ra tisztán látszik is, hogy eljutottunk idági, tudniillik az "amerikai-OVA" korszakba.

Ez elmúlt években rendre jelentek meg jobb (Riddick) - rosszabb (Van Helsing) filmekhez kapcsolódó, exkluzíve dévédén és véháessen megjelenő rövid történetkiegészítések. A sort kétségtelenül a Mátrix kultúrális áttörése hozta meg a Forradalmakkal egyidőben startoló Animátrix-al és a nemrég kiújult denevérláz közben egy nagy levegővétel jelezte a Gotham knight megjelenését, amire látszólag kevésbé csaptak le a gíkek.

Azonban az, hogy egy echte amerikai cuccosnak, ráadásul egy videójátéknak, teljes egészében amcsi stílusban készült egészestés rajzfilmje jelenjen meg ilyen "OVA" képpen az példátlan, ugyanakkor tudható, hogy más franchise-ok is az ezüst vászon felé nyúlkálnak, így ha pioníritása megkérdőjelezhetetlen, nem sokáig árválkodik majd a polc elején a dead space űrtörténet animált előzményét bemutató alkotás.

A játék azon kevés next-gen cuccok közé tartozik amihez tudtam előítélet nélkül járulni és a vele töltött néhány óra kellemes emlékként maradt meg bennem. A története és az audiovizuális világa egyedinek talán nem nevezhető, de nagyon tisztességes munkával összelopkodott valami ami (igaz jelenleg csak az univerzumának ezen kis szegletére nézve) működőképesnek látszik és kíváncsian várom a folytatást...hiszen az előzmény már itt van a karmaink között.

A DVD-n és Blue Ray-en szimultán megjelenő anyag magyar fordításában a Holt tér címet kapta, ami szvsz nem volt rossz választás, mert magam sem tudtam az eredeti angol címet (Downfall) valami idevágóra fordítani. A szinkronról általában elmondható, hogy nincsen...legalábbis magyar. Portugál és spanyol viszont igen, örülök, hogy nem emiatt fognak diplomáciai viták kirobbani arrafelé, de ez 2008-ban gáz, még akkoris ha visítós filmet eredetiben szokás nézni. Kiemelném az extrák közül a játékban behozható csalások listáját...de inkább nem fűzök csípős megjegyzést rá és arra sem, hogy az egy szem kivágott rész miért nincs benne a filmben, miért kell külön menüből behozni a film után...

Az egy óránál éppen valamivel hosszabb rajzfilm története az Ishimura űrhajó egy titkos feladatteljesítése krül bonyolódik, ahol nem minden történik a menetrendszerint. Na ja, másnak sem lehet igazán nevezni azt, hogy egy ismeretlen űrvírus elszabadulva asszimilálja a szakmunkásokat és szisztematikusan az élő-gondolkodó organizmusok kiírtásán fáradozik. Én általában a történeteket szeretem mind filmekben mind a játékokban és ezúttal nagyon jót tett, hogy ilyen formán megismerhettem az előzményeket, egyes szereplőket, akik így más színben látszódnak kissé és úgy általában. Persze nem kell csodát várni: Űrodüsszeiából, az Alien filmekből, a Halálhajóból és még pár űrsikoly klasszikusból összeollózott történet éppencsak elég, hogy a rajzfilm és a játék által prezentált eseményeket elfogadhatóan tálalják, némi kérdőjellel mindkettő végén a játék főhősének sorsa és a nagy lelet feladatát tekintve, még akkoris ha mindenkinek hozzám hasonlóan bombabiztos elképzelése lehet mindkettő terén.

Audió terén nincs okunk panaszra, sikoly sikoly hátán, fröcsög a vér literszámra, csak a készítők azt felejtik el, hogy egy rajzfilm akkor sem lesz ijesztő ha a képernyőn csorog ki a bíborszínű testnedv (na jó, lehet akkor meglepődnék). A szereplők szépen megrajzoltak, bár jellemük nem különösebben mély, talán érdemes lett volna kevesebb szereplőt mozgatni az amúgyis rövid műsoridő során mint sok, olykor egymástől eltérő figurát, különösen, hogy a sorsuk mindenki számára ismert lehet a játék ismeretében vagy csak a józan ész szabályai szerint is. Hiszen mennyien maradhatnak egy élő húsra vadászó űrzombikkal telizsúfolt kísértethajón? A kérdés természetesen költői.

Űrzombik kapcsán el kell mondanom, hogy igen, valami újat alkottak a készítők. Ez nem meglepő, hiszen a drága költségvetésű játék elemeit emelték át egy az egyben. Erre utalnak az életcsíkként funkcionáló gerinclámpák és a szörnyek elintézésének végső megoldása: a végtagok lecsonkolása fényláncfűrésszel, hogy fájjon. Ráadásul még az effekteket is a játékból vették ki, így igazából a rajzfilm megtekintése után váltás nélkül lehet elindítani a játékot is, nem lesz nagy átmenet.

A reklámcélból elkövetett animációs filmre azt kell mondanom, hogy risztességes iparosmunka, csak úgy mint az alapjául szolgáló játék. Más kérdés, hogy míg előbbiben a klasszikus Aliens hangulat dominál, addig az utóbbiba csempésztek az alkotói olyan elemeket amik kiemelik az amúgy számomra játszhatatlan horrorjátékok tengeréből.

élettől zsibbadt héjamat

fahéjtestek érintik és

illatos pokolban ébredek.

Ha felfeslik néha a nagy

bűneimtől mocskos vászon

és áttekintek rajta látom

a valót ahol élhetnék.

Csalódottságtól fehér mező

ropogó hamujába haladok

ismeretlen cél felé, csak el

boldog magányom örök.

Mint hó alól szökken szárba

lépteim nyomán ezer vágy álma

ha hátranéznék eltűnne, nem

teszem mert ez mindenem.

Ezt adom annak aki megosztja

velem maga vágyait és láthatom

illatpoklának rácsain keresztül,

hogy az én utam végén mi vár. 

Álmomban még mindig szeret,

álmomban emlékszem a nevére.

Miért ébrednék?

Túl vagyok azon, hogy magam

lehessek és vágyjak arra aki

valaha voltam, az lettem aki

lehettem: megbánás nélküli.

Az élet fájának tövében

kuporgó első gyermek

ácsingózva a gyümölcsre

mely nem neki ért, megkaptam.

Álmomban látom viszont

otthonom táját, aki lettem

és aki nem vágytam lenni.

Innen nem érzem egyiket sem.

Sebes patakban elsodródott

ág vagy levél lehetünk, és mint ilyen

a fát soha nem lelhetjük meg, csak

várjuk, hogy feltűnjön egyszer a tenger. 

Eljött a hideg évszak, az influenza és annak az ideje, hogy szamurájos filmeket nézzek. A Black Mirror kiadó az elmúlt években változó milyenségben adott ki filmeket, de magam részéről a kezdet kezdete óta támogatom őket kiadványaik megvásárlásával. Idén novemberben három filmet is kiadtak, azonos stílusú csomagolásban és a címek alapján valamilyen sorozatszerűséget alkotva.

 A Sógun trilógia második részével szemben ha lehet még felfokozottabb volt a kíváncsiságom és az elvárásom. Őszintén, annak a filmnek aminek már a címe is nindzsákkal hergel jónak kell lennie, de legalábbis mutatnia valami olyan eredetiséget amit még eddig nem láttunk.

Ez az 1980-as film állítólag már partjainkat is elérte anno, ha igaz, ennek volt a magyar címe "Öld meg a sógunt!"...ha igaz. Ettől eltekintve is hülyén hangzik. Az előzetes értesülések szerint a lemez nem az eredeti szinkront tartalmazza, de mivel én azt akkor nem láttam ez nem ütött szíven, de tapasztalatból (Fekete kalóz) tudom, hogy nagyon fájdalmas lehet.

Itt egy rövid kitérőt tennék a régi szinkronok kapcsán: azért hogy ezeknek a jogállása nem tisztázott, illetve hogy nincs meg csak és kizárólag a Magyar Királyi Televízió okolható. Amellett, hogy ott évtizedekig ment a muty és mindenki úgy hordta el az eredeti kópiákat ahogyan nem szégyellte még a papírokat is sikerült úgy megkavarniuk és hamisítaniuk, hogy ennek hatása ilyen esetekben hatványozottan érződik. Remélem egyszer majd eljutnak a hatóságok odáig, hogy kivizsgálják az ilyen "nem-tudni-mi-lett-vele-és-nincsen-felelős" eseteket. Addig ugyanis a rajongók, mi szívunk az ilyesmivel...mint mindig itt balkánon.

A film története egyszerűen indít: Sonny chibát aki valami mestergyilkos ezúttal, megbízzák, hogy ölje meg momochit és szerezze meg a tőrt, melynek a pengéjébe karcolt térkép vezet el a momochik kincséhez. Azonban az örököst még időben kimenekítik az értékes tőrrel és évtizedekig Kínában bújtatja egy hűséges szolga. Itt egy pillanatig reménykedtem, hogy Mitsuhide Akechi is szerepet kap a filmben (kedvenc japán történelmi szereplőm) de csak a narráció során említik meg rövid életű diadalát és halálát.

A tényleges történet már az örökös felnövése ls visszatérése után veszi kezdetét, amikoris találkozik gyermekkori barátaival és együtt esküsznek bosszút a momochikon esett sérelemért. Igencsak pörögnek az események, mert hamarosan elárulják őket, kényszerpályára sodorva ezzel az örököst, hogy harcművésszé válva, számára fontos személyek életét kockáztatva akarjon leszámolni a Sonny által játszott főgonosszal.

Minden tisztelettel az alkotókkal szemben sem tudtam élvezni a filmet. Az nem zavart, hogy a történet egy még korábbi animének (Dagger of Kamui) a lebutított verziója, de a máléképű főszereplősrác kritikán aluli szinészi játéka, illetve a rejtélyes okokból jazz és bebop zenékkel aláfestett komolytalan harcijelenetek nem segítettek elmerülni a film világában és itt nemcsak a katonai terepszínű pizsomát viselő, föld alatt úszó nindzsákról van szó. Azokat a maguk helyén tudtam kezelni a Zipang című film rajongójaként. Azok a szélsőségek jelenetek amikor nem érzem, hogy most szomorúnak kellene lennem vagy röhögnöm az ostoba beállításokon nagyon taccsravágják a nézhetőséget. Kiemelném azt a jelenetet, amikor a halottaikat temetve állnak a máglya mellett és míg a férfiak sírnak, a Bruce Lee stílusra vetkőzött hülyegyerek elkezd idiótán ugrálni, amiről csak percek alatt eset le, hogy formagyakorlatok akarnak lenni (eközben szól a minősíthetetlen aláfestő zenék egyike) mikoris megjelenik a kínai kung fu harcművésznő talpig rózsaszínben, akit mikor legutóbb láttunk a filmben éppen a faránál széthasadt bugyógójával pózolt. Ez nekem vagy túl elvont, vagy túl könnyed, de nem tudtam dekódolni saját magamnak az üzenetet.

Különösen akkor érthetetlenek ezek a dolgok amikor vannak nagyon jó elemek, például az olajban fürdetés kivégzést még nem láttuk filmen vagy Hattori Hanzo megjelenése is igazán kedvezően hathat az ízlelőszerveinkre. Az utolsó harcnál látható mozdulatok két, a térképeketrejtő tőrökkel (megvoltam győződve hogy a furulyában lesz a második fél) kifejezetten látványos, ahogyan maga az utolsó harc is (ha leszámítjuk azt a két majomszerű kisgonoszt, akik banánként csüngenek a gonosz-Sonny lovának két oldaláról).

A kiadvány minősége nem különbözik az előzőtől semmiben, amit úgy kell érteni, hogy SEMMIBEN. Az egyenforma borító mellett a menüje is egy az egyben ugyanaz és ismét ugyanazt az öt filmet tartalmazzák csak az ajánlók. Gondolom nem kellene többet várni. A kép ismét kristálytiszta nagyképernyőn, a hang mindkét hangsávban élvezhető és érthető, a magyar szinkron néhol ripacs, de ez betudható annak, hogy nekem ellenszenves volt a főszereplősrác.

Évekkel ezelőtt a Shinobi kapcsán megjegyeztem, hogy nem rossz, de biztosan vannak annál jobb, autentikusabb nindzsás filmek is. Egyre inkább úgy érzem, hogy tévedtem, de nem zárkózom el attól, hogy bizonyítson nekem a keleti filmművészet. Ezúton kérek elnézést negatív kicsengésű kritikámért azoktól, akik gyermekkorukban látták és megkedvelték ezt a filmet. 

Következik a "kedvenc" jelenetem: